Chpt. 1

182 14 0
                                    

Felszállok a szinte teljesen üres metróra. Kigombolom iskolai egyenruhám öltönyének gombját, majd leülök a legközelebbi ülésre. Frissen kikölcsönzött, második világháborúról szóló könyvem, melyet még a könyvtárban egybecsúsztattam történelem füzetemmel, az ölembe helyezem.

Iskola után, csak annyi időm volt, hogy lepakoljam hátizsákom és ebédeljek. Ezek után megfogtam a füzetem, egy tollat, és már el is indultam a könyvtárba, ahol péntek estém töltöttem. Így kerültem hát egy éjszakai járatra, london szívébe.

Kabátom zsebéből kiveszem a telefonom, hogy megnézzem keresett-e valaki, de csak ahogy gondoltam, értesítési központom üresen áll. Sóhajtok egyet, majd a földalatti vasút megáll a következő megállójában.

Egy ajtóval lejjebb egy zajos fiú gang lép be. Te is tudod hol a legjobb leülni, Styles! Rivallok magamra. A szorongás egyből átveszi uralmát rajtam, és úgy teszek, mintha telefonommal lennék elfoglalva.

Hangosan nevetgélnek és kiabálnák. Nagyjából kilencen lehetnek, nem akartam bámulni őket, így csak egy pillantásra nézek fel rájuk, de még ekkor sincs szerencsém.

Szemem összeakad egy ismerőssel. Nos, nem igazán ismerem a srácot, a nevét se tudom, de többször láttam már ezen a metrón, leginkább suli után, hazafelé menet. Amolyan metró crushként könyveltem el magamban. Vonzó külsején akárki szeme megakadna.

Tenger kék szemeiben a lámpa gyenge fénye csillog. Hosszúszempilláit, magas arccsontját csak csodálni tudom. Arcán látszik, hogy frissen van borotválkozva. Barna haja oldalt hátra zselézve, elől puhán hagyva, hátra formázva ül feje tetején. Vékony ajkai egy apró mosolyra húzva pihennek.

Szemem elkapom tőle és megpróbálom előhalászni fülhallgatóm, majd sebesen kibogozni, de az egyik fiú a csapatból odakiabál nekem.

— Hé, szép fiú! Van kedved velünk jönni? — Hangja fejfájdító.

A buli előtti alapozás már biztos meg volt nekik. Barátai felnevetnek, én viszont továbbra is csak a fülhallgató zsinórjára koncentrálok. Ha nem reagálok akkor biztos abbahagyja. Tévedés.

— Nem szép dolog ignorálni az idősebbeket — Én próbálkozok, de nem tudom megállni, hogy megforgassam szemeimet.

Az iskolában senki se figyel rám. Így ha arckifejezésekkel reagálok, akkor az esetek nagy részében megúszom a lebukást. Neki viszont az összes figyelme rajtam van.

— Te kis kúrva! Ne meré... — Megindul felém nem túl sok jóindulattal, viszont egy tetovált kéz megragadja karját, visszatartva őt.

— Nick, haver, hagyd békén a szerencsétlent — szól egy nyugodt, kellemes, kissé rekedtes hanggal az attraktív, kék szemű idegen.

Barátja arcát figyeli, aki bősz fejjel néz még mindig rám. Majd mintha semmi se történt volna, újra békés mosollyal fordul vissza csapata felé.

Ahogy kikerülök a figyelem középpontjából, lenézek az ölembe és fel se pillantok, amíg az én megállóm nem jön.

Felsétálok az aluljáróból a sötét utcára. Fülembe Blue World, Mac Millertől max hangerőn szól. Kezem magam mellett lóbálom, könyveimet fogva.

A közel tíz perces séta után befordulok egy mellék utcába, ahonnan a társasház ajtajához tudok menni. Beütöm az ismerős kódot, és az ajtó hosszú sípolással kinyitódik. Belépek a jól ismert dohos folyosóra.

Anya kocsiját nem láttam kint, amikor bejöttem, így arra következtetek, hogy még nem ért haza. Felmegyek a másodikra, és bezárom magam mögött a lakás ajtaját. Kulcsomat ledobom a nem messze lévő konyha pultra, majd az előszobából lefordulok balra, egy rövid folyosóra. A végén lévő ajtó nyitódik szerény szobámhoz.

Admirable - hu [L.S.]Where stories live. Discover now