/Semmi, hagyjuk/

21 4 0
                                    

-Lekell kezelni a lábad, Csillagom-mondta Aaron, majd a jobb kezét a derekamra tette, bal kezével pedig megfogta az én kezem és átrakta a nyakán. Így bicegtünk le az orvosiba.

A doktornő lefertőtlenítette a térdem majd bekötötte. Aaron pedig bent maradt velem azzal az indokkal, hogy ha beköti a lábam, akkor segítenie kell, mert nehezen fogok tudni járni. Igaz, veszekedtünk egy kicsit, de aztán a dr. nő Aaronnak adott igazat.

A suli ezen a kis apróságon kívül nagyon jól telt. Hazafelé tartottam, amikor egy fekete motor megállt mellettem

-Gyere Csillagom. Elviszlek- majd oda nyújt hozzám egy sisakot, amit el is fogadok.

-Szia Aaron neked is! Azt hittem, hogy neked ma edzésed van, és nem érsz rá tanulni-forgatom meg a szememet.

-Ki mondta, hogy utánna tanulunk? - kérdezi

-Mindegy, hagyjuk-azzal visszaadtam a bukót, majd elsétáltam. Azt hittem, hogy utánnam jön és majd azt mondja, hogy menjünk aztán tanuljunk. Vagy valami ilyesmi, de semmi. Fogta ő is magát aztán megfordult és vissza ment a sulihoz.

-Na, erről is ennyit- motyogom magam elé. ~Miért vagyok ilyen... nem is tudom milyen... naiv vagy talán hiszékeny. Bemesélek magamnak mindent, hátha úgy fog történni, várok a csodára, ami tudom hogy nem fog eljönni. Reménykedem a semmiben. Elhiszem, hogy úgy lesz ahogyan akarom, közben erről szó sincs. Ez nem egy nyamvadt könyv, ami tökéletes. Ahol az összes sor úgy van írva, hogy a főszereplőnek minden a legnagyobb rendben legyen. Vagyis manapság már nem így van, de mindegy. Ez az én elcseszett életem.- majd rájöttem valamire, méghozzá erre: most a saját életem elcseszettnek mondtam, csak mert én magam vagyok az. De ezt is nagyon jól megfogalmaztam, mint bármi mást-majd megforgattam a saját gondolataimon a szemem

Nem sokkal később már azt vettem észre, hogy bemegyek a bejárati ajtón. Az első utam a fürdőszobába vezetett. Levettem a kötést és bekentem a sebemet. Ebédeltem, aztán tanultam.

Ezenkívül semmihez nem volt kedvem. Még Sarahékkal hívásoztam egyet, aztán vártam a szüleimet. Vagyis csak anyát, mert apa majd csak holnap reggel kb. 5 órakor jön haza, ugyanis ügyeletes az éjjel.

Végül úgy döntöttem, hogy meg nézek egy sorozatot. A Vámpírnaplók mellett döntöttem. Ebbe még a nyáron belekezdtem, akkor eljutottam a 3. Évad végéig, így a 4-kel folytatom. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de ha csak Damon és Stefan közt kell választani, akkor én Damonra teszem a voksom, amúgy pedig Elena öccsére, Jeremyre. Kérlek ne kövezzetek meg ezekért a tetteimért!

Amíg anya haza nem jött addig csak a sorozatot néztem. Sikeresen bedaráltam a 4. Évadot is. Csak most egy kicsit ideges vagyok, de se baj, majd lenyugszom. Ma már úgy is péntek van, tehát majd a hétvégén is tudom folytatni.

A nagy elmélkedésem közepette meghallottam, hogy anya épp most jött haza. Vacsit csináltunk, majd elkérezkettem, hogy had menjek motorozni. Persze elengedett, mint álltalában mindig, bár most a lábam miatt nem akart, de sikeresen meggyőztem hogy jól vagyok.

Szokásosan a tóhoz mentem. A nap már lemenőben volt. A mocimat ismét a fűzfához támasztottam, én pedig felmásztam rá. Hallgattam a madarak csicsergését, és a tó finom hullámzását. Majd egyszer csak egy fekete vasparipa parkolt le. Levette a bukóját és, na tippeljetek, hogy ki jött! Na vajon ki? Kitaláltátok, vagy még húzzam az idegeiteket? Mindegy, elmondom. Aaron Ross volt az, személyesen! Leült a mólóra. Én pedig lemásztam a fáról, majd a háta mögé lopóztam és csak egyszerűen nyakon vágtam. Hát tudja, hogy kivel szórakozzon, mert velem biztos, hogy nem fog!

-Szia Luna! Ezt miért kaptam?- vigyorgott bele a képembe

-Aaron, de jó, hogy látlak- köszöntem neki- És amúúúgy- húzzam el az "ú"betűt- Mert egy rohadék vagy!- nem tudom, hogy tudja-e, de én szembesítettem vele

-Hát... Ilyen az élet, tudod csillagom, nem mindig az van amit te akarsz

-Azt' ez most hogy jött ide?- vontam fel a szemöldököm

-Mindegy, Csillagom. - majd legyintett egyet

-De most miért esett volna olyan nehezedre tanulni egy kicsit?- akadtam ki

- Ki mondta, hogy nehezemre esett volna? Csak szimplán semmi kedvem nem volt hozzá

- Oh, így már mindjárt érthető- forgattam meg a szemem, majd azzal a mozdulattal megfordultam és elkezdtem vissza menni a motorokhoz. Már épp készültem felvenni a sisakot, amikor Aaron még utánnam kiálltott

-Várj! Mi érthető?

-Semmi, hagyjuk- majd berúgtam a járgányt és már úton voltam haza felé.

Otthon azon töprengtem, hogy miért is mondtam neki azt, hogy "semmi, hagyjuk". Miért nem olvastam be neki? Simán vissza tudtam volna szólni, de nem tettem, most még már nem mondom, mert már vagy 1 órája itthon ülök. De nem hiszem el, hogy tényleg ennyire nehéz lett volna tanulni. Bár most azt sem értem, hogy miért vagyok ez miatt ennyire kiakadva, lehet azért, mert ez egy csapat munka! Na jól van, inkább elteszem magam holnapra, pedig még csak 8 óra

Kémiával kezdődött (Befejezett)Where stories live. Discover now