𝑨 𝑷 𝑷 𝑬 𝑨 𝑹 𝑨 𝑵 𝑪 𝑬

4. Fejezet

-Szóval? - Szólaltam meg, amikor Conrad már vagy negyedórája sétálgatott előttem, körbe-körbe és kezdtem úgy érezni, hogy lassan lyukat jár a padlóba. Ideges kék szemeit rám emelte és nagyot sóhajtva a hajába túrt.

-Szóval... - Kereste a szavakat aztán hirtelen végre belekezdett. - Azt hazudtam a szüleimnek, hogy barátnőm van, hogy te vagy a barátnőm. Mielőtt még közbeszólsz! - Rakja fel azonnal a kezeit, ahogy szólásra nyitom a szám. - Nem így terveztem és egyáltalán nem is volt kész terv a fejemben mikor félévvel ezelőtt rávágtam, hogy te vagy a barátnőm. Viszont most arra kérlek, hogy gyere el velem egy hétvégére hozzájuk, hogy lenyugodjanak és kérhetsz cserébe bármit én megadom. - Nézett rám könyörgően.

-Ha elmegyek veled, akkor abba hagyod a szekálásomat? - Húzom fel a szemöldökömet.

-Mióta tegezel te engem? - Utánozza le előbbi mozdulatomat.

-Amióta te is engem. De visszatérve a lényegre, békén fogsz hagyni?

-Igyekszek. - Forgatja meg látványosan a szemeit. - De akkor elvállalod?

-Nem is tudom. De egyébként is milyen hétvégére kell elmennem?

-Közösen mennénk, nyilván nem hagyom, hogy egyedül gyere. A kérdésre pedig a válasz, hogy a húgom eljegyzését ünnepeljük meg. Három napig leszünk ott és szombaton indulunk.

-Hova megyünk pontosan?

-Egy Bristol közelében lévő kisvárosba, a gyerekkori otthonomba. Nem muszáj elvállalnod, de nagyon örülnék neki és hálás lennék érte. Nyomorultul érzem magam, olyan kellemetlen ez az egész. - Vakarja meg a tarkóját zavartan.

-Elvállalom, de csak akkor, ha elmondhatom Kate-nek. - Emelem fel a mutatóujjamat és szigorúan nézek rá.

-Jó, de csak neki.

-Szóval akkor most a pasim vagy? - Mosolygok rá huncutul, mire ő egy megkönnyebbültet sóhajt és szóra nyitná a száját, amikor meghallunk egy sipákoló hangot:

-Mi vaan? - Sikítozik Hannah és örömében ugrálni kezd. Én azonnal felpattanok a székből és döbbenten vizslatom a recepciós lányt. - Úgy tudtam, hogy van köztetek valami az utálaton kívül! - Mondja hatalmas mosollyal és odalépve elénk egy nagy ölelésbe zár engem és Conradot. A még nálam is törpébb nő válla felett nézek fel Conradra, aki ugyanúgy lefagyva áll, mint én.

Nem hiszem el, hogy fél perc alatt összedőlt az egész. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. 

-Most akkor mi lesz? - Kérdezem Conradot, miután Hannah végre magunkra hagyott minket.

-Fogalmam sincs. Talán eljátszhatnánk itt is, hogy együtt vagyunk. Tekintsük gyakorlásnak a hétvégére. - Mondja látszólagos nyugodtsággal, de én már megtanultam, hogy belül legszívesebben ordítana mérgében.

-Jó, de tisztázzuk a szabályokat. Nem vagyok hajlandó megcsókolni téged, nagyon maximum a családod előtt. Utálom a nyilvánosan nyali-falizós cukormázasan boldog párocskákat. Oh és jut eszembe! Nem tudom mennyire vagy tisztában a szó jelentésével, de legyél egy kicsit romantikus. Tudod ro-man-ti-kus. - Szótagolom ujjaimmal mutogatva közben. - Tudod bókolj egy kicsit, nevezz csinosnak, csoki, virág... - Folytatnám, de félbeszakít.

-Ne pimaszkodj. - Küld felém egy megsemmisítő pillantást.

-Te meg ne nézz így rám, hidd el én is tudok csúnyán nézni, de az nem illik bele a "halálcuki szerelmespár" - Idézőjelezek a levegőben - fajta imázsunkba.