𝑨 𝑷 𝑷 𝑬 𝑨 𝑹 𝑨 𝑵 𝑪 𝑬

1. Fejezet

-Jöjjön Charlotte, elmegyünk a tisztítóba. - Szólít meg újból a férfi, amikor még mindig ledöbbenve állok.

Hát hogy lennék már én más asszisztense és nem Davidé? Az pedig lehetetlen, hogy eladja a céget valaki másnak, hiszen ez az élete. Igaz, hogy mostanság küszködünk egy kicsit és kevesebbet tudok félrerakni az Olaszországi utamra, de azért ennyire csak nem súlyos a helyzet. Vagy de? 

-Rendben. - Motyogom még mindig a földet bámulva. Mr. Meyer kinyitja az ajtót és maga elé enged, ami meglep. Azt hittem, hogy bunkó lesz velem ezek után.

-Nem tudom milyen neveltetésben volt része, így ha nem tudná elmondom, hogy beszéd közben illik a beszédpartnerünk szemébe nézni. - Veti oda, miközben ellép mellettem. A recepciónál Hannah csodálkozva néz ránk, de inkább visszafordul a munkája felé.

A férfi megjegyzésén feldühödöm, de inkább visszafogom magam. Ha egy újabb ügyfelünk lenne, akkor nem akarok ennél is rosszabb benyomást tenni rá.

-Igen uram, tudom. Ne haragudjon rám. - Mondatom végén felnézek szigorú szemeibe ő pedig elismerően biccent egyet.

Mintha csak egy rossz gyereket nevelne meg éppen. Gondolatomra megforgatnám a szemem, de ehelyett csak egy gondterhelt sóhaj hagyja el a számat. 

A liftbe belépve rögtön megnyomja a garázs szintjének gombját, majd kínos csend lesz rajtunk úrrá. Aztán hála az égnek a marketingesek szintjén Kate száll be a liftbe.

Amint ránk néz valószínűleg rögtön leesett neki, hogy mi történhetett, hiszen elég régóta ismerjük már egymást ahhoz, hogy szemmel tudjunk kommunikálni. Általánosban is mindig irigyelték tőlünk ezt a képességet a fiúk, hiszen így nem tudták, hogy mikor beszéljük ki őket.

Kate rögtön a kezében tartott telefonja felé mutat, hogy írjam le neki mi történt és mikor a blézerem zsebébe nyúlnék érte csak akkor döbbenek rá, hogy fent hagytam az irodámban. Kate csak elmosolyodik rajtam majd legyintve egyet kiszáll a következő szinten a liftből.

Én csak ekkor nézek fel Mr. Félistenre, aki szemöldökét ráncolva néz rám és távozó barátnőm után is jól megfigyeli a becsukódó liftajtót.

-Inkább meg sem kérdezem mi volt ez. - Forgatja a szemét. Annyira szívesen a képébe vágnám, hogy ez nem illik, úgy ahogy ő is nekem az előbb. 

Ám a tervem meghiúsul, mert leérünk a parkolóba, ahol azonnal szemet szúr nekem egy gyönyörű fekete Mustang. Hűha! Ez aztán az autó!

Ámulatom csak még nagyobb lesz amikor az említett autó felé vesszük az irányt.

Mr. Meyer felnyitja az autó csomagtartóját és egy új inget vesz elő belőle. Ez komolyan itt akar átöltözni?

-Megfogná? - Adja a kezembe a fekete zakóját. Én csak bólogatok és inkább elfordulok. - Charlotte. Itt az ing is és nyugodtan megfordulhat. - Mondja nyugodt hangon. Én lassan megfordulok és átveszem tőle a fehér anyagot. Reméltem, hogy nem fogok rögtön egy csupasz mellkas látványába ütközni szemeimmel és így is lett. Úgy tűnik, hogy a férfi előrelátó és egy fehér atlétát visel az inge alatt.

De azért ez sem takar el mindent. Izmos, tetovált karjaira tökéletes rálátást nyújt.

-Most az autómtól vagy tőlem esett le ennyire az álla Ms..?- Néz rám segítség kérően.

-Weellington. És egyáltalán nem esett le az állam, csupán meglepődtem rajta, hogy itt a garázsban akar átöltözni, mikor akár az irodába is felmehettünk volna. - mondom szigorúan tartva vele a szemkontaktust. - És egyébként még én sem tudom a maga nevét.

-Conrad Meyer. - Van benne valami, ahogy kimondja a nevét. Valami, ami bizsergésre készteti a bensőmet. Erősen tiltakozok az ellen, hogy elpiruljak és úgy érzem, hogy ez sikerül is. Bár valószínűleg az is rásegített, hogy eleve van az arcomon egy kis pirosító. - Üljön be az autóba és elmegyünk a tisztítóba. - Mondja pár perccel azután, hogy még mindig szótlan voltam.

-Örülök a találkozásnak Mr. Meyer. - Mondom ki végül a legelső és egyben leghülyébb ötletet, ami eszembe jut.

-Bárcsak én is ezt mondhatnám Ms. Weelligton.

Elfordulok tőle és megforgatom a szememet. Ez a férfi borzasztóan bunkó, én meg legalább olyan hülye vagyok, mint a Föld.