6. rész

90 15 2
                                    

Hulla fáradtan dőltem be az ágyba. A puha párnák megváltást jelentettek számomra . Végre elérkezett a hétvége és a pihenés ideje, amire minden átkozott reggel vártam amikor felébresztett az ébresztő. Hátamra fordulva kihalásztam a zsebemből a telefonomat, hogy pihenésképp nyomkodhassam kicsit.

Új követőmre eddig nem reagáltam és nem is említettem senkinek. Nem éreztem fontosnak, nem gondoltam, hogy olyan nagy újság lenne, hogy be kellene harangoznom újdonsült barátaimnak. Vagyis legalábbis próbáltam nem olyan nagy dobra verni magamban, ugyanis nem tudtam mire vélni.

Most mégis azon kapom magam, hogy a profilját nézegetem, amin igazából nincs is nagyon mit nézni. Egyetlenegy bejegyzés sincs, és egyetlenegy embert sem követ, ugyanis még én sem fogadtam el, hogy engem követhessen. Ha nem lenne több, mint egy millió követője azt gondolnám, hogy kamu profil.

Szugerálom a telefont majd nagy levegőt veszek és elfogadom a kérelmét, sőt én magam is bekövetem és ezt követően leteszem magam mellé a telefont. A plafont bámulom és próbálom elhitetni magammal, hogy semmi fura nincs ebben a helyzetben, habár pontosan tudom, hogy nem így van. Csendes nyugalmamat Kendall hangja zavarja meg aki konkrétan betrappol a szobánkba.

- Péntek van! - szólalt fel hangosan.

- Feltűnt.

- Tudod ez mit jelent?

Egyik szemöldökömet felhúzva pillantottam rá és ráztam meg a fejemet, mire ő összecsapta a két kezét.

- Menjünk el bulizni! A srácokkal már megbeszéltem szóval gyerünk. Zuhanyozz le és készülj, mert ma táncolni fogunk.

- Hogy lehetsz ennyire energikus, amikor egész héten olyan voltán a kórházban, mint egy zombi? Én jelenleg úgy érzem, hogy csak aludni szeretnék, te meg bulit szervezel. - kuncogok rajta miközben felülök az ágyban.

- A hétvége gondolata energiával tölt el. - hajol közel - Olyan energiával, amit csak egy jó buli tud lecsillapítani.

- Tudod is, hogy hová megyünk? Vagy csak megyünk amerre látunk?

- Jajj ne aggódj. - húzott fel a kezemnél fogva az ágyról - Pontosan tudom hová megyünk. Neked csak kész kell lenned úgy másfél óra múlva. Siess a zuhannyal, mert én is mennék.

Habár a lábam leszakadt, a fejem szétment és legszívesebben aludtam volna, mégis eleget tettem a szobatársam kívánságának és elkészültem. A meleg zuhany alatt elidőztem, talán túl sokáig is, ugyanis a végén már Kendall dörömbölt az ajtón, hogy jöjjek ki végre. Igaz a kórházba nem sminkelem magam túlzottan, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretek játszani a palettával. Vörös és fekete színt használva festettem ki a szememet, sőt egy vörös rúzst is feltettem, hogy teljes legyen az összhatás. A ruhám egy fekete nadrágból és egy csillogó, vállvillantós felsőből állt. Nem tartottam túl soknak az összeállítást, főleg miután megláttam, hogy Kendall egy kisruhában szeretne elindulni.

- Dögös vagy és nagyon bejön a szemed. - néz végig rajtam, majd körbe fordul - Én hogy festek?

- Jól áll a ruha. Ez tagadhatatlan.

- Ugye? Jól is állhat, hisz olyan drága volt, hogy még csak nem is merem sűrűn felvenni.

Mikor végre eljött az idő, hogy indulhassunk felkaptuk a kabátunkat és táskánkat, hogy megkeressük a fiúkat, akik alaposan végignéztek rajtunk mikor megláttak. Ők nem aggódták túl a dolgot. Farmer és pólón, ez volt a szettük, ami minket nem is zavart, csupán látszott, hogy a nők sokkal többet törődnek ilyen dolgokkal. Ők valószínűleg csak lezuhanyoztak és nem is válogattak a ruhák között, mint mi.

Taxit fogtunk, aminek nagyon örültem ugyanis magassarkú cipőben nem igazán szerettem volna gyalogolni. Habár én azt hittem, hogy Kendall csak viccel azzal, hogy tudja hová megyünk, kiderült, hogy tényleg képben van a dologgal. Minimális japán tudásával megértette a sofőrrel, hogy pontosan hová is tartunk, majd a telefonján nekem is megmutatta a hely honlapját, amit már két napja kinézett.

A taxiból kiszállva rájöttem, hogy erre a helyre nem csupán hébe hóba járnak az emberek ugyanis sor áll az ajtó előtt, szóval illedelmesen mi is oda álltunk, hogy egyszer bejuthassunk. Arthur és Bruno beszélgetni kezdtek egy játékról amivel mindketten játszanak, Kendall pedig a telefonját nyomkodta, így hát én is elővettem a sajátomat, hogy valamivel elüthessem az időt. Arra gondoltam, hogy céltalanul görgetem majd a Facebookot vagy az Instragrammot, azonban egy értesítés magára vonta a figyelmemet. Egy üzenetem érkezett Instagrammon.

njr_mk : Helló! Hát nem sietted el, hogy visszaigazolj. :D

Még a vér is megfagyott bennem ahogy megláttam az üzenetet. Nem igazán tudtam mire vélni. Felkaptam a fejem, hogy megbizonyosodjak róla senkinek nem tűnt fel a reakcióm, majd mikor láttam, hogy senki nem figyel rám figyelmem újra a telefonnak szenteltem. Végülis válaszolhatok is, gondoltam magamban.

Aria.Nelson. : Helló. Nem gondoltam, hogy sietős lenne.

Alig haladt a sor már rezgett is a telefonom.

njr_mk : Nos, nem is volt az. Habár én kíváncsian vártam, hogy reagálsz-e. :D :D

Aria.Nelson. : :)

Nem vagyok az a beszédes típus. Nem tudom mit írhatnék egy olyan üzenetre ami a semmiből érkezett.

njr_mk : Elfoglalt vagy? Vagy esetleg zavar, hogy írok?

Aria.Nelson. : Nem zavar, csak jelenleg egy szórakozóhely előtt várok, hogy beengedjenek. Ezért nem igazán tudok írni.

Már csak egy ember van előttünk.

njr_mk : Véletlen egybeesés. Én pedig épp egy szórakozóhelyen vagyok. :D

Érzem, hogy a szemem a kétszeresére nő. Érdekes valóban, mégsem valószínű, hogy pont ugyanarra a szórakozóhelyre jött el, ahová mi is. A telefonomat a táskámba ejtem miután mi kerülünk sorra, és kifizetem a belépőmet. Aprókat lépdelve haladok beljebb az épületbe, miközben Kendall a kezemet fogja, hogy ne hagyjuk el egymást. Nagy a tömeg, a zene pedig hangosan szól. Ahogy beljebb érünk észreveszem, hogy a tömeg egyik része táncol, míg a másik része a bárpultnál próbál italhoz jutni. Nem is tart sokáig, hogy Kendall előre törjön, engem magával húzva, hogy belevessük magunkat az éjszakába.

Lelkitársak (Nijiro Murakami)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang