Lelkitársak (Nijiro Murakami)

Első nap

A hétvége gyorsan telt el. Kendall bemutatott Brunonak és Arthurnak akik tőlem két évvel idősebbek. Habár voltak aggodalmaim velük kapcsolatban pozitívan csalódtam. Igazán kedvesen fogadtak és együtt fedeztük fel a környéket. Kendallt sokan megbámulták, amit nem igazán vett magára. A száznyolcvan centi magassága mellett még a haja is eléggé feltűnő, így háw nem volt meglepő, hogy egy két, vagy inkább több embernek is megakadt rajta a szeme.

De most itt vagyok a kórházban. Óriási az épület, akárcsak egy labirintus. Tátott szájjal léptem be az ajtón és izgatottan követtem a többieket akik a táblák szerint próbáltak tájékozódni.

- Még jó, hogy angolul is ki van írva. - motyogta Bruno álmosan.
- Nekünk erre kell menni. Délután találkozunk. - köszönt el Kendall és magával rángatta Brunot.

Emailben kaptuk meg a beosztást amiben szétosztottak minket. Kendall és Bruno a sürgősségire került míg én és Arthur a sebészetre.

- Mekkora szívás. - mondta Arthur miközben elkezdtük a lift felé menni.
- Mármint?
- A sürgősségi jobban bejön. Szívesebben mentem volna oda.
- Előbb utóbb cserélünk. Nem leszünk fél évig ugyanott.

Felérve az osztályra megkerestük a főnővér irodáját aki jelenleg épp egy orvossal tartott megbeszélést, így hát nem maradt más választásunk. Leültünk a folyosón kihelyezett székekre. Az ápolók kórteremről kórteremre jártak, némelyikük felfigyelt ránk, de nem igazán foglalkoztak velünk.

Arthur a telefonját nyomkodta egészen addig amíg az iroda ajtaja ki nem nyitódott. Akkor azonnal zsebre vágta és felállt a székből én pedig követtem példáját. Az orvos üdvözölt minket majd sietve távozott. A főnővér beinvitált minket az irodába és mosolyogva fogadott. Elmondta mi lesz a feladatunk, a jelenlétit aláíratta velünk, biztosított róla, hogy hozzá bármikor fordulhatunk végül pedig elkisért a nővérpulthoz.

- Tudtok valamennyire japánul? - kérdezte.
- Nos az alapokkal próbálkoztunk, de valójában nem igazán. - válaszolt kettőnk helyett is Arthur.
- Értem. Ez esetben Chiyokora bízlak titeket. Ő minden hétköznap dolgozik, így tud veletek foglalkozni és segíteni nektek.

Nem tartott sok időbe és előkerült az említett nő is. Tőlem egy kicsivel magasabb, a harmincas éveiben járó nő állt előttünk. Bemutatkozásunk és a főnővér tájékoztatása után teljesen rá lettünk bízva, és látszólag ez nem zavarta túlzottan.

- Szóval ez lesz az első napotok? - kérdezte erős akcentussal mi pedig bólintottunk.
- Kórházban volt már gyakorlatunk, azonban a japán nyelvvel van egy kis problémánk. - válaszoltam.
- Értem. Nos akkor a legjobb ha leginkább velem haladtok. Ha vérvétel van elmegyünk együtt, én magyarázok, csinálhatjátok is és a többi. Az infúziókat leszedhetitek és kicserélhetitek, de egyedül szerintem ne menjetek a csengőkre. Ha nem értitek mit mond a beteg akkor nincs értelme.

Bólintottunk és megköszöntük a segítségét majd bementünk a konyhába hogy letehessük a táskánkat.
- Azért próbáljatok pár szót elcsípni. Víz, fáj, gyógyszer. Ilyenekre gondolok. Ha ezeket megtanuljátok akkor nagyjából tudni fogjátok mit akar a beteg.
- Rendben. Valójaban kaptunk ki anyagokat, hogy tanuljunk, és most is kell járnunk néha japán órára, hogy el tudjunk igazodni. - kezdett bele Arthur - De mégis csak a japánról beszélünk. Egy hónap nem elég.
- Persze, hogy nem. Majd belejöttök valamennyire, csak ne adjátok fel. Na gyertek. Az egyik betegnek ki kell cserélni a branüljét.

Szorgos kiskacsa módjára követtük Chiyokot, aki a múltról felvette a korábban előkészített tálcát rajta a szükséges eszközökkel. A folyosó hosszú volt, rengeteg kórteremmel, és mi egyiknél sem álltunk meg. Úgy éreztem, mintha igazából át akarna vinni minket egy másik osztályra, de mielőtt panaszkodhattam volna Arthurnak megálltunk egy terem előtt.

"VIP"

Ez volt az ajtó mellé írva ami miatt a mellettem álló férfival kérdőn egymásta pillantottunk.
- Három VIP kórterem van ezen a részen, de jelenleg csak az egyikben tartózkodnak.
- Valaki híresség van bent? - érdeklődött Arthur izgatottan.
- Egy színész. Azonban nem járkálhattok ide csak úgy. Csak akkor jöhettek be ha tényleg dolgotok van itt, ugyanis a beteg nem azért van itt, hogy képeket csináljátok vele. Érthető?

Egyszerre bólintottunk mire Chiyoko elmosolyodott majd benyitott a kórterembe.

- Jó reggelt Mr.Murakami.