Lelkitársak (Nijiro Murakami)

Hasonló érzés

A fejmosás valóban nem maradhatott el, amit meg is értek. Megérdemeltem. Chiyoko még egyszer elmondta, hogy a VIP beteggel bánjunk normálisan, mint a többi beteggel, és kihangsúlyozta, hogy lehetőleg ne bámuljuk, mert kellemetlen helyzetbe hozhatjuk ezzel.

A nap folyamán többször is be kellett mennünk hozzá. Mivel jól beszél angolul ezért Chiyoko egyedül is beengedett hozzá, azonban a többi beteghez kísérnie kellett minket. Reggeli osztás, vérnyomás mérés, gyógyszer osztás, ebéd osztás és hasonló kis feladatokkal látogattuk meg híres betegünket. Hol együtt, hol egyedül én vagy Arthur, és akárhányszor bementünk ő mosolyogva fogadott minket. Nagyon kedves férfinak tűnik.

A harmadik napon már igazán fáradtnak éreztem magam, ahogy a többiek is. Kendall elmesélte, hogy a sürgősségin jól érezték magukat Brunoval, habár szét osztották őket. Bruno az egyik kezelőben, míg Kendall a másik kezelőben kapott helyet.

Ezen a harmadik napon engedik haza a VIP beteget. Arthurral átnéztük a kórlapját, kicsit utána jártunk, hogy milyen filmekben játszott azonban egyiket sem láttuk, tehát abban biztos lehettem, hogy nem egy filmből ismerős. Habár arra még nem jöttem rá hol láthattam. Épp vittem be az ebédjét, amikor kivételes módon hozzám szólt, habár máskor csupán kedvesen ránk pillant és megköszöni a segítséget. 

- Még nem jöttem rá.

- Tessék? - álltam meg egy pillanatra a tálcával a kezemben.

- Három napja próbálok rájönni, hogy hol láttalak, de nem sikerült. - felült az ágyban ás a támlának dőlt. - Oh... Ugye tegezhetlek?

- Igen. Öhm.. Hogy... Hol láttál? - kérdeztem kissé zavartan miközben letettem a tálcát a kis szekrényre.

- Igen. Nagyon ismerősnek tűnsz.

- Nos... Össze keverhetsz valakivel. - mosolyodtam el a tarkómat vakargatva - Nem tartom valószínűnek, hogy láttál volna bárhol is.

- Pedig esküdni mernék. Már akkor is ismerősnek tűntél amikor megláttalak, de akárhányszor bejöttél hiába néztem az arcodat, nem tudtam rájönni honnan.  Nijiro vagyok. Nijiro Murakami.

Igen. Ezt én is tudtam a kórlapjából, azonban kedvesen úgy teszek, mintha új információval szolgált volna.

- Én Aria Nelson vagyok.

Kissé elneveti magát, amit nem tudok hova tenni és gondolom ez az arcomra is kiült, mivel azonnal magyarázkodásba kezdett.

- Ne. Ne haragudj. Csupán nevetségesnek tartom, hogy ennyire ismerős vagy, pedig őszintén még csak azt sem tudtam, hogy van olyan név, hogy Aria. Teljesen abszurd.

- Értem. - nevettem fel kínosan én is -Ha megbocsátasz, mennem kell.

Ezzel berekesztve a beszélgetést kisiettem a kórteremből, miközben a férfi továbbra is engem nézett. Ismerősnek tartottam én is őt, habár sosem láttam egy filmjét sem, de az a tény, hogy ő neki is ismerős voltam kissé aggasztónak hangzott. Így hát elmondani sem mertem, hogy hasonlóképpen én is ezen gondolkozom már harmadik napja.

-