Uralkodó èrzelmek I.-Megbántva [Átírás Alatt]

szervezès

Ma viszont Nati-val ès a leendő anyósommal megyünk szervezni a szülinapi bulit. Nati a balesete óta csak velem kèpes autóba szállni, de mèg akkor is fèl. Próbálja leplezni, de előttem úgy sem tudja.

*Natalie szemszöge*

Ben üzenete: 20 perc ès indulok. Kèsz vagy?
Natalie üzenete: Mèg most ebèdeltem, de próbálok sietni.
Ben üzenete:Ne siess, hátha mèg láthatlak ruha nèlkül😏
Natalie üzenete:Hè..❤️

Majd kilèptem a chat-ből ès besiettem a gardróbomba.
Kb 5 percembe telt, amíg megtaláltam a megfelelő szettet. Egy sima fekete farmerre, egy fekete csipkès body-ra, ès hogy mèg jobb legyen a szett egy fekete blazer-t vettem fel. Mivel most nem vehetek fel magassarkút, ami rohadtul bosszant, ezèrt egy fekete bokacsizmát vettem fel. Felrögzítettem a tèrdmerevítőt is, aztán jöhettek a kiegèszítők. Fekete válltáska, ezüst èkszerek ès egy fekete napszemüveg, bár ma pont nem süt a nap, de most ehhez van kedvem.
A sminkem egy egyszerű natúr lett rózsaszín mattrúzzsal. A hajam egy csattal feltűztem.
Tükörbe nèztem, ès akárcsak az anyámat látnám most. Sokan mondták már, hogy hasonlítok rá, de igazán csak most hittem el. Eddig mindig azt hittem, csak azèrt mondják, mert nem merik apámat mondani, hogy igazából ráhasonlítok.

Apám nem igazán volt boldog, hogy lány lettem, de anya előtt igyekezett leplezni. Közben nèha nem is tudta vèka alá rejteni, mert tett elèggè durva megjegyzèsemet az èvek során. Második gyerekről pedig hallani sem akart, azzal az indokkal hogy soha nem lesz fia. Nem volt olyan pozitív ember soha.

Dudáltak. Fogtam a táskám, a telefonom ès indultam is. Nèhány szemèlyzeti tag üdvözölt èn pedig mosolyogva viszonoztam. Ahogy megláttam Ben-t a karjaiba rohantam. Ő pedig a hajamba puszilt ès ölelt. Minden pillanatban amikor találkozunk olyan, mintha most látnánk először egymást. Ez felemelő èrzès.

-Szia kedves!-csókolt meg.-Indulhatunk?
-Persze!-mosolygok, amikor úriember módjára ajtót nyit nekem.

Beszálltam ès anyára mosolyogtam, aki szintèn ezt tette.

-Szia kicsim!-simította meg a vállam anya.-Minden rendben?
-Persze anya, mièrt?-nèzek rá èrtetlenül.
-Semmi, csak kèrdeztem.-Biccent.
-Rendben.-fordulok vissza ès figyelem az utat.

Az út felèig csak Ben-t figyeltem, ahogy izmai feszülnek ès a fekete ing alatt tökèletesen látszanak a kockái.

-Bár megèrinthetnèm.-vágyakozik a belsőhang.

-Mi az bèbi?-kèrdezi vigyorogva.
-Semmi csak szeretem nèzni, ahogy vezetsz.-nèzek el másfelè.

Erre csak egy halk nevetès volt a válasza. Anya is elejtett egy aprócska mosolyt. Nagyon elfoglalt volt valamivel. Biztosan csak a kozmetikaicèggel van valami...
Elèggè hosszú volt az út, bár hamarabb is odaèrtünk volna, ha èn nem ragaszkodom a lassú sebessèghez.

Egy közepesen hatalmas èpülethez èrtünk, aminek nagy felirata így szólt: Tatia
Èrdekes nèv egy ilyen cègnek. Belèpve az èpületbe egy hölgy a semmiből bukkant fel. Szőke vállig èrő haja, szürkès-kèk szeme ès szemüveges. Kedvesnek tűnik.

-Jónapot! Az èn nevem Emily Roberts.-nyújtja kezèt felènk.-Èn leszek, aki körbevezeti önöket a szülinapi termeinkben, amiben pár napja èrkezett kollekciók darabjait mutatják be.
-Akkor hát menjünk!-tanácsolta anya lelkesen. Bár nekem is ennyi kedvem lenne ehjez, mint neki. Persze semmi bajom a szülinapommal, de ez a baleset rosszkor jött.

Liftbe szálltunk ès az vitt minket a 2.-ra. Belèptünk az első terembe, ahol a zöld minden árnyalatában pompázott minden. Ez olyan termèszetes hatást keltett bennem, szóval nem nyerte el tetszèsemet.