A Drop Of Weakness | ✓

Ben

- Neem nem nem nem, ez biztos valami tévedés. Biztos benne? - kapkodtam a fejem. - Hogy lehet hogy ez az ócskavas nem bírta ki még ezt a pár kilométert? - a pánik kezdett elhatalmasodni fölöttem. A sofőr nem szólalt. - Hé, - szólítottam meg. - Megkukult? - csettintettem az arca elé. Pislogott kettőt hármat, majd felkapcsolta az autóban lévő kis fényű lámpát, csak mert az útszakasz ahol megakadtunk természetesen nem volt kivilágítva. Vett egy vészjóslóan mély levegőt, majd felém fordult. Legelőször vehettem szemügyre arcát.

- Sajnálom hölgyem, de nagy valószínűleg itt fogunk maradni egy pár órát. Az egyetlen dolog amit tehetek hogy felívom a központot hogy jöjjön értünk valaki, vagy hozzon benzint, különben egészen világosodásig itt fogunk ücsörögni, ami szerintem egyikünknek sem kedvezne. - húzta el a száját. Valami úgy súgta, hogy valamiért nevetségesnek találja a helyzetet, de perpillanat nem volt energiám ezen fent akadni. Volt egy nagyobb problémám is, mint például hogy itt ragadtam egy taxi sofőrrel a világ végén egy kihalt erdős pusztás helyen sötétedés után.

- Te jó ég... - suttogtam.

- A becslésem szerint leghamarabb 1 óra múlva szabadulhatunk, de azt is csak akkor ha felszabadul egy munkatársam, mit ne mondjak, a legjobb alkalmat választhattuk erre, csak mert ilyenkor telt ház van, és az összes taxi a városban furikázik fel alá. Nem a semmi közepén. - fordult felém.

Az arca kisimult volt, férfias, de még is volt benne valami gyermeki vonás. Amikor mosolyra húzta az arcát, a barna szeme mintha vele együtt mosolyogna. Borostás volt, de nem az igénytelen módon. Szép arca volt. A kezét a kormányon pihentette, a fejét újra a fejtámlán nyugtatta.

- És ha gyalog mennénk el? - szólaltam meg.

A férfi megilletődve húzta fel a szemöldökét, szokásához hívően élvezte a helyzetet.

- Hajrá. - mutatott a felőlem lévő ajtó felé.

- Erre inkább azt kéne mondania, hogy jaj ugyan hölgyem hagyja, elmegyek én, férfi vagyok, ez a dolgom.- beszéltem direkt mélyebb hangon, imitálva ezzel egy férfi hangját.

- Talán ezt válaszoltam volna ha ön nem kekeckedne velem az első perctől, ahogy megismert. - mondta diplomatikusan, egy halk nevetést hallatva.

- Miért beszél így?

- Mégis hogy? - nézett a szemembe. Égetett a tekintete.

- Nem is tudom, olyen meggondoltan. Mintha minden szava előre meglenne írva, a hangjából mindig nyugodtság hallatszik, mintha egy külön kis buborékban élne. - feleltem miközben ledobtam a cipőm, kicsatoltam az övem, felhúztam magam elé a lábaim, és átkaroltam őket. - Ugye nem baj?

- Fogjuk rá hogy nem. - fogta, és elkezdte lehúzni a felőle lévő ablakot.

- Jó nagy bunkó! - nevettem fel és oldalba boxoltam. Ezután gyors fogtam, és óvatosan kiszedtem a hajgumit a hajamból, amit még reggel operáltam bele dús loboncomba.

A sofőr azzal a lendülettel amivel le, elkezdte felhúzni az ablakot mivel gondolom ráeszmélt, hogy gyakorlatilag tél van, lassan este, és nem 20 fok lesz a szabad levegőn. - Szóval miért beszél így? - tértem vissza. Elgondolkodott.

- Talán azért mert van egy kislányom. - felelte, majd rám pillantott.

Szóval van egy lánya.

Valamiért meglepett a válasza. A másodperc töredéke alatt rápillantottam az ujjára, de nem volt rajta semmi, amit kerestem. De akkor mi lehet az a tetoválás?

- Mennyi idős? - kérdeztem de utána rögtön hozzátettem - Mármint csak ha nem sértő. - tettem fel a karom védekezően, mire elmosolyodtam a túlrágcsált poénon.