Project C ✓

Tizedik

Oltári fárasztó pénteki napom volt.

Először is, Molly, Seth, Yolanda és én nagy nehezen bevontuk Connort a C-Projektbe. Sok idő kellett hozzá - egy egész ebédszünet a suli melletti nagyparkban -, hogy úgy igazából mindent, még az egész terv jelentőségét és létezését is megértessük vele, de talán megérte. Nagyon ramatyul éreztem magam, ahogy idővel Landa és Connor is a sorstársaimmá lettek. Láttam bennük azt az önmagamat, amikor a kocsiban közölték velem, hogy én is rajta vagyok az áldozatok listáján.

Aztán valahogyan újra a tónál kötöttem ki Tobiah-val, ezúttal sokkal hamarabb, mint amikor szoktam.

Tobiah.

Néha azt éreztem, ő az, akit tudtam szeretni, jobban, mint eddig bárki mást. Aztán valami közbejött vagy megváltozott, és ez az érzés egy csapásra megingott, mint eddig minden az életemben.

Ahogy ránéztem a mellettem ülő fiúra, akinek arca a késő délutáni napfényben fürdött, a kételyeim egyszerűen elúsztak. A vizet nézte, csokoládébarna szemei elidőztek a látványán. Egy flanelinget viselt, eldobva a tőle megszokott kapucnis pulóvereket. Sötétbarna, már-már fekete haján megcsillantak a napsugarak.

- És, mi van a nyomozással? - kérdezte, megtörve a közénk régóta beékelődőtt csendet.

- Ne, ne kérdezd.

Nem szabad elmondanom neki, hogy én is egy áldozat vagyok.

- Miért? Én csak segíteni akarok.

- Amikor ott voltál, velünk, egy térképet találtunk, rajta az összes eddigi gyilkosságok helyszíneivel és nevekkel a hátulján. Két ember volt rajta, mindannyiukat beavattuk a C-Projektbe. Meg kell védenünk őket, különben elúszik az esélyünk a Névtelen megtalálására. Kezdünk egyre jobban paranoiásabbak lenni, és... - Valami megcsörrent az ágak között. - Jézusom! Te is hallottad ezt? Valaki itt van.

- Te tényleg nagyon paranoiás vagy, Darcia - nevetett. - Ki kell tisztítanod a fejedet.

- Ezt hogy érted?

- Gyere. Sétálunk.

- Ilyenkor?

- Persze. Ne aggódj, nem foglak meggyilkolni, vagy ilyesmi! Nem vagyok én Névtelen.

- A sorozatgyilkosok is pont ezt mondanák, Campbell.

- Szóval azt mondod, hogy gyanús vagyok? - élcelődött, mire eszembe jutott, amit Seth mondott múltkor, és kezdtem jobban belegondolni. Megborzongtam.

Mi van, ha Tobiah a Névtelen, és most pont a halálomba sétálok? Hülyeség.

Nem érdekel. Már úgysincs vesztenivalóm.

- Nem, nem. De jó, menjünk. Csak a folyó felé ne, légyszi. - Ahogyan eszembe jutott a hatalmas, mélybe nyúló, szakadékszerű hely, újra kirázott a hideg. - Nem csoda, hogy Rievesék nem élték ott túl a balesetet. Az a rohadt kamionos!

- Hogy mi?

- Semmi. Mindegy. Csak menjünk.

Már vagy két órája sétálhattunk az erdő közepén, a domboknál. Épp az egyik gerincén baktattunk. Persze Tobiah sokkal jobb kondiban volt, mint én, vagy három méterrel előrébb ment tőlem.

- Campbell, lassíts már! Alig bírom tartani az iramot.

- Mondja ezt a röplabdás.

- És ez a profi röpis kéz mindjárt úgy telibe talál, mint ahogy az a labdát szokta...