Project C ✓

Kilencedik

- Most már elmondjátok végre? - ültem be Seth pickupjának hátsóülésére síkidegen. Éreztem, hogy mostanra már tényleg semmi sincsen rendben.

- Mielőtt akármit is szólnánk - sóhajtott Molly felém fordulva -, tudd, hogy a barátaid vagyunk, és nem fogunk elpártolni tőled emiatt. És, hogy nincs semmi félnivalód.

- Na, mi az?

- Tudod, a térkép hátulján a régi és pár jövőbeli áldozatok nevei voltak. És az egyikük... Az...

- Az épp te lennél - jelentette ki Seth remegő hangon, némi hidegséggel.

Egy egész világ tört össze bennem. A szívem mintha ki akart volna szakadni a helyéről, úgy dobogott, majd kivert a víz, és sírni kezdtem.

Egész életemben nem ijedtem meg annyira, mint akkor. Azelőtt nem féltem szembeszállni a Névtelennel, de akkorra megtörtem. Kész, ennyi. Annyira megfélemlített a saját sorsom, hogy már abban a percben túl paranoiás lettem, még jobban, mint előtte.

Mi van, ha a Névtelen megtalál? Vagy már megtalált? És, ha nem élem túl? Mi lesz másokkal, a szüleimmel és a barátaimmal? A nyomozás ugyanúgy menni fog? Clary és Everleigh előkerülnek majd?

És mi lesz velem?

- Molly, ki a többi... A többi jövőbeli áldozat?

- Connor. És Yolanda Akutagawa. Miért?

- Meg kell védenünk őket a Névtelen elől, különben újabb kettős gyilkosság lesz. Mint Kendrick és Jessica. - Próbáltam erősnek látszani. Még jobban, mint előtte. Rájöttem, hogy a saját életem annyira nem számított, ha végre sikerül a Névtelennel leszámolnunk. Hiszen már bőven ideje volt.

- De...

- Nincs de! Ez most nem rólam szól - keményítettem be. - A C-Projekt előrébb van. És tudtommal annak az az egyik lényege, hogy megvédjük másokat és megtaláljuk a Névtelent. Meg Claryéket.

- Igaz. Ha ezt szeretnéd, nagyon vigyáznod kell magadra. És nekünk is rád.

- Felőlem úgy lesz - vontam vállat.

- Felőlünk is.

Yolanda Akutagawa, a régi társaságom egyik tagja és Connor Mayer, aki a baráti köröm közé tartozott, együtt jártak nagyon régóta. Mindkettejükkel egy évfolyamba jártunk, mégis valamivel eltávolodtunk ketten, Yolandával Rievesék balesete óta. Landa és Connor között egy év korkülönbség van, ez pedig a páros együttléte óta nagy port kavart a gimiben.

Megbeszéltük a többiekkel, hogy másnap suli után meglátogatom őt, és beavatom mindenbe. Nem mellesleg az aznap délutánt Molly és Seth együtt töltötte, szóval dupla dologért reménykedtem.

Utána való nap az öltöző padlóján ülve fejeztem be a legutóbbi gondolatom, a direkt ezeknek a soroknak és minden gondolatomnak, rajzomnak, aggodalmamnak tartogatott, barna, műbőr kötésű könyvben, amelynek elején kisebb, arannyal rajzolt virágok alkottak egy kis gyűrűt.

- Darcia, nem jössz? - hajolt be az ajtón a csapattársam, Holly, szokásos, vidám hangján szólva hozzám. Ahogy megláttam őt, azonnal a táskám mélyére csaptam a könyvem, és a karomon lévő, röplabdát ábrázoló rajzot kezdtem el satírozni a kezemben lévő tollal.

Senki nem tudhat ennek a könyvnek a létezéséről. Még a végén az egész iskolában a közröhely tárgya leszek, és elvesztek minden olyat, amit eddig felépítettem.

- Á, dehogynem! - raktam bele szintén a hátizsákomba az íróeszközt. Felálltam, és eligazítottam a fekete térdvédőim. A tükörben még végignéztem magamon. Újrafogtam a melírozott hajam. Lesimítottam a bordó mezfelsőm ujját, majd elindultam a terembe.