The Maze Runner: Ez csak a kezdet

27. fejezet

Natalie alig aludt valamit az éjjel. Odakint hűvös volt és a másnap reggel sem hagyta nyugodni. Vajon mit fognak találni a hetes zónában? Remélte, hogy meglesz a kiút és ez miatt az egész testét izgatottság járta át.

Szinte el sem hitte, hogy végre Futár lett. A sok edzés, a sok bajlódás... végre lett eredménye. Mostmár segíthet a többieknek. Ez volt az, amire mindennél jobban vágyott. Ki akarta őket juttatni innen, akkor is, ha esetleg az életébe kerül.

Mikor végre elaludt, hajnalban Newt ébreszette fel. Kómásan nézett a fiú szemébe.

-Bocsánat. Felébresztettelek - kért elnézést a fiú.

-Semmi baj. Amúgy sem aludtam valami jól - dörzsölte meg az arcát Natalie, majd beletúrt a hajába.

-Izgulsz?  - kérdezte a fiú.

-Inkább izgatott vagyok az miatt, hogy mit fogunk találni - helyesbített Natalie.

-Nem lesz semmi baj - mondta Newt, de úgy tűnt, inkább magát próbálja megnyugtatni.

-Hé - ment közelebb a rácshoz Natalie - nyugi. Vigyázok majd - fogta meg a fiú kezét, amit az ajtón pihentetett.

-Csak...csak gyere vissza - nyelt egyet Newt. Natalie látta rajta, mennyire ideges.

-Ígérem - mondta mosolyogva. Esze ágában sem volt elhagyni Newtot.

-Egyébként, hoztam reggelit. Nem futhatsz üres hassal - váltott témát Newt, a lány pedig csak kuncogott a kedvességén. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni.

Newt végig ott maradt Natalieval, amíg a lány evett, majd elköszönt. Natalie ezek után még sem próbált visszaaludni; inkább az ébredező Tisztást figyelte.

A felkelő Nap fényében megcsillantak a fűszálakon a harmatcseppek. Az ég felhőtlen volt és gyönyörű világoskék, kivéve ott, ahol a Nap előtűnt a fal mögött. Azon a helyen az ég alja rózsaszín volt és piros.

Egyszer csak Minho állt meg a rács előtt.

-Nagy nap. Szeretnél maradni? - kérdezte viccesen.

-Jézusom, csak engedj ki innen és hadd menjek - nevetett Natalie, mire Minho kinyitotta az ajtót.

Natalie örült, hogy végre szabadnak érezhette magát. Kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, a haját pedig copfba kötötte. Minhoval együtt az étkező felé vették az irányt, ahol Thomas már tömte magába a reggelit.

-Jó reggelt! - köszönt Serpenyő, majd odaadta Natalienak az ételt. Bár nemrég evett, a gyomra korgott és tudta, hogy rengeteg energiára lesz szüksége.

-Hol vannak a többiek? - kérdezte az üres étkezőre mutatva, rajtuk kívül ugyanis egyetlen Futár sem volt ott.

-Sokan kiléptek, miután Bent megszúrták. Senki sem akar kockáztatni - sóhajtott csalódottan Minho.

-Értem - bólintott Natalie, majd eltüntette a tányérjáról a maradék reggelit.

Mikor eljött az idő, Minho és Thomas felvették a táskáikat és Natalie is így tett a sajátjával, amit Minho hozott neki. Mindhárman büszkén léptek ki az ajtón és indultak a Nyugati Kapu felé.

A kijárat még zárva volt, így megálltak és vártak. Ekkor egy csapat fiú jelent meg a távolban, akik feléjük siettek. Newt, Winston, Serpenyő és Chuck megálltak mellettük, majd egyesével megölelgették Nataliet.

-Emberek nem háborúba viszem, nyugodjatok már le - elégelte meg Minho szemforgatva az érzelgős búcsúzást.

-Minho, ő a csapatunk szeme fénye és nagyon féltjük - magyarázta Winston.