The Maze Runner: Ez csak a kezdet

15. fejezet

Miután mindketten megnyugodtak, csak csendben ültek egymás mellett és a csillagos eget kémlelték.
-Hát nem gyönyörű?  - kérdezte álmélkodva Natalie.
-De. Az - válaszolt Newt.

-Valaki egyszer azt mondta nekem, ha hiányzik valaki, akkor nézzek fel az égre, mert akkor tudni fogom, hogy akit hiányolok, ott van valahol. Mert ha az illető már meghalt,  akkor a csillaga odafent ragyog az égen, de ha csak távol van, akkor is tudni fogom, hogy ott van valahol, mert ő is ezt az égboltot látja - mesélte el Natalie.

-Ezt meg honnan tudod? - nézett rá Newt.
-Csak úgy..... tudom - felelt a lány. Esze ágában nem volt elmondani, hogy emlékszik erre a történetre, amit az apukája mondott neki.

-Az ott,  - mutatott Natalie egy fénylő csillagra - az az enyém. És az ott mellette,  legyen a tiéd - mondta.
-Miért pont az? - kérdezte Newt.
-Mert így bármi történjék is, mindig egymás mellett leszünk - pillantott rá Natalie.
-Az a valóságban is jó lenne, nemcsak képletesen. Nem gondolod? - nézett bele a barna szemekbe Newt.
-De. Jó lenne - felelte a lány.

-Szerintem aludjunk  - ásított a szőke fiú egy nagyot.
-Oké - állt fel Natalie  - Jó éjt  Newt! - köszönt el a fiútól.
-Jó éjt neked is! - intett  Newt, majd eltűnt az éjszakában.

Natalie is bement a házába, majd úgy ahogy volt, bedőlt az ágyba és elaludt. Elég hosszú napja volt.

Másnap reggel a Nap első sugarai már besütöttek az ablakán, amikor kinyitotta a szemét. Álmosan körbenézett, majd megdörzsölte a szemét. Kómásan ( még az ágyban fekve ) elővette a tükrét,  hogy megnézze magát. Azonnal tágra nyíltak a szemei, amint meglátta a tükörképét.

A szemei alatt halvány karikák voltak, a haja, ami még mindig össze volt kötve, inkább egy madárfészekre hasonlított, mint dús hajkoronára.

Lecsapta a tükröt az éjjeliszekrényre, majd kikászálódott az ágyból. Ám ahogy felállt azonnal hasra is esett. Az éjjel annyira forgolódott, hogy a takaró rácsavarodott a testére, így lényegesen megnehezítette a felállást.

Lerúgta magáról a takarót, visszatette az ágyra, majd kerített magának tiszta ruhát. Miután felöltözött, kifésülte a haját, majd az erdő felé indult. A Kapuk már nyitva voltak, így egy kicsit rosszul érezte magát, hogy nem köszönt el Minhotól.

Az erdőben elvégezte a szokásos edzését, majd elment letusolni. Miután mindennel végzett, útja az étkezőbe vezetett, ahol a reggelijével együtt lehuppant Newt, Winston és Serpenyő asztalához.

-Hol van Chuck?  - kérdezte teli szájjal.
-Thomassal eszik. Nagyon rákattant - felelt Winston.
-És hol van a Zöldfül? - jött az újabb kérdés.
-Valahol kint esznek - mondta Serpenyő.  -Kicsit fura ez a srác. Tegnap te nem voltál ott, de majdnem kiment az Útvesztőbe.
-Tessék?! - nyelt félre Natalie.
-Ja. Gally lökte félre. Kész hülye ez a bökött  - mondta Newt.

-És hova lesz beosztva? - tette fel a kérdést Natalie.
-Egy hétig minden nap más munkát próbál ki, és majd a hétvégén eldöntjük, hova lesz beosztva - magyarázott Newt.

-És akkor nálam miért nem így volt? - nézett rá Natalie.
-Mert a te eseted más volt, Nati - felelt Newt, mire Natalie csak megrázta a fejét.

-Azt hiszem én megyek és megkeresem őket - állt fel Newt, miután belapátolta a reggelit.
-Én is megyek - mondta Winston.
-Miért? - kérdezte evés közben Natalie.
-A Vérháznál kezd - vigyorgott Winston, azzal a két fiú kilépett a reggeli levegőre.

Evés után Natalie még beszélgetett kicsit Serpenyővel, majd elindult a Kertbe. A Nap kellemes meleget adott és vidáman ragyogott az égen, ellenben a hatalmas kőfalakkal, amik mint óriási házőrzők, elzárták a Tisztás elől az Útvesztőt és a kinti világot.