A szemed tükre (Befejezett)

Kínos

Igor pov.
Másnap reggelig nem láttam Olivert. Lent a reggelinél találkoztunk, de nem szólt hozzám, csak került. Viszont ezt tisztáznom kell vele.
– Hé...Ööö...
– Ne beszélj hozzám! – mordult rám.
— Oliver kérlek! Beszéljük meg a dolgot! — kértem őt, miközben leültem vele szembe.
— Tegnap elég egyértelmű voltál! — morogta a rántottáját eszegetve.
— Tudom, hogy nem voltam túl kedves, de...Értsd meg, hogy nekem ez nem könnyű! — sóhajtva megdörzsöltem a tarkómat.
– Én türelmes voltam Igor! Megértettelek, hogy gyászolsz és, hogy nehéz neked, de tegnap nagyon megbántottál! Te előre sejtetted, hogy tetszel nekem és azonnal elvetetted a lehetőséget! Még csak nem is gondolkoztál rajta, igaz? — kérdezte csalódottan.
– Gondolkoztam. Elvetettem, mert megijedtem. Nem tudom, hogy készen állok e erre! Egyszerűen nem tudom. Vladimir előtt nekem senkim sem volt! Ő volt az első mindenben, és aztán egyszercsak eltűnt! Szeretnék tovább lépni miattad, de nem tudom, hogy igazán ez e amit akarok! Mármint akarom ezt, de...Kérlek, Oliver!
— Na most összezavartál! - mondta unottan, és még a szemét is meg forgatta. Tényleg nagyon mérges.
– Jó, akkor a közepébe vágok! Oliver, eljönnél velem egy randira? – kérdeztem, mire döbbenten felhúzta az egyik szemöldökét.
– Mivan?
— Randira? Eljössz velem?
— Megvagy huzatva? — kérdezte mérgesen, majd felkapva a reggelijét elment.

A szobámban várakoztam, hogy egy kicsit leesen a vérnyomasom, mikor kopogás hallatszott.
— Tessék!
— Szia! — jött be Oliver. — Tudod, gondolkoztam és ha áll még az ajánlat...
— Áll! — pattantam fel, de el is szédültem, biztos elértem a célom, csak nem vettem észre. — Persze, hogy áll! — kapaszkodtam meg az ágy szélében.
— Oh, akkor, mit szólnál ha el villamosoznánk valahova vacsorázni? – kérdezte mosolyogva. Az egekben voltam. Ezt nem szúrhatom el most!
— Köszönöm, Oliver. Tudom, hogy nem vagyok könnyű eset és ez már biztos mindenkinek az agyára megy. — motyogtam kínosan, aztán vissza leültem. Nem akartam eltaknyolni. Olyan boldog voltam.
— Tudom, az biztos. Haragszom még rád, de nyitott vagyok erre. — mondta vállat vonva.
– Akkor este találkozunk. — mondta és kiment. Amint kilépett az ajtón felugrottam boldogságomban és örömtáncot jártam. Mint egy kisgyerek, aki épp megkapott egy új játékot. Viszont amint megfordultam láttam, hogy Oliver még ott áll az ajtóban. Mosolyogva figyelt.
– Ööö...– elvörösödve néztem rá.
– Hagyd, irtó cuki volt.