A szemed tükre (Befejezett)

Élj

Igor pov.
Az ágyon feküdtem és az ő levelét olvastam. "Keress valakit, aki szeret téged és akit te is szeretsz. Valakit, aki nem én vagyok."
– Mégis, hogy kérheted ezt tőlem?! Hogy szerethetnék valakit, aki nem te vagy?! — néztem a plafon felé, miközben magamhoz szorítottam a levelet. Csak ez maradt tőle, és az emlékek.
— Jól vagy kicsim? — jelent meg anya. Leült mellém az ágyra és elvette a kezemből a levelet. – Nekem is hiányzik, ugye tudod? — kérdezte az arcomat simogatva.
– Hm. — csak bólintottam és felsóhajtottam.
– Oliver nagyon kedves fiú. Úgy látom nagyon szeretne segíteni neked.
– Én se igazán értem, hogy miért. — pillantottam rá, majd az ablak felé.
— Fiam, ez lehet, hogy meg fog ijeszteni, de... Szerintem tetszel neki. — mondta, mire felpattantam az ágyból.
— Mi?! Ez... Nem, nem, nem! — túrtam a hajamba idegesen.
— Igor, nyugodj meg mielőtt olyat teszel, amit később megint megbánsz! — mondta anya. Igaza volt. Elkezdtem légző gyakorlatokat csinálni. Mikor végre eléggé megnyugodtam leültem mellé, és arcomat tenyerembe temettem.
– Úristen.
– Neked nem tetszik, kicsim? — mosolygott halványan.
— Nem...Talán... Nem tudom...
— Kicsim, Vladimir halála óta most először látom, hogy újra élni kezdtél és ezt Oliver teszi veled! Menj el vele San Fransiscoba és barátkozzatok. – bátorított tovább, de kételkedve megingattam a fejem.
— Anya, ha tényleg tetszem neki, nem akarom hamis reményekkel áltatni.
— Ne tedd! Adj neki egy esélyt! — kérlelt tovább.
– Hogy kérhet tőlem ilyesmit a világ? Miért akarja mindenki azt, hogy felejtsem el életem szerelmét? — hajtottam le a fejemet. Anya a vállamra tette a kezét.
— Senki sem kéri, hogy felejtsd el őt! Nem is szabad! De ő elment, kicsim, te pedig itt vagy! Ő maga kérte, hogy lépj tovább! Oliver a legtökéletesebb jelölt erre! — mondta bátorítóan. Visszafeküdtem az ágyra és magamhoz öleltem a levelet, amit visszaszereztem anyától.
– Kimennél? Gondolkozni szeretnék. — mondtam.
— Rendben, lent leszek ha kellek. — ment ki az ajtón. Nehezen forgolódtam és kavarogtak a gondolataim. A nagy elmélkedésből a telefonom ébresztett fel. Oliver írt.

Oliver: Szeretném lefoglalni a repülőjegyet. Akkor jössz?

Én: Igen, jövök.

Oliver: De jó! Akkor lefoglalom!

Én: Majd átutalom az árát.

Oliver: Hagyd csak! Én állom, örülök, hogy nem kell egyedül mennem!😄

Csak mosolyogtam a válászán. Miért hat rám így?