A szemed tükre (Befejezett)

Indulj

Oliver pov.
Majd megszakadt a szívem, ahogy Igort hallgattam. Vladimir rendkívüli ember volt. Már akkor szerelmes volt Igorba, amikor vak volt és süket is. Az emberek általában kerülik a vakokat és a süketeket mert nem tudnak kommunikálni velük és ez ijesztő. Bárcsak én is ismerhettem volna.
– Szóval ő volt a te szemed.
— Több volt annál. Ő volt a lelkem, az életem... — motyogta miközben Yellow füle tövét simogatta.
– Volt családja?
— Igen, a szülei és a kishúga. Egyikükkel se beszéltem a temetés óta.
- Talán nem ártana. Segíthetne egy kicsit. – mosolyogtam rá.
– Fogalmam sincs mit akarok. Lehet, hogy sosem fogok túl lépni, az se biztos, hogy akarok. — sóhajtva pillantott rám, aztán újra Yellowot nézte.
— Úgy érzem te akarsz, csak nem érzed helyesnek. Kérte, hogy lépj tovább, igaz?
— Levelet hagyott nekem. Az utolsó kérése felém az volt, hogy legyek boldog. Hogy lépjek tovább és éljek. Utazzak és szeressek, de... Mégis hogyan, ha egyszer ő nincs ott velem? — horrkantott egyet.
— Tudod... Ööö... Jövőhéten San Fransiscoba utazok egy ügyfél miatt. — vakartam meg tarkómat.
— Te most felajánlod, hogy menjünk együtt nyaralni? — felém fordulva meredt rám, és kérdően felhúzta az egyik szemöldökét.
— Csak egy hosszú hétvégéről van szó és én dolgozni fogok. Neked talán jót tesz ha kimozdulsz egy kicsit. — mondtam. Mi a fenét képzelek? Én most elhívtam nyaralni? Ezt nem nagyon gondoltam végig!
— Még átgondolom. — mondta bólintva.

Igor pov.
Még egy óráig sétáltunk, majd visszamentünk a házukhoz és miután elköszöntem visszamentem a házunkban. Otthon leültem a kanapéra és gondolkozni kezdtem. Oliver rendes srác, de ez az egész nagyon hirtelen jött. Arra eszméltem fel, hogy anyám haza jött a kórházból.
— Szia anya!
— Szervusz kicsim! Hogy ment? Bocsánatot kértél? —kérdezte kíváncsian.
— Igen és meg is bocsájtott...
— De? – nézett rám várakozóan.
— Oliver jövő héten San Fransiscoba utazik és...Azt kéri menjek vele.
— Indulj! — mosolyodott el.
— De egy hosszú hétvégére. — mondtam.
— Indulj! – paskolta meg a vállamat.
— De... — hebegtem zavartan.
— Menj! Mondd, mi a hátulütője? Kicsim az elmúlt honapokban mást se láttam, csak, hogy szenvedtél. Itt az ideje, hogy kimozdulj egy kicsit és pontosan azt tedd, amit Vladimir kért tőled! Élj, utazz, szeress! — tárta szét a karjait.