Na, nem kell ennyire nyálasan! (PUF fanfiction)

Haza

A folyosóról valami éktelen csörömpölés hallatszott be a kórterembe, majd egy, a kelleténél jóval hangosabb férfihang.

– Bazdmeg, Geréb, nézz már a lábad elé!

– Te meg ne ordíts, mint a fába szorult féreg, basszus! – jött rögtön a kicsivel sem csendesebb válasz.

– Micsoda huligánok járnak ebbe a kórházba – jegyezte meg álmosan, a falakon átszűrődő eszmecserét hallgatva Nemecsek szobatársa.

Ernő, aki már a csörömpölés hallatán sejtette, az első mondatot meghallva pedig biztosan tudta, hogy a "huligánok" hozzá jöttek, csak megadóan, a nyakát behúzva bólogatott, és remélte, hogy az öregúr szokásához híven hamarosan elalszik.

– Nem ordítok, de a Geréb itt felrúgja a takarítónő kocsiját, mint valami huligán – hallatszott ekkor a folyosóról.

– Hallhatja, még ők maguk is azt mondják, hogy huligánok – villanyozódott fel Nemecsek szobatársa.

– Véletlen volt – szólt Geréb hangja most már sokkal halkabban, de ez mit sem számított, ugyanis a kórterem papírvékony falán még a legnémább suttogás is áthallatszott.

– Milyen takarítónő? Mióta vagy te ennyire heteronormatív? A takarító ugyanakkora erővel lehetne férfi, vagy esetleg gender-nonkonformista.

– Kussoljál már, és inkább segíts felállítani! Majd adok egy tábla merci-t a takarítószemélynek, hogy megbocsásson.

Újabb csörömpölés hallatszott, ami remélhetőleg azt jelezte, hogy a vendégeknek sikerült felállítaniuk a kocsit.

– Akkor ezzel megvolnánk. Szóval, hova is megyünk?

– A neurológiára.

– Már ott vagyunk, te hülye. Úgy értettem, hogy melyik kórterembe?

– Ja, azt nem t'om. Barabás beszélt Csónakossal.

– Barabás!

– Mivan?

– Úristen, te eddig hol voltál elméletben? Szóval, melyik kórterembe megyünk?

– Honnan tudjam?

– Onnan, hogy te beszéltél Csónakossal?

– És?

– Basszus, a tököm kivan veletek! Elnézést, Nemecsek Ernőt keressük. Meg tudná mondani, hogy melyik kórteremben van? – kérdezte Leszik, feltehetőleg egy, a folyosón elhaladó nővértől.

– Egy pillanat, mindjárt mondom – válaszolta egy női hang, majd papírsercegés hallatszott. – Lássuk csak... Mit mondott, hogy írják a nevét? – kérdezte aztán, feltehetőleg a páciensek listáját böngészve.

– Őőő... – mondta erre Weisz, aki valószínűleg nem értette, hogy hogyan kellene megválaszolnia a kérdést, tekintve, hogy a Nemecsek nem egy túl bonyolult név. – Nagy kezdőbetűkkel? – vágta ki magát végül.

– Hülye! – torkolta le őt Geréb. – Ne-me-csek, ahogy hangzik – segítette ki a nővért.

Eközben a szóban forgó Ne-me-csek már a könnyeit törölgette a nevetéstől a kórteremben, és úgy döntött, hogy nem bírja tovább, így kikászálódott az ágyból és kitámolygott a folyosóra.

– Itt vagyok, fiúk! – mondta a szobából kiérve, mire a nővért körülálló Weisz, Leszik, Geréb és Barabás boldogan indultak meg feléje.

– Hé, Ön az agyhártyagyulladásos? – kérdezte a nővér a homlokát ráncolva, ahogy meglátta a szőke fiatalembert.