𝙎𝙢𝙖𝙡𝙡 𝙩𝙝𝙤𝙪𝙜𝙝𝙩𝙨

𝑭𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒊𝒎𝒑𝒓𝒆𝒔𝒔𝒊𝒐𝒏 // 𝑮𝑹

-Gondoltam megnézem minden rendben van-e veled.

-Mégis miért? Nem is ismerjük egymást.

-Ebben igazad van. De tisztellek George Russell. – néztem rá.

-Engem? Mégis miért? – nézett értetlenül.

-Csak egy szimpla defekted volt, de mégis egyből kiszálltál abból az autóból, és Zhou segítségére siettél. Úgy tetted mindezt, hogy feladtad a saját versenyedet. Talán most te lehetnél az egyik pilóta, aki feláll a dobogóra, vagy legalábbis masszív pontokat szerezhettél volna. De nem, te segítettél egy társadnak ezért nem szállhattál vissza az autódba. Ott álltál egészen addig, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy jól van. Szóval igenis tiszteletre méltó dolog az, amit tettél. – láttam rajta, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat, majd amikor azt hittem végre egyetért velem, lemondóan felsóhajtott és rám pillantott.

-Nem tudtam, hogy csak defektet kaptam. Azt hittem komolyabb baj van az autóval, így nem volt mit veszítenem ezért kiszálltam. Később mondta a csapat, hogy folytathattam volna a versenyt, de akkor már késő volt.

-Őszinte leszek veled. Szerintem akkor is ugyanezt tetted volna, ha tudod, hogy nem sérült az autód. Olyan fajta embernek tűnsz, aki mindenáron segíteni akar a másiknak, még úgyis, hogy megvan a saját problémád.

-Ezt ennyiből vontad le? – mosolyodott el.

-Jó emberismerő vagyok. – vontam vállat.

-Jól esik, hogy ezt gondolod rólam, de ez csak azért lehet, mert nem ismersz.

-Najó George Russell mindig is ilyen pesszimista voltál? – háborodtam fel.

-Miért hívsz folyton a teljes nevemen Alicia Vázquez de Castro?

-Baj?

-Nem azért mondtam, csak fura.

-Te hangoztatod folyton, hogy nem ismerjük egymást. Ezért hívlak a teljes neveden.

-Tény, hogy nem ismerjük egymást, de ez nem azt jelenti, hogy nem lennék nyitott rá. Persze csak ha te is akarsz egy ilyen pesszimistát az életedbe.

- Ha hiszed ha nem, az én életem se fenékig tejfel George. Nem volt könnyű időszakom, de próbálok túllépni ezen.

-Sajnálom.

-Nem kell. De visszatérve az előző témára.

-Igen? – nézett rám azokkal a csillogó szemeivel, amikbe képes lettem volna elveszni.

-Az első benyomás sokat tud dobni egy kapcsolat elején. De sokat is lehet bukni vele.

-Mit akarsz ezzel mondani? – láttam rajta, hogy most összezavartam, így tartottam egy kis hatásszünetet mielőtt választ adtam volna neki.

-Azt, hogy szerintem egy jó ember vagy George Russell, szóval szívesen megismernélek téged.

-Ennek örülök. Nem is tudod mennyire.

-Csak elképzelni tudom. De nekem lassan mennem kell. Carlos biztos vár rám, bár lehet annyira örül, hogy fel sem tűnik neki a hiányom.

-Ne mondj ilyet. Ha te nem lennél mellettem, én biztos keresnélek. – nézett mélyen a szemembe. – Mindegy is, nekem is arra kell mennem, szóval mehetünk együtt, ha gondolod. – állt fel eddigi helyéről, és felém nyújtotta a kezét.

Készségesen elfogtam a segítséget, hiszen egy ideig a földön ültünk és a lábam elkezdett zsibbadni. A férfi felrántott a földről, aminek következtében túl nagy lendülettel érkeztem, így nekicsapódtam felsőtestének, amit az aláöltözet ellenére is éreztem, hogy mennyire kidolgozott.

-Bocsi. – léptem tőle távolabb.

-Nem gond. – nevetett fel.

A brittel az oldalamon elindultunk a pódium felé, hogy hátha még elkapok valamit a ceremóniából. Sokat beszélgettem vele nemcsak a sportról, hanem minden másról is. Például megtudtam, hogy van két testvére, akikkel nagyon jó kapcsolata van, éppúgy mint a szüleivel. Sokat mesélt a barátságairól a többi pilótával, legfőképp Alex-ről. Nem mondta ki hangosan, de érződött a beszédéből, hogy a brit-thai srác a legjobb barátja.

Természetesen én is meséltem neki magamról, nem lett volna fair vele szemben, ha nem teszem. Elmeséltem, hogy van egy húgom, akit nagyon szeretek és mindig meglátogatom amikor esélyem van rá. Megemlítettem, hogy nemrég fejeztem be az egyetemet ahol pszichológiát végeztem.

-Akkor már értem miért vagy ennyire jó emberismerő.

-Végre az iskolán kívül is kamatoztathattam a tudásomat. – mosolyodtam el.

Nemsokkal később megérkeztünk a pódium alá, ahol George-val együtt beálltunk a csapattagok köze. Már megkapták a díjakat, de a pezsgőzésre éppen hogy odaértünk.

Pár perc után lefelé vették az irányt, így odafordultam a Mercedes pilóta felé.

-Jól éreztem magam veled.

-Én is nagyon. Örülök, hogy veled tölthettem ezt a kis szabadidőmet. Remélem még találkozunk. – lépett elém, és egy szoros ölelésbe vont. Mélyen beszívtam az illatát majd elléptem tőle.

-Fogunk még találkozni. Biztosíthatlak róla. – még utoljára rámosolyogtam, majd hátat fordítva neki elindultam az unokatestvérem felé.

Amint észrevettem őt elkezdtem felé rohanni, majd a nyakába ugrottam.

-Elképesztő voltál. Nagyon büszke vagyok rád, remélem tudod. – motyogtam a vállába.

-Köszönöm húgi, sokat jelent. Örülök, hogy végre rátudtalak venni arra, hogy ki gyere egy nagydíjra.

-Hidd el, én is nagyon örülök neki. Hálás vagyok érte, hogy itt lehettem.

Éreztem, hogy valaki figyel, ezért elfordítottam a fejem és egyből találkozott a tekintetem a kék szempárral. George mosolyogva nézett miközben monoton tempóban bólogatott mindenre, amit a mellette álló idős férfi mondott. Lányos zavaromba beletúrtam a hajamba és gyors mozdulattal visszakaptam a fejem Carlos felé, miközben próbáltam arra összpontosítani amit mondott, és figyelmen kívül hagyni, hogy még mindig éreztem magamon a brit pilóta tekintetét.