Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Carlos Sainz a 150. Forma 1-es hétvégéjén azok, után úgy érkezett meg ide Silverstone-ba, hogy sem pole pozíciója, sem futamgyőzelme nem volt, de úgy távozhat, hogy most már van időmérős sikere és van futamgyőzelme is. Egy 100 százalékos hétvége Carlos Sainz-nak, akinek a győzelmével zárul a 2022-es brit nagydíj.
Két mondat. Csak ennyi kellett, hogy elfelejtsem az elmúlt pár hét történéseit, és végre önfeledten örülhessek. Felkaptam a táskámat magam mellől, és lerohanva a lépcsőről kiléptem a friss levegőre.
Képtelenség volt letörölni a vigyort az arcomról, hiszen az egyik legfontosabb ember az életemből most váltotta valóra az egyik gyerekkori álmát, amitől óriási büszkeséget éreztem. Ahogy a paddock területén sétáltam mindenfelé őrjöngő embereket láttam, és akármennyire is boldog voltam, még mindig bennem volt az a keserű érzés a rajttal kapcsolatban. Eddig is tisztában voltam vele, hogy ez egy veszélyes sport, de a mait végig nézve még inkább realizáltam, hogy hálásak lehetünk a halo-ért. Mert ha az nem lenne, talán Zhou se lenne már közöttünk, amibe borzalmas belegondolni. Hiába nem ismerem a baleset résztvevőit, ők is emberek, akiknek ugyanúgy van családjuk.
Éppen elsétáltam a Mercedes épülete előtt, aminek a végében megláttam az egyik pilótát ülni. Lewis nem lehetett, hisz neki a dobogón a helye, így arra a következtetésre jutottam, hogy a fiatalabbik brit helyezkedett el a földön, miközben a hátát az épület falának döntve temette arcát kezei közé. Lehet azért ült ott, hogy átgondolhassa a ma történteket magában, de én mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy odamegyek hozzá. Halkan szeltem át a köztünk lévő távolságot, majd amint mellé értem, felpillantott.
-Leülhetek? – suttogtam.
-Csak tessék. – biccentett, majd kissé odébb csúszott és újra elhelyezkedett.
Percekig csak csend vett körül minket, de nem az a kínos fajta, hanem inkább a kellemes, amikor mindketten a saját gondolatunkkal vagyunk elfoglalva.
-Sajnálom, hogy ilyen udvariatlan vagyok. George Russell. – nyújtotta felém a kezét.
-Alicia Vázquez de Castro. – helyeztem bele hatalmas tenyerébe a sajátomat.
-Hm, ismerősen cseng a neved.
-Az lehetséges. Carlos az unokatestvérem. – vontam vállat.
-Hát persze. Neki is ez a neve, de nem használja, csak a Sainz-ot. – gondolkozott hangosan a férfi.
Megint csend telepedett közénk, amit ismét ő tört meg.
