Cseszd Meg! {+18}

2.

Trinity:
- Véletlenül sem akarok kötekedni - kezdem a konyhában állva, salátát készítve - és nem mintha bánnám ezt a közös vacsora dolgot, de nem úgy volt, hogy az, hogy Charity és én beköltözünk, nem lesz majd semmilyen hatással rátok és a szokásaitokra? - fordulok a többiek felé és a pultnak támaszkodva keverem össze a zöldségeket a majonézzel.
- Nincs is - vágja rá Ezra, aki épp a poharakat teszi le az asztalra.
Végül öten maradtunk, mert Derek elment a barátnőjéért a munkahelyére, miután végeztünk a pakolással és berendezkedéssel, Ryder pedig még mindig nem bukkant fel. Viszonylag jól is sikerült egyébként a szobába beköltözés, bár még azért lesz min ügyködnöm, de a nehezén túlvagyok. Egy darabig el is voltunk, de aztán az éhség mindannyiunknál beütött, úgyhogy átköltöztünk a konyhába, ahol Warren mind a két fiúra kiosztott valami munkát, mi pedig Charityvel ragaszkodtunk hozzá, hogy besegítsünk. Így alakult ki a mostani felállás, miszerint Warren mellettem csirkét süt, Charity a tányérokat pakolja ki, Zack az evőeszközökért, Ezra meg a poharakért felel, én pedig bevállaltam a salátát, amibe, ha kész, megy is a csirke.
- Na és ez a vacsora? - vonom fel a szemöldököm.
- Miből gondolod, hogy nincs minden este ilyen közös vacsi? - utánozza a mimikámat.
- Miért, van?
- Naná! - érkezik azonnal a válasza egy vigyor kíséretében. - Minden este leültünk eddig is és, mint egy szép család, egy ima után megvacsoráztunk.
Szinte üvölt róla, hogy csak szórakozik velem, de én sem bírok magammal, hogy ne kérdezzem meg:
- Csak puszta kíváncsiságból, ki volt az anya és az apa?
Ezra úgy tesz, mintha elgondolkozna, majd tettetett komolysággal válaszol:
- Nos, most, hogy már itt vagytok, egyértelmű, hogy Charity és Zack lesz a két szülő, de előtte... - megint eljátsza, hogy gondolkozik - előtte egyértelműen Warren volt az anya.
Az említett srác, úton a sütő felé, amibe kenyérszeleteket tett pirítósnak, bemutat a vörös fiúnak, aki ettől újra elvigyorodik.
- Látod, mint egy igazi család - vonogatja a szemöldökét.
- Érdekes családod lehet - jegyzi meg nevetve Zack, aztán rám néz. - Egyébként nem minden este, de valóban volt, hogy összeültünk vacsorázni közösen. Leginkább akkor, ha valaki a csapatból átugrott hozzánk, vagy besegített valamiben.
- Dereknek is mondtam, hogy maradjon, de aztán mondta, hogy meg akarja lepni Natalie-t, úgyhogy csak ennyien maradtunk - száll be a beszélgetésbe Warren is, kiszedve az első adag pirítóst.
- Azért remélem, hogy én is kapok még helyet az asztalnál - csapja meg a fülem Ryder hangja.
A mellkasomban nyomás keletkezik, ahogy belép a konyhába. Egész nap azon stresszeltem, hogy vajon milyen lesz a találkozás, de mivel eddig nem jött haza, reméltem, hogy ma már nem futunk össze. Ezek szerint hiába reménykedtem. És azért is hiába reménykedtem, hogy ne nézzen ki olyan jól.
Most komolyan, mi a francért kell ilyen külső egy ekkora seggfejnek?
Az izmos lábait és a formás fenekét egy fekete farmerbe bújtatta, a felsőtestére a sötétebb, türkizkék felső úgy feszül, mintha ráöntötték volna és a rövid ujja miatt látni engedi a kidolgozott, eres karjait. A csuklóin pedig ott vannak a kiegészítői: a balon az órája, a jobbon pedig a fa gyöngyökből és bőrből készült karkötők. Imádom, ha egy férfi ilyeneket hord és tudja, hogy hogyan viselje. Ryder pedig... pontosan tudja, hogy hogyan kell hordani ezeket, mert tisztában van azzal, hogy mennyire piszkosul jól néz ki. Ezért is tetszett meg nekem anno, amiért ma már átkozom az eget.
- Ryder! - kiált fel vidáman Ezra. - Azt hittük, hogy már haza sem tolod a képed. Én arra fogadtam, hogy egy csajnál vagy és ott is éjszakázol.
- Nem, igazából először Kyle-nál voltam - rázza meg a fejét, de a szavaitól a gyomromban is megjelenik egy nyomás.
Vagy inkább görcs.
Mindig ez van, ha Kyle szóba kerül, mert folyamatosan rettegek, hogy rossz hír jön felőle.
- Hogy volt ma? - kérdezem nagyot nyelve a gombóc ellen a torkomban.
Ryder rám kapja a tekintetét, majd egyszer végig is futtatja rajtam, de igyekszem úgy tenni, mint akinek ez nem tűnik fel.
- Viszonylag jól. A lépcsőzés nem tett jót neki, amíg lementünk az udvarra, de nem volt rosszul igazából - feleli komolyan, s összeakasztja a tekintetünket.
Ahogy farkasszemet kezdek nézni azokkal az égkék szemekkel, nehezemre esik bárhova máshova figyelni, de egy biccentést sikerül kierőszakolnom magamból. Ryder sem néz el, egészen addig, amíg Charity meg nem szólal:
- És utána merre jártál?
- Hm? - kapja fel a fejét Ryder.
- Azt mondtad, hogy először Kyle-nál voltál. Hol voltál utána?
- Ja! Edward írt, hogy megjött az új lövöldözős játéka, amit rendelt és hogy ha van kedvem, akkor ugorjak át hozzájuk, úgyhogy benéztem a két kölyökhöz. Egyébként Keith üdvözöl - néz vissza rám. - Engedélyt kért, hogy tegyen feléd lépéseket, úgyhogy számíts rá.
- Engedélyt kért? - kerekednek el a szemeim.
- Csapattárs exe és húga engedély kérés nélkül nem közelíthető meg - emlékeztet az egyik fő szabályukra, amit a bátyám miatt tökéletesen ismerek.
Majdnem megjegyzem neki, hogy ő nem kért engedélyt anno, de inkább megtartom magamnak ezt az apróságot, mivel nem lenne fair csak ráhárítani a felelősséget, tekintve, hogy én is akartam a dolgot és nekem sem jutott eszembe figyelmeztetni a bátyámat róla. És azóta sem tettem meg, ami azt hiszem, hogy mindenkinek jobb így.
- Én neked egyik sem vagyok - világítok rá a lényegre.
- Én tudom - von vállat Ryder -, de Keith úgy gondolta, hogy így tisztességes.
Sajnos el kell, hogy keserítsem a srácot, mert biztos, hogy köztünk semmi nem fog történni. Nem azért, mert bajom van vele. Keith jófej srác és - milyen meglepő a hokisaink között... - nagyon vonzó is, de nem az én esetem. Arról nem is beszélve, hogy fiatalabb, én pedig soha nem kezdek és nem is akarok kezdeni fiatalabbal. Jól elvagyok vele, de pár poénnál több ebben nincs. Plusz... sokban hasonlít Ryderre, ami ilyen szempontból megint csak nem pozitív dolog. Nincs szükségem esetlegesen még egy olyan csalódásra, bár azért tény, hogy Ryder egy egészen más téma. Meg nem mintha Keith-szel lenne bármi olyan jellegű tervem. Ahogy mondtam, szegény nem fog kimozdulni a haver zónából.
- Majd megmondom neki, hogy talán egy másik életben - húzom el a szám.
Ryder nem szól erre semmit, csak áll és az arcomat fürkészve, egy önelégült mosolyra húzza a száját, jelezve, hogy mennyire tetszik neki a válaszom.
- Most meg mi van? - kérdezem felvonva a szemöldököm.
- Semmi, csak, én tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a reakciód, a kölyök nem az eseted. Te túl nagy falat vagy neki.
Szívem szerint visszavágnék Rydernek, hogy neki is túl nagy falat voltam, de az a baj, hogy igaza van. Persze ezt hangosan soha nem mondanám ki, mert eszemben sincs növelni az egóját, de Keith tényleg nem nekem való srác.
- Trinity az emberek többségének nagy falat - nevet fel Ezra, ami már az én ajkaimra is mosolyt csal.
- Oh, én is bírlak, vöröske - kacsintok rá, ami hatalmas vigyort varázsol az arcára.
Őszintén jól esik ezt hallani tőle. Ezrától, a pasitól, aki a kampusz nyolcvan százalékán - már ha nem kelencven - túlvan már.
- Tény - ért egyet Ryder, majd gyorsan témát vált. - Felszaladok, átveszek valami kényelmesebbet, aztán jövök, kell még valamit segíteni majd?
Warren megrázza a fejét.
- Mindjárt megvagyunk, köszi.
Az újonnan jött biccent egyet, majd már el is tűnik a konyhából, amitől a légkör is megváltozik. Legalábbis számomra biztosan.
- Ez egész jól ment - néz rám Charity megkönnyebbülten.
- Meglepően jól - értek egyet, s elveszem a másik tálat is, hogy azt az adag salátát is megkeverjem, mert ha az ember négy hokissal él együtt, akkor pár szelet csirke, pirítós és egy adag saláta messze nem elég.
Ezek a srácok annyit bírnak enni egy étkezés alatt, mint én kábé két nap alatt. Persze ez nem újdonság nekem, mivel a bátyám is hasonló mértékben eszik, de akkor is mindig ledöbbent, hogy képesek ennyi kaját elfogyasztani. Jó, tudom, hogy ledolgozzák és nekik izomba épül be, amiből aztán mindegyiküknek van bőven, de az biztos, hogy én belehalnék, ha ennyit kellene ennem.
- Egyébként, ha már feljött Keith, meg a csapatotok szabálya - terelem el a témát -, hogy álltok az újoncokhoz? Mire számítotok?
Az év eleje mindig nehéz a csapatoknak az egyetemi sportban, mert ilyenkor szembesülnek a játékosok és az edzők is, hogy kiket és mekkora értékeket veszítettek el diploma, vagy profi szerződés miatt. És nem, nem feltétlenül jár a kettő kéz a kézben. Sok játékos abban a pillanatban lelép az egyetemről, hogy egy profi csapat érdeklődni kezd iránta és helyet biztosít neki. Nem mindenki várja meg a diplomaosztót úgy, ahogy azt a bátyám és a legjobb barátja tette, vagy Warren és Zack teszi, amivel talán nem is lenne baj, hiszen ha valóban ügyes és nem száll el, akkor meg is tartják az illetőt a felsőbb körökben, de néhányan már az első pillanatban azt hiszik, hogy övék a világ és már a szerződés aláírása előtt olyan dolgokat tesznek - bulizás, drogok, verekedés - amik amint kiderülnek, kábé el is égetik azt a szerződést. Van, aki csak az aláírás után követ el hasonló hibákat, de az sincs kizárva, hogy esetleg megsérül az illető, ami kisebb sérüléseknél még nem akkora akadály - bár nem feltétlenül tart meg minden profi egyesület egy sérült újoncot - de ha akkora a baj, hogy soha többet nem játszhat egy adott személy, akkor ott marad munka és végzettség nélkül, ami elég nagy szívás. Éppen ezért, aki kicsit is gondolkodik - mint a barátaim, vagy a testvérem - az nem kapkodja el a dolgot, hanem kivárja, hogy meglegyen a diplomája, bármilyen nagy is néha a kísértés.
- Számítani semmire sem számítok én legalábbis - ül le Ezra az egyik székre -, de nem lenne rossz egy legalább olyan jó felhozatal, mint tavaly.
- Egyetértek - bólint Zack - a tavalyiak nagyon jók voltak ahhoz képest, hogy "nyers" - mutat idézőjelet - alapokkal rendelkeztek. Jó lenne, ha idén is olyanokat kapnánk, akikkel nem kell a nulláról kezdeni az egészet.
- Azért a szorgalom sem árt - vágja bele a húst az egyik adag salátába Warren. - Lehetsz te nagyon jó, ha közben nem akarod a dolgot.
- Na látod, ezért is lettél te a csapatkapitány - vigyorog rá a fiúra Ezra. - A remek meglátásaid és a szuper lelkesítőbeszédeid miatt - mutat lájk jelet neki.
Azonnal felkapom a fejem.
- Te lettél a csapatkapitány? - pislogok Warrenre meredve, mire ő szerényen biccent egyet. - És én erről mégis miért nem tudok? Gratulálok, Warren, megérdemled a posztot - ölelem meg, amit ő boldogan fogad és viszonoz is.
Warren tényleg a lehető legjobb választás a csapatkapitányi posztra. Amellett, hogy nagyon tehetséges, baromi okos, lojális, higgadt, szorgalmas és remekül átlátja a helyzeteket. Ráadásul a srácok nagyon tisztelik és ez elég fontos egy ilyen pozíció esetében. Biztos vagyok benne, hogy remekelni fog ő is és a csapat is.
- Köszönöm - simogatja meg a hátam és természetesen Ryder pont ezt az alkalmat ragadja meg ahhoz, hogy visszatérjen.
- Trinity ingyen öleléseket osztogat? Én mikor kapom az enyémet? - dől az ajtófélfának.
- Majd, ha megszereted őket - közlöm vele és még egyszer átforgatom a salátákat a már belekerült csirkékkel. - Tudod, elvileg te nem szeretsz lányokkal ölelkezni - emlékeztetem a saját szokására.
Azt nem teszem hozzá, hogy velem megtette, mert nem akarok visszaemlékezni arra, hogy mi történt, miután az ölelkezés és a közös alvás is megvolt.
Ryder szóra nyitja az ajkait, de Zack még azelőtt leinti, hogy egy hang is kijöhetne a száján:
- Amennyiben olyan jellegű, jobb, ha el sem kezded!
Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de hálás vagyok Zacknek, amiért tartja magát a megígértekhez, miszerint a védelme alatt állok.
- Jól van! - tartja fel a kezeit megadón Ryder. - Ez az első nap, viselkedem.
- A továbbiakban is jó lenne - néz farkasszemet vele Zack.
- Rendben, apu, nem kell leharapni a fejem - gúnyolódik Ryder, miközben ellöki magát az eddigi támaszától és a szekrényhez megy, hogy magának is elővegyen tányért és evőeszközöket.
Zack bemutat a srácnak, mire Ezra felém fordul és vigyorogva széttárja a karjait.
- Látod, mint egy igazi, nagy, boldog család - utal a korábbi beszélgetésünkre, amivel kicsal belőlem egy kacajt.
- Ne aggódjatok, én nem sűrűn tudok majd veletek vacsorázni, így nem lesz sok ilyen - viszem az asztalhoz az egyik tálat.
- Mi az, hogy nem tudsz majd velünk vacsorázni? - vonja össze a szemöldökét a vöröske.
- Dolgozom - vonom meg a vállam, bár messze nem vagyok ilyen laza a melóval kapcsolatban. - A péntek, szombat, vasárnap este és éjjel szinte biztosan kilőve, de lehet, hogy a csütörtök is. Ez a főnökömtől függ.
A főnökömtől, aki egy ordas nagy szemétláda, de ezt nem osztom meg velük, mert a munka részleteit sem akarom az orrukra kötni. Mindenkinek jobb ez így.
- Nem gyerekeket korrepetálsz és egy falatozóban dolgozol? - kérdezi Warren és mintha aggodalom lenne a tekintetében.
- Az csak egy kis önkénteskedés, a falatozóban pedig felmondtam. Ez egy új hely.
Amit nem önként csináltam és csinálok, de ezt megint jobb nem hangoztatni.
- De amikor tudok, majd veletek vacsorázom - ígérem, hogy kicsit megnyugtassam őket.
Látom, hogy nincsenek elragadtattva ettől, de nem vitatkoznak - nem mintha lenne értelme.
- Elfogadom - bólint Ezra, ami megint mosolyra görbíti a számat.
Talán nem lesz ez az együtt lakás olyan rossz.