𝓢𝓬𝓪𝓻𝓮𝓼 𝓪𝓷𝓭 𝓒𝓱𝓪𝓷𝓬𝓮𝓼 / 𝘈𝘥𝘪𝘢𝘯 𝘎𝘢𝘭𝘭𝘢𝘨𝘩𝘦𝘳 / 𝘧𝘧.

8. fejezet; Fear

Aidan
-∆-

~ Feel the fear and do it anyway. ~

^^

Félig meddig értettem miért paterolt ki Isabella. Abby hiperaktív és ráadásul rajongó, szóval amennyire lehetséges inkább elkerülöm. Gondolat menetem futótűzként terelődött a korábbi pillanatokra. Különleges érzés volt megérinteni kezét, jól ápolt sejmes bőre szaltózásra kényszerítette gyomromat. Az éjszaka hideg párás levegője üdítően hatott pörgő gondolataimra. Az utca legtöbb házában, kialudtak a fények. Elcsendesedett a környék. Szokatlan ez nekem a városok késő esti nyüzsgése nyomtalanul eltűnt.

Isa mondta, hogy nincs ideje egy kapcsolatra, viszont úgy sejtem ez, ha tudat alatt is, de kifogás volt. Mélyen remélem nem csak álltatom magam, mert annyira szeretném, ha kedvelne és az a legidegesítőbb, hogy rég megtanultam nagy ívből tenni más emberek véleményére, de az övé, viszont zavar.

Zavar a tudat, hogy nem érdemeltem ki a figyelmét. Viszonylag kimerülten léptem be otthonom ajtaján.

- Hogy állsz a matekkal? - Témfergett hozzám apa egykor barna hajában őszes szálak jelentkeztek, zöld szemeit - amit tőle örököltem - várakozóan szegezte rám. Leültem a legközelebbi székre fel könyököltem az asztalra, ujjaimat össze kulcsolva dőltöttem homlokomat kezeimre. - Segített... - kapott be egy falatot vacsorájából. - ... Hogy is hívják?

- Isabella, apa Isabella - Hunytam szememet belefáradva feledékenységébe.

- Nos, ha tudod a nevét az már valami - Puhatolózott. - A nők érdekes lények fiam - Szorongatta meg vállamat.

- Ebben van igazság - Engedtem hagy játssza „apai szerepét" sosem volt hibátlan a kapcsolatunk. Az emberek azt látják, amit szeretnénk, hogy lássanak. Rengeteget veszekedtünk, állandóan úgy éreztem kevés vagyok tökéletesen kell teljesítenem, különben belém köt és túl magyarázza a dolgokat. - Ma lekoptatott. Ketten megértjük egymást majd, amint kicsit lépek felé meghátrál - Foglaltam szavakba tömören továbbra is zakatoló agyam tartalmát.

- Túl sokat veszített - Húzott fel egy kékes zakót. Hova készülhet, ilyen késő este? Merült fel bennem a kérdés - Még nem kapott elég időt a gyász hosszas folyamatára - ecsetelte meglepetten néztem őt.

- Tudsz a szüleiről? - Fordultam meg székemmel mialatt apa már a cipőjét húzta.

- A legtöbb környékbeli eléggé pletykás a Simons család tragédiája ként emlegetik az esetet - Hangos reccsenéssel roppantottam ki ujjaimat.

- Ste... - Javítottam volna ki a vezeték nevet, de magához hűen szakított félbe azzal rendületlenül folytatta.

- Sokkal jobban oda kell figyelned mit teszel - Arca szigorú vonásokat tükrözött, az idő eljárt felette néhány ránc a homlokán tanúsította állításom. Feladva utóbbi próbálkozásom adtam hangot másik engem foglalkoztató dolognak.

- Akkor megkérdezem - Sóhajtottam államat székem háttámlájára helyezve - Hova készülsz? - Magassarkú cipő sarkának kopogását véltem hallani a helyiség túlsó sarkából.

- Ma estére elmegyünk édesapáddal - Zengte be konyhánkat anya hangja, gyönyörű kék estélyi ruhát viselt, más és más ékszerekkel feldobva, vörös magassarkúval valamint üdítő sminkjével legalább öt évet letagadhatott volna.