Bloodlust - Vérszomj (Magyar Derek Hale fanfiction I.)

6. fejezet - Barlang és Farkasok

*Molly szemszöge*

El sem hiszem, hogy Zoénak sikerült rávennie arra, hogy igent mondjak Ryannek. Arról nem is beszélve, mennyire meghökkent, amikor megpillantotta a halottnak hitt iskolatársát teljes életnagyságban. Ennek ellenére sem zavartatta magát. Hamar elhitte Ryannek azt az állítását, miszerint az orvos, aki a mentők után száz százalékig halottnak nyilvánította, nem igazán volt a munkája tetőfokán, és félrediagnosztizálta a helyzetet. Így hát pár hónapra fel is függesztették. Habár nem sok ilyen esettel találkoztam eddig, de elképzelhető, hogy ez sem lehetetlen. És hogy miért pont Ryannel történt meg mindez? Azt nem tudom, ahogy azt sem, miért ülök a szobám közepén a szőnyegen ruhaválogatás közben, hogy nehogy csalódást okozzak Zoénak, aki perceken belül itt lehet. Ő biztosan ki fogja csinosítani magát.

- Feladom! - fújtam ki türelmetlenül a levegőt, majd megpróbáltam feltápászkodni a földről úgy, hogy a szétdobált ruháimra nehogy rálépjek. Ahogy felálltam, magabiztos kopogtatás ütötte meg a fülem.

- Molly? Bejöhetnék egy pillanatra? - Peter volt az, a nagybátyám.

- Nyugodtan! - indultam a szobaajtóm felé, hogy kinyissam, de valaki megelőzött. És az nem Peter volt. Egy húszas évei elején járó, fiatal nő kedves mosolyával találtam szembe magam.

Hirtelen azt sem tudtam, mit reagáljak, amikor megpillantottam a bácsikámat a nő háta mögött. Láttam rajta, hogy zavarban van, és nem tudja, hogy momentán hogyan is kezdjen bele a mondandójába. Akárcsak én.

-Szia! A nevem Kate Argent. A nagybátyád már sokat mesélt rólad - törte meg a kínos csendet a nő, majd kezet nyújtva beljebb lépett a szobámba. - Hűha! Neked aztán igazi csajos szobád van. És ezek a lampionok - mutatott az egyik faltól a másikig húzódó, színesen világító papírdíszek felé -, nagyon ötletesek!

- Köszönöm - suttogtam egy kissé elpirultan. Eddig még soha senki sem dicsérte meg a saját kezűleg készített dekorációimat.

- Látom, készülsz valahová - folytatta a párbeszédet ugyanolyan kedvesen Kate.

- Ömm... igen - válaszoltam halkan, ugyanis Peternek nem igazán tettem említést róla.

- Valóban? - vágott közbe bácsikám felvont szemöldökkel.

- Ryan... meghívott...

- Ryan? Az a srác, akit halottnak hittek? - kérdezte érdeklődő tekintettel Kate.

- Igen - válaszoltam lehajtott fejjel.

- És randi lesz? - csillant fel Kate szeme.

- Nem, csak... vagyis ő annak szánta, de igazából én csak a koncertjére megyek el az egyik barátnőmmel.

- Jó estét! - köszönt hangosan Zoe Peterék háta mögött, majd amikor mindketten hátrafordultak, zavart magyarázkodásba kezdett: - Nyitva volt az ajtó, és azt hittem, hogy...

- Nincs semmi baj, Zoe! - intette le mosolyogva nagybátyám.

- Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. - Majd kedvesen Zoénak is kezet nyújtott. - Kate Argent.

- Ó, szia, vagyis... jaj, annyira zavarban vagyok. Bocsánat! De azért tegezhetlek, ugye?

- Hát persze - nevette el magát Kate.

- És engem akkor miért magázol, ha szabadna megkérdeznem - kacsintott Peter.

- Csak... hát... nem tudom. Maga olyan nekem, mintha Molly édesapja lenne - vont vállat barátnőm. - Nem tudnám tegezni.

- Pedig már itt lenne az ideje - tette nevetve csípőre a kezét.

- De azzal együtt egy per tu is jár - mosolyodott el pajkosan Zoe.