Végzet neve: Őrület (Átírás alatt)

17. rész

Joker megvárja amíg az orvosa elrendezi az infúziót, és megszabadítja tőle a kezét, addig a két kutyát figyeli, hagyja, hogy a pici tacskó és a tenyérnyi kölyök franciabulldog a kezét nyalják.

-Oké, ezzel megvagyunk – előveszi a gyógyszert és leül az ágyra. – Gyere, segítek felülni.

- Nem... - Rázza a fejét és a fal felé fordul. – Jól vagyok, a hülye altatód miatt van.

- Beteg vagy és lehet allergiás vagy, nem az altató miatt vagy feltétlenül ilyen rosszul. – Harley lehúzza róla a takarót, és segít neki felülni. Joker visszatekeri magára a takarót, szokásához híven a falnak támasztja a hátát, a lány lehajol és a kutyákat az ágyra rakja. A férfi kis mosollyal díjazza a kutyák jelenlétét, az ölébe veszi őket és játszani kezd velük.

- Talán egy kicsit beteg vagyok, de túlélem... Ennél rosszabban is volt már részem.

- Tudom, például, amikor a bőregérrel összeakasztottad a bajszod legutóbb – Joker ledermed, csak nézi a kutyákat. – Dr. Arkham még az elején elmondta, hogy mi történt, amikor eltűntél.

- A kikötőről beszélsz igaz? – Kérdezi, majd a kis jószágokat kiveszi az öléből.

- Mi másról? Állítólag eltört a gerinced, és a tüdődet is átszúrta egy vasrúd, rengeteg olyan sérülésed volt, amit képtelenség lett volna túlélni, még neked is. De te mégis itt vagy, élsz és virulsz – Joker figyeli a lányt, de nem válaszol a kimondatlan kérdésekre. Harley felkapja a kutyákat, és elindul a kijárat felé, a bohóc kicsit megijed, hogy újra egyedül lesz hagyva. Végül Harley csak a kutyákat adja ki az egyik őrnek, utasítja rá, hogy vigye vissza az irodába őket. – Én tudok várni, akár egész nap is.

- Már értem... - Szólal meg végül, amint becsukódik az ajtó, és a lányt figyeli az ágyból, szinte felrobban a dühtől, ahogy lassan értelmet nyer számára minden. Legbelül azt kívánja, hogy takarodjon ki a lány, leszarja, ha újra egyedül marad.

- Mit értesz?

- Azt, hogy miért kaptam egy ilyen helyes és kedves orvost... Végig csak azért voltál velem ilyen kedves, mert az a másik kettő nem volt képes kiszedni belőlem semmit, azzal kapcsolatban... Te viszont szép vagy, tehetséges és kedves. Idióták... Ti tényleg azt hiszitek, hogy bármit is mondani fogok nektek? – Háborodik fel, kipattan az ágyból idegességében.

- Igen, eleinte azzal a céllal kaptalak meg, hogy hátha megtudunk tőled valamit. Később viszont az igazgató és Dr. Marshall visszavett, mert én nem voltam hasznos számukra és...

- Vagyis nem nyíltam meg neked kellően – vág a szavába és még mindig mozdulatlanul, makacsul áll a két lábán, habár érzi, ez csak pillanatnyilag van így. Hamarosan a lábai feladják...

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem igaz – süti le a szemeit Harley. – A bizalmadba kellett férkőznöm, de nem sikerült. Sőt, az első terápián már tudtam, hogy nem fog sikerülni, inkább segíteni akartam neked.

- Pedig majdnem sikerül... Csak egy egészen picike kellett volna hozzá – indul meg szépen lassan a lány felé, aki az ijedtségtől mozdulni sem tud. – Segítettél, megengedted, hogy a lakásodon aludjak... Bejöttél, amikor kivertem a hisztit. addig erősködtél amíg rá nem vettél, hogy elmenjek veled az orvoshoz... Kedves voltál velem... - Joker Harley elé ér, végig simít az arcán és beletúr a szőke hajába.

- Most is kedves vagyok veled – remeg a lány Joker kezei alatt. A férfiben a csalódás és a szerelem közös elegye keveredik.

- Tudom Harley... Tudom, de akkor is az információk miatt töltöttél velem ennyi időt, csak azért tűrsz meg még mindig, és harcolsz értem. Kellenek az idióta információk, hogy mi van velem, mit tudok satöbbi satöbbi – közli hidegen, de nem engedi el a lányt.