A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

17.fejezet: Fedezés

Chloe szemszöge:

Nem túl nagy meglepetés ha azt mondom hogy az eltervezett nyugodt napomat tönkretették. Ahogy Jenna beviharzott a szombába már éreztem hogy valami történt, de nem gondoltam hogy ennyire szörnyű. Első dolgom volt beszélni Bellával hogy keresse meg a fiúkat amíg én megkeresem Annabetht. Természetesen Jenna nem akart jobban részt venni az egészben, hiába ő okozta. A kapu előtt eléggé feszült volt a légkör, de ez nem csak Madison eltűnésének volt köszönhető. Sikerült olyan egyezségre jutnunk ami mindenkinek megfelelt, a fiúk pedig elindultak. Úgy tettünk ahogy megbeszéltük és mentünk az óráinkra. A tanárok kérdezgettek hogy merre van Madison, de mindig azt feleltük nem láttuk reggel óta. Utólag belegondolva talán okosabb lett volna azt mondani hogy nem érezte jól magát és inkább ágyban maradt, de most már mindegy. Meglepő módon a fiúkról nem kérdeztek, ami nekem kicsit különös volt. Bella folyamatosan feszülten figyelte az órát és várta hogy leteljen a megbeszélt idő. Annabeth pedig csak akkor szólalt meg ha kérdezték. Aggódtam érte, valami pedig azt súgta hogy nem csak a történtek miatt ilyen szótlan. Első óráról kilépve a folyosón félre vontam egy kicsit hogy beszélgessünk.

-Jól érzed magad? - kérdeztem.

-Persze, csak aggódok Madison miatt. - kerülte a tekintetemet.

-Annabeth, régóta ismerjük egymást úgyhogy ne engem próbálj beetetni. Pontosan tudom hogy milyen az ha az egyik barátod miatt aggódsz és ez nem olyan, ez még rosszabb. - tettem keresztbe a kezem.

-Azért mert nem csak egy barátunk miatt aggódok, hanem négy miatt. - idegeskedett.

A gesztikulálásából levettem hogy nem fog beszélni, mert attól tart valaki meghallja. Így maradtam annál amihez értek.

-Akkor most megkérdezem egyenesen. Mi történt hogy ennyire ideges vagy?

-Mielőtt találkoztunk volna a kapunál én.. beszéltem Sebastiannal.

-Tudod hogy ha elmondod nekem nem mondom el senkinek, de ha magadban akarod tartani nem fogom feszegetni a témát.

-Tudom. Szeretném elmondani és.. a tanácsodat kérni.

-Szívesen meghallgatlak, de tudod hogy pontosan annyi tapasztalatom van a fiúkkal mint neked.

-Amikor a szobámba mentem az egyik folyosón találkoztunk. Azt mondta szeretne egy percet. Ő dadogni kezdett én meg mondtam neki hogy csak mondja meg őszintén hogy hiba volt az a majdnem csók-

-Várj, te normális vagy?! Azt mondtad hogy tetszik neked, nagyon is. Nem értelek. Mindegy, erre ő mit mondott?

-Nem mondott mást csak.. megcsókolt.

-Mi van? Én már nem tudlak követni!

-És még csak most jön a bonyolult rész. Azt kérte hogy hallgassam meg. Rengeteg dolgot mondott amit meg kell emésztenem.

-Például?

-Bocsánatot kért hogy gyors volt, azért is ahogy az ebédlő előtt viselkedett és..

-És?

-És.. azt.. azt mondta hogy.. szeret.

-Annabeth.. te meg vagy kergülve! Bocsánatot kért amit valljuk be nagyon kevés fiú szokott és azt mondta hogy SZERET! Nem tagadhatod le, tudom hogy te is így érzel iránta.

-Nem is tagadom, de most mégis mit csináljak? Elmentek a védőbűbájon kívülre és rettenetesen aggódom.

-Figyelj Ana, nemsokára letelik az idő és utánuk megyünk. Egy dolgot viszont ígérj meg, ha biztonságban visszatértek beszélsz vele és bevallod az érzéseidet.

-Beszélek vele, rendben. Egyébként ahhoz képest hogy mindig hangoztatod neked semmi közöd nem volt fiúkhoz valahogy mindig tudod mit kell mondani.

-Na igen, ilyenkor igazán hasznos az erőm hogy érzem mások hangulatát, meg hogy ki gondolja komolyan a dolgokat.

-Lányok! - jött oda Bella.

Gyorsan megszakítottam a kapcsolatot és ránéztem.

-Baj van? - kérdeztem rögtön.

-Igen, már csak tíz percük van és mindjárt kezdődik az óránk. Szerintem el kellene indulnunk. - fonta össze a kezét.

-Bella, tudom hogy aggódsz értük akárcsak mi, de gondolkozz egy kicsit. Mi értelme lenne ha három védtelen tündér a segítségükre sietne? Csak még jobban hátráltatnánk őket. - érveltem.

-Ez.. nem teljesen igaz. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Annabeth.

-Ezt hogy érted? - néztem rá.

-Én például a természet tündére vagyok, ki tudom deríteni merre mentek. - mondta.

-Én pedig a tengeré, bárkit távol tudok tartani a vízzel. - érvelt Bella.

Na, ilyen az ha két barát összefog a harmadik ellen. Mit tehettem volna? Hagyjam hogy ketten menjenek utánuk? Nem, mert mi nem ilyen barátok vagyunk.

-Rendben, de siessünk. - mentem bele.

Elbújtunk az egyik lépcső alá ahol megvártuk míg a többi diák elmegy az óráira.. legalábbis ezt hittük. Az ajtót kinyitottuk ahol az egyik osztálytársunk állt. Szőke fonott haja a vállára omlott, szemeiben pedig elszántság csillant. 

-A helyetekben sietnék. Megpróbálom feltartani a tanárt, de nem ígérek semmit. - mondta nyugodtan.

-Várj, miért segítesz nekünk? - kérdezte rögtön Bella.

Bella, nos mondjuk úgy hogy ő abban a hitben él hogy senki nem segít senkinek anélkül hogy valami haszna is legyen belőle.

-Több okom is van, csak nem akarom mind az orrotokra kötni. - vágott vissza nyersen.

-Mint például? - szólt közbe Annabeth.

-Talán nem akarom hogy a testvérem meghaljon. - és már indult is a terem felé.

A kijelentése hallatán mindannyiunknak földbe gyökerezett a lába. Mi köze a testvérének ehhez az egészhez?  És egyáltalán ki a testvére?

-Lányok, erre most nincs időnk. - rázta meg a fejét Bella.

Gyorsan összeszedtük magunkat és elfelejtettük ami az előbb történt, majd rohantunk a kapuig és azon is túl.

-Jól van, akkor keressük meg őket. - mondta Bella amikor már az erdő szélén voltunk.

-Rendben. - bólintott Annabeth.

Aki leült a földre és elkezdett koncentrálni. Az embereknek csak úgy tűnne mintha meditálna, de természetesen ez csak a látszat. Annabeth most keresi meg pontosan hol vannak a fiúk és Madison.

-Mind egy helyen vannak, de.. nem csak négyen vannak. - nyelt nagyot.

-Mi az hogy nem négyen? - döbbent meg Bella.

-Valakivel vagy.. valamivel harcolnak. Gyorsan, utánam. - indult észak felé.

Próbáltam kapcsolatba lépni vele, de megtagadta. Valami nagyon nem lehetett rendben ha Annabeth se szóban, sem pedig gondolatban nem akar mondani semmit. Miközben rohantunk eszembe jutott hogy pár napja amikor beszélgettünk Madisonnal említette hogy vámpírok akarták megszerezni az erejét. Már pusztán a gondolata hogy ismét egy vámpírral állnánk szemben görcsbe rándult a gyomrom. Viszont nem hagyhattam hogy ez megfélemlítsen, hisz a barátaink bajban vannak és mi mindig segítünk a barátainkon.. mindig..