A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

15.fejezet: Pánik

Bella szemszöge:

Amint Daemon elment megkönnyebbültem. Nem tudom mik voltak a szándékai, de az biztos hogy nem lett volna jó vége ha megteszi amit akar. Az hogy használtam a tanórán kívül az erőmet elvileg szabály ellenes, de önvédelemből tettem és nem sokan látták. Hiába nem ismertem ezt a srácot, én nem tudom eltűrni ha a környezetemben valakit szekálnak vagy bántanak.

-Ne haragudj, pocsék bemutatkozás volt. - fordultam a srác felé.

-Mi? Dehogy, szerintem az enyém sokkal rosszabb volt. Nagyon köszönöm hogy segítettél, a nevem Felix Johnson és elsőéves vagyok. - nyújtotta a kezét.

-Ennek örülök, én Bella vagyok, Bella Davis. - ráztam vele kezet.

-Szerinted most félnem kell tőle? - nézett arra amerre Daemon elment.

-Nem, csak a szája jár és szeret másokat kellemetlen helyzetbe hozni. Ha megint piszkál nyugodtan szólj Sebnek vagy Archernek, ők tudnak rá hatni. - nyugtattam meg.

Azért nem említettem Adamet mert ő van a legtöbbet Madisonnal és nem akartam hogy Daemon körülötte legyeskedjen. Igen, korábbról is ismertem Daemont. A rövid verzió hogy amikor még a Melodin éltem az egyik barátnőmmel járt és folyton megcsalta. Akkoriban még nem beszéltem vele úgy hogy józan volt. Talán ezért nem emlékszik rám, de ennek még örülök is.

-Seb és Archer? Ne haragudj, de nem ismerem őket. - nézett bocsánatkérően.

-Tényleg, bocs sokszor elfelejtem hogy nem ismer mindenki mindenkit. Seb vagyis Sebastian tavaly még diák volt de most már segédtanár és nagyon rendes. Archer pedig jó barátja és szívesen segítenek annak aki nem él vissza a jószándékukkal. - magyaráztam.

Csak a mondandóm végén vettem észre hogy teljesen elsápadt.

-Felix, minden rendben? - raktam a kezem a vállára.

-Persze, csak izé.. eszembe jutott hogy van még egy kis dolgom.. - motyogta idegesen.

Nem ismerem, de messziről látszott hogy nincs semmi dolga csak le akar lépni.

-Semmi baj, menj csak. - mondtam megértően.

-Nos köszönöm még egyszer a segítséget, de ha nem haragszol nekem most tényleg mennem kell. - kezdett el hátrálni.

-Semmiség, majd máskor találkozunk. - köszöntem el.

Ahogy fordultam el már menekült is az ellenkező irányba. Mi rosszat mondhattam? Nem volt időm sokáig ezen gondolkodni, hisz kezdődtek az órák amik iszonyat lassan teltek. Hercegnőként a szüleink elvárták tőlünk hogy jobbak legyünk mint a többiek. Napközben visszagondoltam arra az ebédlős jelenetre és egy dologra jutottam: kész kínzás volt ez a nap. Akkor még nem is sejtettem mi fog várni holnap. Amint reggel lett egyből kipattantak a szemeim és felkeltem, majd hamar megreggeliztem. A szokásom szerint minimum egyszer úszok naponta és azt gondoltam most reggel megejtem. Kimentem a tóhoz ahol egy árva lélek sem volt. Úgy a tizedik hossz körül járhattam amikor Chloe engedélyt kért hogy beszéljen velem. Gyorsan kimásztam a vízből és megadtam az engedélyt.

-Bella, nincs sok időm, gyors leszek. Jenna elakarta távolítani Madisont és odaadta neki a gyűrűjét hogy haza teleportáljon.

-Mi van?

-Jól hallottad. Keresd meg a fiúkat, én szólok Annabethnek és találkozzunk a kapu előtt.

Amint kimondta meg is szakadt a kapcsolat. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és épp elindultam amikor Archer és Seb jelentek meg velem szemben.

-Bella, nem tudod vélet-

-Erre most nincs időnk, srácok gyerünk a kapuhoz. - szakítottam félbe Archert.

Gyors léptekkel indultam a kapu felé.

-Mi történt? - kérdezte Seb amikor felvették velem a lépést.

-Az előbb Chloe azt mondta hogy keresselek meg titeket és menjünk a kapuhoz. - hadartam és gyorsítottam a lépéseimet.

-De miért? - kérdezte Seb.

-És mi az hogy mondta, hisz nincs itt. - értetlenkedett Archer.

-Chloe elmetündér. Telepatikusan beszéltünk és azért mert Madison hazateleportált. - mondtam idegesen.

-Mi van? - kérdezték egyszerre.

-Ne kérdezgessetek hanem haladjunk, ha a kapuhoz érünk biztos vagyok benne hogy Chloe mindent megmagyaráz. - csitítottam el őket.

Nem is szóltak többet és már nem csak gyorsan mentünk hanem egyenesen futottunk. Annabeth és Chloe már a kapunál vártak.

-Mi folyik itt? - kérdezte Archer.

-A rövid verzió hogy Jenna honvágyat keltett Madisonban aki elfogadta a gyűrűjét amivel haza tud teleportálni, de azzal is csak a védőbűbájon kívül. - hadarta Chloe.

Mindenki teljesen lefagyott az elhangzottak miatt. Elsőként Seb tért magához.

-Figyeljetek, ti hárman menjetek vissza, nemsokára kezdődnek az órák, mi pedig megyünk és visszahozzuk Madisont. - nézett ránk Seb.

-Szó sem lehet róla! - rivalltam rá.

-Igaza van, Madison a barátnőnk! - állt mellém Annabeth.

Seb tekintetében látszott hogy számított az ellentmondásra, de ahogy Annabeth-re nézett.. valami megfejthetetlen érzelem tükröződött a tekintetében.

-Lányok, megértjük hogy aggódtok érte, de nem engedhetjük hogy ti is gyertek mert akkor csak ti is veszélyben lennétek. Így is kifogják tekerni a nyakunkat hogy nem szóltunk senkinek, mi lenne ha még titeket is veszélybe sodornánk? - kelt ki magából Archer.

-Úgysem tudjátok visszahozni, nem fog hallgatni egyikőtökre sem. - próbáltam érveket keresni.

-Dehogynem. - jelent meg Adam.

Az a gond hogy igaza van. Rajtunk kívül Adam az egyetlen akire hallgatni fog, szerintem.

-Adam, a legjobbkor haver. - veregette hátba Archer.

-Figyeljetek, ti visszamentek és ha kérdeznek semmit sem tudtok, nehogy bajba kerüljetek. - nézett ránk Seb amikor már összeszedte magát.

-De.. - próbáltam ellenkezni.

-Rendben, de ha egy órán belül nem jöttök vissza szólunk a tanároknak vagy utánatok megyünk, így rendben? - nézett rám Chloe.

Egyszerre imádom és utálom hogy mindig megtalálja az arany középutat.

-Jó. - adtam be a derekam.

-Dill. - vigyorgott Archer.

A kapuban álltunk és néztük a távolodó fiúkat. Annabeth szemében láttam hogy rettenetesen aggódik. Már ismerem annyira hogy tudjam nem a következményektől tart. Sokkal inkább amiatt hogy esetleg valakinek baja esik, de szerintem egyvalaki miatt különösen aggódik... ,de lehet hogy csak beképzelem. Ahogy eltűntek az erdőben nem bírtuk tovább és egymás ölelésébe borultunk. Így voltunk hárman és reménykedtünk benne hogy nemsokára már nem csak hárman leszünk..