Sárkányszív | Charlie Weasley fanfiction | BEFEJEZETT

12. Vallomás

Egy rövid, de annál jelentőségteljesebb rész tőlem nektek.
Jó olvasást kívánok és várom a kommenteket szeretettel.

- Neked teljesen elment az eszed? - emeltem fel a hangomat, bár nem terveztem.
- Jól érzem, hogy te most lebaszol, amiért megpróbálok újra összejönni veled a mugli világban? - grimaszolt értetlenkedve, de szája sarka felfelé kunkorodása elárulta, hogy jól szórakozik a háborgásomon. Fel nem bírtam fogni ezt az egészet!
- Charlie, te sárkányidomár vagy! És nem hiszem el, hogy ez fontosabb nekem, mint neked - ripakodtam rá. - És feladnád  mindezt... Miért is? Értem? Egy mugli színésznőcskéért?
- Először is - köszörülte meg a torkát, és tett egy lépést felém. - Te nem holmi mugli színésznőcske vagy, mert láttalak négy napja a színházban és elképesztő voltál még mellékszerepben is, meg kéne kapnod a főszerepet, én mondom.
- Hogy tessék? - szaladt magasra a szemöldököm döbbenetemben.
- Másodszor pedig, ne beszélj feltételes módban - kérte, és láthatóan teljesen hidegen hagyta a sokk, ami engem ért. - Már felmondtam Romániában és kaptam állást Londonban. A pálcámat biztonságban eltettem, és dolgozni kezdtem.
- Do... Dolgozni? - grimaszoltam.
- Igen, egy étteremben, nagyon aranyosak ezek a muglik a kis rendszerükkel - lelkesedett úgy, ahogy apja tette a világkupán, mikor mugli dolgokról beszéltem.
- Charlie - dörzsöltem meg fáradtan a homlokom. - Mit... Mit akarsz?
- Most épp? - kérdezte felvont szemöldökkel és egyenesen odalépett elém. Olyan közel volt, hogy éreztem az illatát. Az édes, bódító illatát. - Megcsókolni - súgta, és meg is tette.
Elgyöngültem. Hetek óta először nem próbáltam kizárni elmémből őt, hanem hagytam, hogy valójában megérintsen, engedtem az érzéseimnek, átadtam magam neki. Szerettem őt. Szerettem nyáron, az elmúlt, tagadásokkal teli hónapokban és most, ebben a szent pillanatban is. Erős volt, bódító illatú, gyöngéd, édes, határozott, elvarázsoló. Ez mind volt Charlie Weasley.
Végigsimított a derekamon, nyelvünk heves táncot járt, míg ő törzsemet cirógatta, és néhány fülledt perccel később derekamnál fogva felültetett az asztalra, aminél nemrég még fáradtan reggeliztem, és a lábaim közé  állt. Akartam  őt.
- Mi a szent szar?!
Húgom állt a konyhaajtóban, és mi olyan ijedten rebbentünk szét elszörnyedő hangja hallatán, mintha tilosban járnánk, holott két felnőtt voltunk csupán, semmi más.
- Phoebe - ugrottam le az asztalról. - Ő... Khm... Ő itt Charlie Weasley - intettem az említett felé. - A nyáron találkoztunk.
- Azt látom - felelte kimérten, majd lassan a férfi elé lépett, és kezet nyújtott. - Phoebe Mendes. Dawn húga vagyok.
- Sok jót hallottam már rólad - mondta Charlie.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét a húgom. - És mi is folyik itt pontosan?
- Éppen győzködöm a nővéredet, hogy folytassuk ott, ahol a nyáron abbahagytuk - vigyorgott Charlie, s szavait Phoebe-nek intézte, de rám nézett közben.
- És az hol is volt? - fonta össze karjait mellkasa előtt a húgom.
- Együtt éltünk, szerettük egymást - felelte Charlie, mielőtt én válaszolhattam volna. - Csak aztán... Történt egy s más, de most itt vagyok, Londonba költöztem a nővéredért.
- Azt a...! Nem semmi ahhoz képest, hogy Dawn egy szót se szólt rólad - kötekedett Phoebe és rám pillantott. Olyan volt, mintha ellenem fordult volna, pedig szó sem volt ilyesmiről.
- Egy szót se? - fordult felém Charlie újra.
- Na, most már elég lesz, ti ketten - szóltam közbe, mikor megelégeltem a szerelmi életem kibeszélését.
- Ezt mondd a kipirosodott szádnak - próbálta visszafojtani vigyorát Phoebe.
- Oh, fogd be, neked nincs valami dolgod, baszki? - förmedtem rá. - Mi pedig - fordultam Charlie felé. - Elbeszélgetünk erről itt - intettem kettőnkre.
- Ahogy akarod, főnökasszony - felelte viccesen a fiú, mire megforgattam a szememet.
- Dawn, figyi csak...
- Phoebe, hagyj most, kérlek - emeltem fel a kezem. - Annyi... Annyi minden van most a fejemben, én... Fel sem fogom, hogy itt vagy, és megtetted mindezt csak értem - mondtam Charlie-nak.
- Dawn - sóhajtott Charlie, s elém lépve két kezével fogta közre arcomat, orrát az enyémnek érintette. - Mindent megtennék érted, fogd fel, kérlek - mondta halkan. - Szeretlek, és nem adom fel csak azért, mert nehéz. Itt vagyok, és szeretném újra megpróbálni.
- Aw, ettől még én is elolvadok - sóhajtott teátrálisan Phoebe.
- Tűnj már innen - szóltam rá a húgomra, mire összerezzent, és vigyorogva eloldalgott.
- Légy kedves - súgta szórakozottan Charlie és orrával megpiszkálta az én orrom.
- Charlie, értsd meg, hogy ez nagyon váratlan és felfoghatatlan - mondtam.
- Bár jó lenne, nem azt kérem, hogy költözzünk össze Londonba és kösd össze az életed velem, csak azt, hogy gyere el velem egy randira, és legyél nyitott - folytatta. - Türelmes vagyok és kitartó, de szeretném, ha te is akarnád ezt. - Szeretlek, Dawn. Nagyon, nagyon szeretlek - súgta, s behunyta a szemét. - De visszalépek, ha ezt akarod. Azt viszont nem hagyhattam, hogy úgy éljek, hogy nem jöttem utánad.