100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~ 𝐓𝐄𝐍 ~

Döbbenten néztem a monitort perceken keresztül. Egyértelműen Bálint barna szemei néztek vissza rám a képről, mely a cikk szerint egy veszélyes gyilkost ábrázol, aki több embert is megölt már. Hátborzongatóan gondoltam vissza arra, hogy pár perce még a fiú karjainak nyugtató ölelésében voltam. Eszembe jutott a pisztoly, ami ma nála volt, és az arra való magyarázata. Egy normális ember már akkor kiakadt volna és elküldte volna a fenébe, de én egész nap vele maradtam és még meg is engedtem, hogy hazakísérjen, ezzel sebezhetővé téve magamat. Azonban ha Bálint tényleg egy vérengző vadállat lenne, ahogyan azt a média állítja, minden bizonnyal már nem lennék életben sem én, sem pedig Livi. Az elmúlt héten az életem kezdett hasonlítani egy hollywoodi filmhez: egy sztárral kavarok, az elmeháborodott exem többször megpróbált kinyírni és egy maffiózóval barátkoztam össze. Egyszer csak őrült ötletem támadt. A végére akartam járni ennek az egésznek, így felkaptam egy farmerdzsekit a pizsamámra, cipőt húztam és lerohantam. Kirontottam a bejárati ajtón a hideg estébe és arra kezdtem el futni, amerre Bálint elindult 10 perccel ezelőtt. "Csak nem juthatott olyan messzire, teleportálni meg szerintem nem tud." — gondoltam. Az üres utcán végigfutva tanácstalanul torpantam meg a kereszteződésben. A bokám még mindig fájt egy kicsit a péntek esti manőverem miatt, de az adrenalin miatt alig éreztem. A megérzésem azt súgta, hogy jobbra kell fordulnom, így mindent vagy semmit alapon ismét futni kezdtem, jobbra térve. Nevetni kezdtem amikor elképzeltem, hogy hogy nézhetek ki. Egy sánta lány fut este nyolckor a pesti utcákon sportcipőben, rövid, macskás pizsamanadrágban, farmerkabátban, a haja majd' leesik a kontyból és közben még röhög is. Szerintem idiótának néznének az emberek. Nem sokkal később egy magas, vékony alakot pillantottam meg az egyik panelház falának dőlve, cigarettát szívva. 
— Bálint, te vagy az? — kiabáltam oda. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ez milyen hülye ötlet volt. Egy sötét utcán, tök egyedül ráüvöltök egy emberre, aki lehet, hogy vadidegen. A srác felém fordult, az égő cigi fénye pedig bevilágította az arcát. Felismertem Bálint karakteres orrát és a benne csillogó piercinget. 
— Jázmin te hogy nézel ki? Mi ez a szerelés? — kezdett el hangosan nevetni. Közelebb sétáltam hozzá és én is elkezdtem röhögni. — Mit keresel itt? — ölelt át, hogy ne fázzak. Biztonságban éreztem magam. Olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást, miközben a valóságban csak pár órája találkoztunk. Bizonytalanul kezdtem bele a kérdésembe.
— Láttam egy cikket a neten és hát.. Jólvan na, most mit tökölök, inkább gyorsan kinyögöm. Szóval az volt odaírva, hogy te egy körözött bűnöző, pontosabban maffiózós és gyilkolászós tag vagy, én meg csak néztem magam elé, hogy ez így most mi. Úgyhogy mint valami nemnormális, idáig futottam, hogy kiderítsem igaz e. — böktem ki. Bálint álla megfeszült, szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit. Kezeivel a hónaljam alá nyúlt és felrakott a járda szélén álló betontömbre. 
— Ez hosszú sztori lesz, úgyhogy inkább ülj le. — mondta és beleszívott a cigijébe. Figyelmesen hallgattam a mondandóját. — Én és a húgom 6 éve lettünk árvák. Ezt inkább nem részletezném, a lényeg, hogy a nagynénénkhez, Julihoz kerültünk a történtek után, ő nevelt bennünket. Amikor 17 lettem, Juliról kiderült, hogy rákos és a kezeléséhez olyan sok pénz kellett, ráadásul gyorsan, amennyit a kis családunk nem tudott megengedni magának. — ekkor lehajtotta a fejét. Pár másodpercig csöndben volt, ezután folytatta. — Akkor a legjobb megoldásnak a dílerkedés tűnt, hiszen azzal rövid idő alatt nagy pénzhez jutottam. Egyszer azonban a dolgok rosszul sültek el és belenyúltam egy olyan ügybe, amihez az egyik nagy maffiózónak is köze volt. Tulajdonképpen lenyúltam az egyik legjobban tejelő kliensét. Információkat gyűjtöttek rólam, meg akartak találni és kinyírni. Ügyes voltam és egészen sokáig tudtam bujkálni, ám ekkor bevetették a legaljasabb eszközt az előcsalogatásomra. Elrabolták a húgomat. — csuklott el a hangja. Kezemmel megsimogattam a karját, hogy kifejezzem empátiámat. Kedvesen, bíztatóan néztem rá, ezzel rábírva, hogy folytassa. — Üzeneteket küldtek nekem, képeket róla, ahogyan egy székhez volt kötözve. Még csak 8 éves volt, nagyon félt. Nekem is voltak kapcsolataim, így nem mentem egyedül az oroszlán barlangjába. Összegyűjtöttem egy csapatot, akikkel kimentettük Fannit és én magam lőttem le a fickót, aki fogva tartotta őt. Nem tudhatom, hogy mikor figyelnek meg és mikor csaphat le rám valaki, hogy megbosszulja a vezérüket, így most fegyverrel járok mindenhova és elköltöztem otthonról. Így volt a legjobb, így legalább nem árthatok többet a családomnak. 
— Mi lett Julival? — kérdeztem meg halkan. Bálint arca felderült.
— A raktárban, ahol Fannit tartották, volt pár elég vaskos köteg készpénz, amit én.. eltulajdonítottam. —nevetett fel. — Abból a pénzből ki tudtuk fizetni Juli kezeléseit és teljesen felépült. 
A történet meghatott. Tudtam, hogy nem rossz ember Bálint. Mint kiderült, valóban ölt embert, de csak a családja védelmének érdekében. Én pedig áldottam az eget, hogy nem pont az ellenkezője derült ki, mert akkor valószínűleg most a macskás pizsamám vérfoltokkal lenne tele.