100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~𝐓𝐇𝐑𝐄𝐄~

A délelőttünk vidáman telt. Manuel ágyba hozta nekem a reggelit, úgy bánt velem mint egy hercegnővel. Az idő csak úgy repült. Vicces YouTube videókat néztünk és zenét hallgattunk. Természetesen az éneklés sem maradhatott el. Miután abbahagytuk az éneklést ismét szóba került a tegnap este. Elmeséltem neki, hogy miért is voltam ott a buliban.

Tegnap reggel

Arra ébredtem, hogy a macskám felugrik a mellkasomra. Kába mosollyal megsimogattam és az oldalamra fordultam. Csabi békésen aludt mellettem, a haja még ilyenkor is tökéletesen állt. Percekig figyeltem ahogyan szuszog, bambulásomból a telefonja rezgése rántott ki. Lopva a kijelzőre pillantottam, amin a Snapchat ikonja jelent meg. Pár másodperc dilemma után a készülék után nyúltam és megnyitottam az értesítést. Csabi húga, Noncsi küldött streaket, hogy éppen indul az iskolába. Elmosolyodtam, és én is készítettem egy képet magamról, hogy elküldjem neki. Amikor elkészült a kép, a Snapchat kamerája tükrözte, ezzel teljesen elrontva azt. Halkan morogtam egyet, és kitöröltem a fotót. Beléptem a beállításokba, de véletlenül a kilépésre nyomtam. Egyből léptem volna is vissza a fiókjába, amikor a fiókválasztó menüben megpillantottam egy másik accountot "kalman.csabaa" névvel. Felhúztam a szemöldököm és oldalra pillantotam. Furcsa, gyanakvó érzés járt át. Gondolkodás nélkül rányomtam a bitmojira, ami automatikusan beléptetett a fiókba. A chat menüre nyomtam, ahol olyat láttam, amire nem számítottam. Egy szőke lány bitmojiját, akinek az "Egyetlenem<3" becenév volt beállítva. Éreztem, hogy a torkom összeszorul és a légzésem egyre hevesebb. Félve léptem bele a beszélgetésbe. 

Egyetlenem<3: naagyon joo volt veled hetfoon. csodasak az ujjaid es nem csak a zongoran haha
Me: Hehe, köszi kicsim. Te se vagy semmi. <3
Egyetlenem<3: awwwhh. szeretlek tee jokepuu
Me: Én is téged babám. Örökké. Alig várom, hogy lássalak.

Ez csak egy kicsiny részlet abból a rengeteg üzenetből, amit egymással váltottak. Azt hittem, hogy a szívem ott szakad ezer darabra. A gyűlöletem tetőfokára hágott, hozzávágtam a telefonját amin még meg voltak nyitva az üzenetek.
— Mit csinálsz? — kérdezte zavarodottan, a homlokát dörzsölve. Fújtatva néztem rá. Felkapta a telefonját és ránézett. Az arcáról másodpercre pontosan le lehetett olvasni, hogy mikor jött rá, hogy tudok a viszonyáról. A szemembe nézett.
— Te nyomorék. Tényleg azt hitted, hogy nem fogok rájönni? — kiabáltam.
— Azt bazdmeg. Mit olvasgatod a telefonomat? Nyomozgatsz hm? — emelte fel ő is a hangját. A szemembe könnyek gyűltek, még sosem kiabált így velem.
— Nem, csak tudod azt hittem, hogy nincsen semmi rejtegetni valónk egymás között. De te aztán nagyon rafinált gyerek vagy ezzel a másik snapeddel. Dugd fel akkor a seggedbe a zongorás csodaujjaidat! Azt hittem, hogy anyád egy tisztességes férfit nevelt, nem pedig egy hűtlen mocskos dögöt. Öltözz fel de kurva gyorsan és takarodj ki a lakásomból mielőtt a csodás ujjaidra csapon a zongorafedőt! — üvöltöttem a képébe. Csabi megrökönyödve nézett rám, tekintetén látszott, hogy rájött, ezt elbaszta. Szó nélkül felállt, egy szál boxerban kisétált a szobából, majd pedig a lakásból. Összeszedtem a zokniját, a cipőjét, minden ruhadarabját ami nálam volt, és kihajoltam az ablakon. Megvártam, míg kilép az udvarra és ekkor elkezdtem dobálni a holmiját. A zoknijával kezdtem.
— Te utolsó szemét! — kiáltottam, miközben egy gombócba gyűrt pólót dobtam felé. — Képes vagy szó nélkül itt hagyni? — egy fél pár cipőt górtam neki teli erőből. — A fene — a másik pár is repült utána. — Egye meg — egy napszemüveg. — Azt a mocskos — két pulcsi és egy boxer. — Undorító cimbalomfejű képedet! — üvöltöttem. Ekkor felkaptam az éjjeliszerkényről egy képkeretet, amiben a közös képünk volt és gondolkodás nélkül ráhajítottam. Néztem, ahogyan az üveg darabokra törik az aszfalton, vele pedig a szívem is. Csabi mezítláb volt, így a szilánkok megvágták a lábát. Vörös fejjel nézett fel rám és üvöltözni kezdett.
— You crazy bitch! Ezért még megfizetsz! 
— Ó, nem is tudtam, hogy a kis kurvád maffiózó is. — kiabáltam le neki és felkaptam a pohár teát amit még tegnap ivott. Egy jól célzott mozdulattal a fejére öntöttem a pohár tartalmát. Csabi a meglepődéstől meghátrált, idegesen beletúrt nedves hajába és száját félmosolyra húzta. Hátat fordított és elsétált. Becsuktam az ablakot, térdre rogytam és egy óriásit sikítottam. Kiadtam magamból minden dühömet és fájdalmamat.

Jelen

Délután négy volt már. Manuel kíváncsi szemmel fürkészett. A mesélésemen egyszerre hangzott a csalódottság, a keserűség és a büszkeség is. Büszke voltam arra, hogy fel mertem szólalni és ki mertem őt dobni az életemből és a lakásomból egyaránt. 
— Sajnálom, hogy ez történt veled. — szólalt meg. Komolyra vette a figurát, rezzenéstelen arccal nézett rám. 
— Nemsokára haza kéne mennem. Meg kell etetnem a macskámat. — mondtam neki, terelve a témát. Nem hazudtam, szegény Macsak már biztosan éhen halt. 
— Rendben hazaviszlek, de előtte tennünk kell egy kis kitérőt. — válaszolt. Felvont szemöldökkel néztem rá kérdőn.