~𝐅𝐈𝐕𝐄~

858 39 3
                                    

A telefonom búgására keltem. Összezavarodva tapogatóztam a sötétben a készüléket keresve. Nem emlékeztem, hogy állítottam volna ébresztőt tegnap éjjel, sőt biztos voltam benne, hogy ilyen nem történt. A zúgás nem az ébresztőm volt, hanem a barátnőmtől érkező videóhívás.
— Basszus Jázi! Pedig már elterveztem, hogy hogyan fogom elérni, hogy belém szeressen. — hisztizett egyből, ahogyan felvettem a telefont.
— Mivan? — kérdeztem tőle értetlenkedve. Petra pizsamában feküdt az ágyában, haja kontyba kötve csücsült a feje búbján. Hallani lehetett a hívásban körmeinek kopogását, ahogyan valamit agresszívan pötyög a kijelzőjén. Értesítés villant fel a telefonomon, küldött nekem egy insta posztot egy 'ezdurva' nevű oldalról. Kíváncsian nyitottam meg és kishíján a fejemre ejtettem a telefont amikor megpillantottam a képet. A fényképet Ati készítette Manuel lakása előtt. Éppen Manun csüngök mint egy koala, ő pedig egyik kezével a fenekemet, másikkal a hátamat tartja. Az arcom nem látszik a képen, így nem vagyok felismerhető.
— Már megvolt a tervem. Elmentem volna a koncertjére és az első sorból bedobtam volna neki egy cetlit a számommal. De persze neki már megint van barátnője. — folytatta.
— Petra, attól, hogy egy lánnyal van a képen nem biztos, hogy együtt vannak. Ne szomorkodj, amúgy is szar volt a terved. — mondtam neki. A barátnőm összehúzta a szemöldökét és eljátszotta a sértődöttet. Talán a legnagyobb Manuel fan, aki él a világon, és már az esküvőjüket is eltervezte, így érthető volt, hogy összetört a szíve. Elkezdtem olvasni a kommenteket a kép alatt.

@_attila_: Manu geci de jó segge van a nődnek (563 likes)
  -@pistiking023: adom xdd (166 likes)
  -@bossbence: kajaak
@zoe.tavaszi: a csaj valami kisbaba, hogy nem tud menni magatol?😂😂 😂 (1002 likes)
@anitababy20080419: Istenem de helyes vagy Manuel😍😍❤️❤️😘
   -@lilnorika: ülj már le te gyász (439 likes) 

Én is odakommenteltem. 

@jazmin.pinter: adom a nőd  @manuelsingx

— Megöljük a csajt? — hajolt közel Petra a kamerához a szemeit meresztve. 
— Meg. — válaszoltam, de nem bírtam magamban tartani a nevetésem, így a képébe röhögtem.

 Eszembe jutottak a tegnapi események. A koncert óriási volt, szuper közönség volt az Akváriumban. Én végig a színpadon ültem és eszméletlenül jól éreztem magam. Nem akartam bevallani magamnak, de Manuel látványa a színpadon énekelve és ugrálva érzéseket keltett bennem. A pimasz mosolya és ahogy sokszor felém pillantott, nekem énekelt. Ahogyan vizes hajába túrt, és az az őrülten jó hangja mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy sikerüljön elvarázsolnia. A koncert végén Atival és a sofőrrel hazahoztak engem. Felvitt a lakásom ajtajáig és közelebb lépett hozzám. Olyan magas, hogy majdnem kitört a nyakam, ahogyan felnéztem rá. Izzott köztünk a levegő és égett bennem a vágy, hogy ajkaimat az övére tapasszam. Pontosan tudta, hogy mit csinál, amikor megfogta a derekam és megnyalta a száját. Rekedten megszólalt. "Nem csókolsz meg?" Közelebb hajoltam hozzá és amikor már majdnem összeért a szánk a fülébe súgtam: "Akkor a következő találkozásunkban mi lenne az izgalmas?" Végighúztam a mutatóujjam a mellkasán és a nadrágjánál megálltam. Hátrébb léptem és bementem a lakásomba, becsukva előtte az ajtót. Az ajtón lévő kis kukucskálón át végignéztem, ahogyan mosolyogva  megrázza a fejét és kuncogva elsétál.

— Mi olyan vicces? Halál komolyan mondom. Ki fogom nyomozni, hogy ki ez a liba. — kapta fel a vizet Petra. Még nagyobb hahotázásban törtem ki. — Nem megyünk el enni valahova? Egy finom reggeli most jól esne ilyen rossz hírek után. — kérdezte.
— Á Petra, nem tudok sehova se elmenni úgy fáj a lábam. Ha te átjössz, akkor rendelhetünk kaját aztán majd csinálunk valamit. 
— Okés, megyek akkor. — mondta, majd lerakta a telefont. Kisétáltam a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magamat. Arcot és fogat mostam, a hajamat pedig felkötöttem egy kissé rakoncátlan kontyba. Húsz perc múlva már meg is érkezett Petra. Levágta magát a kanapéra és megnyitotta a FoodPanda-t. 
— Meki? —kérdezte. 
— Aham. 
Végül két dupla sajtburgert, egy big macet, 20 db-os McNuggets-et és egy nagy sültkrumplit rendeltünk. 
— Csabi hol van? Nem aludt itt? — kérdezte hirtelen. A szakításunk annyira rosszul érintett, hogy szinte nem is telefonoztam az ominózus reggel óta, így neki sem meséltem el, sőt tulajdonképpen senkinek. Csak Manuelnek...
— Csabival mi.. szakítottunk. — válaszoltam, mire Petra felugrott a kanapéról, mintha megcsípték volna. 
— Micsoda? — sivalkodott. —A power couple? The perfect relationship-nek vége? Mi történt? 
Amíg vártunk a kajára elmeséltem, neki mindent ami aznap történt, természetesen Manuelt kihagyva. Nem akartam neki csalódást okozni azzal, hogy a fiú akit istenít és imád velem töltötte az egész napját. Petra teljesen felháborodott. Első dolga volt kikövetni Csabit instán, ami szerintem borzasztóan aranyos. Egyszer csak kopogtak. Az ajtóhoz bicegtem, hogy átvegyem az ételünket, Petra mögöttem jött. Az ajtóban egy fiatal, 20 körüli srác állt az ételünket tartalmazó csomaggal. 
— Pintér Jázmin? — kérdezte lecsekkolva a blokkot, rám se nézve. 
— Igen. Köszi szépen. — mosolyogtam. A fiú felnézett és egy pillanatig gondolkozott, majd felcsillant a szeme.
— Hé, te nem az a csaj vagy akit tegnap az Akvában Manuel felvitt a színpadra?
Megmeredtem és hallottam magam mögött, ahogy Petrának eláll a lélegzete, ahogyan a srác felmutatott egy képet tegnap estéről. Az első pár sor egyikében állt, így a fotón teljesen felismerhető voltam.  "Megöllek" szemmekkel néztem rá, majd egy köszi-t tátogtam neki és becsaptam az ajtót.




100 hiba ⚡️ [Manuel ff]Where stories live. Discover now