40. R É S Z

243 32 5
                                    

Kim Rona.

Megváltozott.

Folyamatosan őt figyeltem a tanszoba alatt a könyvtárban Harutovál, de teljesen más volt, mivel úgy kezelt engem, mintha nem is léteznék. Figyelmen kívül hagyta minden egyes szavam és egyedül tanult, fel sem tette nekem a kérdéseit és nem is szólt hozzám, pedig én voltam a tanár.

Őrültnek éreztem magam, mivel mindig egyre közelebb hajolt Harutohoz és tőle kérdezgetett. Még nevettek is egymáson, miközben vicceket mondtak előttem, de mikor én következtek, hirtelen szoborrá dermedt.

- Most el kell menjek. Családi találkozó van van. És készüljetek a holnapi játszmára. Biztosra megyek, hogy ne tudjatok legyőzni engem - mondta hirtelen Haruto, majd betette a könyveit a táskájába. Rám nézett felhúzott szemöldökkel, mintha csak idegesíteni szeretett volna, majd megfogta a táskáját és az engedélyem nélkül kiment a könyvtárból, miután megsimogatta Rona fejét.

- Vigyázz magadra - mondta Rona, miközben integetett neki egy nagy mosollyal az arcán.

Gyakran mosolygott rám is így, mikor találkoztunk, de most valaki mással csinálta ezt.

- Együnk később tteokbokkit. Elviszlek a kedvenc helyedre - törtek meg a csendet kettőnk közt, miközben a könyvet figyeltem, mert nehezen tudtam beszélni hozzá.

- Később tanulni szeretnék - válaszolt, miközben a könyvébe jegyzetelt.

- Akkor mit szólsz az estéhez? - kérdeztem újra.

- Akkor is tanulni akarok - válaszolt röviden.

- És holnap? - nem adtam fel.

Felsóhajtott, majd ridegen rám nézett.

- Már bánod, hogy elutasítottad az ajánlatom, hogy együnk együtt tteokbokkit? - kérdezte, amitől lefagytam.

Nem tudtam megszólalni sem.

Amikor megkérdezte, hogy eszünk-e együtt tteokbokkit, elutasítottam, mert tanulni akartam. Amikor figyelmen kívül hagytam a hívásait és üzeneteit, mert azt hittem, idegesíteni akar, pedig aznap kirabolták őt.

Nem számítottam arra, hogy ez velem is megtörténhet.

Ugyanazok az emberek, csak más pozícióban.

- Elmegyek - mondta és minden cuccát a táskájába tette, majd kiment a könyvtárból, engem meg sem várva.

Gyorsan a táskámba tettem a könyvem és utána futottam.

- Menjünk együtt - fogtam meg azonnal a vállát, amint utolértem, de ő ellökte a kezem és gyorsabban kezdett sétálni.

- Mit akarsz tőlem, Park Sunghoon? - kérdezte ridegen.

- Téged akarlak - hirtelen megállt és lassan szembe fordult velem, miközben én csak ott álltam mögötte, őt figyelve. - Veled akarok lenni. Veled akarok időt eltölteni. Meg akarlak ölelni. Közel akarok lenni hozzád. - Ajkait harapdálta, mikor könnyek szöktek a szemébe.

- Barátként. Tudom - mondta, és el akart sétálni, de gyorsan megállítottam.

- Több, mint barátként. Többként, mint ahogy azt te hiszed. Többként, mint ahogy azt a többiek hiszik - mondta és közelebb mentem hozzá.

De ő hátrált, majd egyedül hagyott az utcán.

- Szeretlek, Kim Rona - motyogtam, mikor ismét könnyek szöktek szemeimbe, ahogy néztem őt, ahogy elhagyni engem egészen addig, amíg el nem tűnt.

A Kezdet || PSH [fordítás]Where stories live. Discover now