39. R É S Z

242 33 4
                                    

Megváltozott. Mindig a képregényeit olvasta óra alatt, de most a tekintetét a tanárom tartotta és még jegyzetelt is a könyvébe.

Ő tényleg Kim Rona?

Nem tudtam a tanárra figyelni teljesen, mivel folyamatosan Rona felé pillantgattam. Úgy éreztem, meg akarom ölelni őt.

- Az órának itt a vége - mondta a tanár, majd kiment a tetemből.

Gyorsan kimentem a teremből, hogy vegyek valami nasit és valamilyen tejet Ronának, mert túl félénk voltam ahhoz, hogy beszélgessek vele ok nélkül.

- Kim Rona - szóltam neki, mikor elé álltam. Azonnal rám nézett, a szemembe nézett, de már nem olyan érzés volt. Gyakran nézett rám boldogan és mosolygott rám, de most pókerarccal nézett rám, mintha nem is ismerne.

Túlléptél rajtam?

Meg akartam tőle kérdezni, de nem tudtam.

Lassan letettem a nasit és a tejet az asztalára.

- Rona, ezt neked hoztam - mondtam és rámosolyogtam, ő viszont csak csöndben volt.

- Bocsi, de már tele vagyok - válaszolt és folytatta a könyvolvasást, úgy viselkedett, mintha nem látna engem. Teljesen máshogy kezelt engem, mint korábban.

- Rona, mi történt veled? - fogtam meg a kezét, de ő váratlanul elhúzta a kezét.

Hangosan felsóhajtottam és próbáltam nem utat engedni a könnyeimnek.

Őrülten hiányzik, erre ezt kapom.

Nem tetszik ez az érzés. Hiányzik a régi Rona.

Gyorsan megragadtam a kezét és kihúztam az osztályteremből annak ellenére, hogy megpróbált elfutni előlem. Bementünk egy üres terembe az iskola épülete mögött, amit gyakran használnak a diákok randizásra.

Gyorsan bezártam az ajtót, miután biztosra mentem, hogy senki sem látott meg minket. Azonnal magammal rántottam és a falhoz szorítottam, miközben őt figyeltem.

- Park Sunghoon, engedj el - mondta.

- Kim Rona, miért bánsz így velem? Tudod mennyire hiányoztál nekem? Megőrjít. Meg fogsz ölni, ha továbbra is így viselkedsz - hajoltam közelebb hozzá.

- Akkor ne hiányolj - válaszolt, amitől szemeim tágra nyíltak.

- Hé, Kim Rona. Muszáj ilyen legyél? - kérdeztem tőle.

- Sunghoon, kérlek... kérlek. Nem akarlak tovább kedvelni. Kérlek ne játszadozz az érzéseimmel. Tudod milyen nehéz elfelejteni téged? Könyörgök - könnyek szöktek szemeibe, miközben a mellkasomat ütögette, hogy elengedjem.

- Akkor ne felejts el. Ne próbálj túllépni rajtam. Ne fuss el előlem. Csak legyél velem - mondtam hangosan, a szavaimtól meghökkent.

Park Sunghoon, miért olyan nehéz kimondanod, hogy szereted őt?

- Megint azt akarod látni, hogy miattad sírok? Nem bírom tovább. Nagyon nehéz volt elengedni téged. Ez a 8 év haszontalan volt...

Azonnal megcsókoltam őt, miközben kezét a nyaka köré fontam, hogy ne tudjon megszólalni és elfutni előlem.

Meglepődöttnek tűnt a cselekedetem miatt és csak lefagyva állt, arcát könnyek borították.

Pár perc elteltével elengedtem, miközben szemeimből könnyek folytak, ahogyan az övéből is.

Finoman letöröltem a könnyeit és a felpuffadt szemeibe néztem.

- Érted már a szívem? - kérdeztem tőle lassan, abban reménykedve, hogy ő is hasonlóan érez, de csak csendben maradt és lassan ellökött...

- Ma meg lesz tartva a biológia tanszoba? Van néhány kérdésem a biológiával kapcsolatban - váltott témát és gyorsan kiment a szobából, engem egyedül hagyva.

- Előbb el kellett volna fogadjam őt...

A Kezdet || PSH [fordítás]Where stories live. Discover now