Legyek zümmögését hallom, megrezzenek. Vér zúg fülemben, kétségbeesetten kapálódzom magam körül, míg kezem valami hidegbe és ragadósba nyúl. Szemhéjam kipattan, felülök, egy holttestbe nyúltam bele.
Felsikoltok.
Mit keres itt? Hogy került ide? Kinek a teste ez? Jobban szemügyre veszem, a rovarokat elhessegetem, de visszatérnek. Fekete haja van, a bőre sötétebb lehetett, egy női test, ez Nina teste!
Hiperventillálni kezdek, kapkodok magam körül, és előre-hátra ringatózom. Remegek, mint a nyárfalevél. Nyelek egyet, ismét a hulla felé közeledik tenyerem, azonban most a levegőt markolom csak. Tényleg kezdek megőrülni.
1999, november 30-a, reggel hét.
- Szinte folyton szellemeket látok - álomittas hangon mesélek Jacknek -, nincs olyan perc, ami nélkülük telne el - lábaimat lóbálom az asztal alatt, remélve, hogy nem rúgok bele semmibe.
- Tényleg? - föláll, és bepillant a lábosba, majd felém fordul. - Milyeneket, serce?
- Négyet láttam eddig, ami furcsa, hogy mind fiatal lányok voltak, az egyik idősebb, kora negyvenes. Úgy néztek ki, mint akiket brutálisan meggyilkoltak - folytatom.
- Tudod, miért van ez? - válaszképp megrázom a fejem.
- Az agyad máshogy működik, mint a többieké - közelebb húzza a mellettem lévő széket, majd ráül, térdünk összeér - nincs minden rendben vele. Ez nem feltétlenül baj, mert így is tudsz viszonylag teljes életet élni, de ha folyamatosan „szellemeket látsz" az már nem normális.
- Azt mondod, bolond vagyok?
- Mind azok vagyunk, egy bizonyos értelemben.
Lényegében kijelentette, hogy elmebetegnek tart? De hát ha szeret, miért tenne ilyet? Ha megkérdezném, megmondaná, mire gondol, vagy kikerülné a kérdést? Jack nem ilyen. Ugye?
- Mit gondolsz rólam? Tényleg kedvelsz? Nagyon sok mindent hallottam rólad, és már nem tudom, kinek higgyek.
Tim, Sally, Jeff és a többiek Jacket egy őrült gyilkosnak festették le, aki úgy fog megölni, mint egy disznót, azonban ő teljesen más képet mutat számomra. Figyelmes, óvatos, kedves, ha a szemgolyói hiányát figyelmen kívül hagyom, olyan Ő mint egy angyal, ki most lépett le egy reneszánsz freskóról, melyet a legprecízebb kezű mesterember készített.
- Már egyszer megkértelek rá, ne hallgass a többiekre. Hazudnak, egytől egyig. Kérdésedre visszatérve persze, hogy kedvellek. Sőt. Nem tudnálak bántani - mosolyog. Sima, világos bőre szinte ragyog, barna haja aranyszínűen tetszik a reggeli napfényben. Megnyugszom.
Eszembe jut a sápatag, ismeretlen nő jelenléte. Mikor láthattam őt? Napok, netán hetekkel ezelőtt? A percek és órák egy hatalmas, nyálkás masszává folytak össze, amelyet nem tudok értelmezni.
- Valamelyik nap... Nem tudom, mikor, láttalak egy nővel a nappaliban. Hajnalban lehetett, sírt, és te megpróbáltad megvigasztalni. Emlékszem, nagyon hűvös volt, akár fagypont alatt is lehetett a levegő.
- Én nem emlékszem erre.
- Pedig láttam.
- Ne csináld már megint! - Csattanok föl. - Sokszor azt sem tudom, mit látok és mit nem, úgyhogy ne tedd ezt velem, kérlek! Sokszor érzékelek furcsa dolgokat, de erre emlékszem, hogy ez megtörtént!
- Mi történt meg? - Egy hang szakít félbe, kemény, erőteljes, mégis oly halk egyszerre. Leírhatatlan. Hátra fordulok, próbálom felfogni alakját.
YOU ARE READING
Egy Beteges Függőség
Fanfiction"Az őz sem illegeti magát a medve előtt. Vajon a medve eszik őzet?" Egy magányos tinilány egész életében a szőke hercegre várt. Egy nap tényleg eljött, egy rozoga, szörnyekkel teli házban a hegyek között. A férfi is a lány szívére pályázott, csak ő...
