Játékban a valóság (DNF fanfiction)

"Valóság"

//Technoblade//

Csak néztem a húgom lebegő testét. Már nem érdekelt, hogy a ház éppen leég. Nem érdekelt sem Philza sem Drista, sem senki. Egyedül a húgom.

Egyszerűen nem értettem, hogy mi történik. Penelope meghalt. Meghalt a kezemben. De most él. Ez egyedül az ő ereje lehet. De ez képtelenség!

A test lassan elindult felénk. Mintha csak egy tollpihe lenne, amit a szép felkapott. Ám amint közelebb ért hozzánk még egy természetellenes dolog tűnt fel rajta.

Nyitva volt a szeme. De ez nem a húgom vad vörös tekintete volt. Ez a szempár csokoládé-barna volt. A gyönyörű fekete haja, pedig elkezdett fakulni, mígnem egy sötétbarna árnyalatúvá nem változott.Ez már nem az én húgom volt. Hanem valaki egészen más.

A lény, mert csak így tudtam nevezni, elmosolyodott, majd előre nyújtotta a kezét. A puha tenyérben egy aprócsak vörösen izzó kő feküdt.

-Nincs sok időm, ezért figyeljetek rám. Ez nem a valóság. Tudom, most nem hisztek nekem, de miután Quackity leszúrt egy kórházban ébredtem. A kezeimből csövek és tűk álltak ki. Kómában voltam. És Techno a szüleink nem haltak meg. Ott vannak velem. A Valóságban. Most alszom, ezért tudok veletek kommunikálni. A te eszméletlen tested mellett alszom Techno. Mindenki aki itt van, odaát kómában van. De aki itt meghal felébred a való életben. Kérlek, kérlek gyertek haza! Hiányzol Techno!

Amint a lány befejezte a beszédet éles villanás vakította el a jelenlévőket. Mire kinyitottam a szemem a lány vonásai teljesen eltűntek. A fűben, a lábam előtt, újra a húgom teste feküdt. Holtan. Ám egy valami megmaradt. A hulla kezében egy aprócska vörösen izzó kő volt.

Odamentem és megfogtam. Azonnal képek hada tört rám.

"Meghaltam. Ebben biztos voltam. Quackity leszúrt. De akkor mit keresek itt élve? És egyáltalán hol vagyok?

Fehér köpenyes emberek özönlöttek be a szoba ajtaján. Egyfolytában azt mondogatták, hogy "Felébredt", "A kezelés hatott", "Ez lehetetlen" és még sok más, ezekhez hasonlót. Ekkor azonban két ismerős arcot is megláttam a fehér kavalkádban. Anyát és apát. De... de ez nem lehet. Ők meghaltak. Hirtelen egy szúrást éreztem a kezemben és a szemhéjam lecsukódott. Elvesztettem az eszméletemet. A fekete semmiben lebegtem. Megint."

Éreztem, hogy elesek, ám egy erős kéz elkap. Két szár ölelt magához védelmezőn. Philza...

Újabb látomás tört rám.

"Hihetetlen. Itt vagyok. Otthon. Egyre több emlék villant be. Techno ahogy játszott velem. Ahogy együtt TV-ztünk a családdal. Ahogy Techno csatornájának sikerét ünnepeltük. Aztán bevillant még egy. Egyetlen egy kép. Egy játék volt. A neve Minecraft."

Hallottam már ezt a nevet. Tudom, hogy hallottam valahol. De hol...?

"Kicsim, valahogy vissza kell hoznunk Onnan a bátyádat. Vissza kell térnie a valóságba. Ahogy mindenkinek. Az orvosok már arról beszélnek, hogy feladják. Hogy lekapcsolják őket a gépekről. És akkor mindannyian meghalnak. Nem csak ott. Itt is"

Meghalunk. Nem az nem lehet. Tényleg feladnának minket?!

"Izgatottan rohantam le a lépcsőn, miközben anya és apa nevét kiáltoztam. Megtaláltam a megoldást. Álmomban elmegyek Technohoz és elmondok neki mindent. Aztán belépek és megpróbálom őket "megölni" a játékban. Mivel a titkot ők már tudják a játék valószínűleg előbb vagy utóbb megszabadulna tőlük, hogy ne tudják elmondani a többi játékosnak. Zseniális!"

A szemeim lassan újra visszanyerték a látásukat. Mindenki, még a tünde is, aggódva nézett engem. Nem tudtam, hogy mit mondjak. De valahogy el kell mondanom nekik, hogy a húgom éppen arra készül, hogy kinyír minket valami parancs segítségével.

Végül úgy döntöttem szóról szóra elmondom, hogy mit láttam. Nem tudom, hogy hogy tudta kivitelezni ezt Penelope, de ha találkozom vele biztosan megkérdezem.

Mikor már egészen a végén tartottam a történetnek egy váratlan dolog történt. Drista összeesett. Szemei fennakadtak, mellkasán pedig egy egyre csak terjedő vörös folt jelezte a halálos sérülést. Valaki egyenesen a szívét szúrta át. Ám egyetlen egy gyilkolásra alkalmas eszköz sem volt a közelünkben. Ez pedig csakis egyetlen egy dolgot jelenthet. A húgom terve bevált. És most mind meghalunk...

-Oké figyeljetek. Senki se pánikoljon. Hiába menekülnénk bárhova úgyis meghalunk. Szóval egyszerűen mindenki nyugodjon le.

Hogy őszinte legyek erre a kijelentésemre semmi szükség nem volt. A két, még élő, lány egymást ölelve állt, egyáltalán nem mutattak félelmet. Phil pedig még mindig engem fürkészett, mintha bármelyik pillanatban összeeshettem volna. Ami mondjuk igaz is volt.

A következő áldozat a vöröske volt. Az ő szemei is fennakadtak, azonban neki valami a torkát vágta el. Mielőtt meghalt volna rámosolygott a tündérre. Blah, nyálas. Utána nem sokkal a másik lány is a parancs áldozatává vált. Barátnőjéhez hasonlóan a torkát vágták el.

Tanácstalanul néztem Philzára. Most vagy ő következik van én. Phil a szárnyaival magához volt, és megölelt.

-Szeretlek Techno. Igazi jó fiú voltál, még ha néha az idegeimre is mentél. Remélem, hogy emlékezni fogsz rám, és a hangok nem követnek a "Másik világba" is. Mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Sajnálom. -suttogta a fülembe. Mielőtt megkérdezhettem volna mire érti, elviselhetetlen fájdalom hasított a hátamba. Éreztem a hideg fém idegenségét a testemben. Felnéztem Philzára, aki szeméből már folytak a könnyek. Majd minden elhomályosult.

Tudtam, hogy Phil nem akart megölni. Nem akart hátba szúrni. Még ha ez is történt a szó szoros értelmében. Tudtam, egyszerűen éreztem, hogy szeretett engem. Apám helyett apám volt. Vele megoszthattam mindent. Nem akarta, hogy a húgom öljön meg. Fájt volna neki a tudat, hogy, még ha nem is szó szerint, de a testvérek valamennyire egymás ellen fordulnának.

És ebben a tudatban haltam meg.

Sziasztok!!! Itt is lennék egy újabb résszel. Remélem, hogy tetszett. Mostantól ígérem, hogy sűrűbben rakok ki részeket, de most egy elég nagy hajrán voltam túl. Bocsánatot is kérek emiatt, mert úgy érzem elhanyagoltam azokat, akiket érdekel ez a story.

A mai könyvajánlóm nem más, mint @JustNighTMAre696 -ól a Dream SMP reactions. Remélem élvezni fogjátok.

Nos, ennyi lett volna a visszatérőm. Legyen szép estétek, vagy napotok, nem tudom ki, mikor olvassa. Hamarosan jelentkezem a következő résszel, addig is:

SZIASZTOOOOK!!!!