Játékban a valóság (DNF fanfiction)

A gyilkos ösztönű segítő

//Technoblade//

Gyűlöltem abban a tudatban itt rejtőzködni, hogy a húgom él éppen az életét teszi kockára azzal, hogy kémkedik.

Ha bármi balul sülne el megbeszéltük, hogy riaszt, de tudom, hogy ehhez túl büszke... csak akkor fog jelezni, mikor már nem lát más esélyt...

Néha elképzelem milyen lenne az életem nélküle. Mindig arra jutottam, hogy leginkább üres. Szeretem ezt a bolond lányt, de... nem ártana neki egy kis óvatosság.

Viszont hiába papolok folyton neki arról, hogy hívjon segítséget, ne álljon le egyszerre öt emberrel harcolni, mert ő fogja húzni a rövidebbet... De neeeem. Ő az istenért nem hallgat rám.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mikor megszólított egy hang, amire kicsit sem vágytam...

-TECHNO! TECHNO PEN BAJBAN VAN!

Azonnal felpattantam. És nem csak azért, mert ettől a sikítozástól kiszakadt a dobhártyám.

Ez Pen egyik belső hangja volt. És ha kiterjesztette, akkor nagyon nagy lehet a baj!

-MERRE?!

Viszont a kérdésemre senki sem felelt. Nem nem az nem lehet!

-Killer hallasz?

-Észlény benned vagyok. Rászólhatnál erre a fruskára, hogy pár száz decibellel lejjebb veheti a hangerőt.

-Most nincs idő a veszekedésre. Szükség van rád. Vedd át az irányítást. Keresd meg Pent és mentsd meg!

-Biztos jó ötlet ez? Tudod milyen Killer... -szólt rám a másik hang, de már nem tudtam vele foglalkozni.

Éreztem, hogy többé nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Killer irányított, ami nagyon kockázatos. De Pen bajban van. Talán ő az egyetlen akit Killer valamennyire megbecsül. Legalábbis annyira, hogy nem hagyja meghalni...

Rohantam végig a folyosón. Hogy miért? És hogy hova? Ne kérdezzétek. Nem tudom. De Killer tudja. És ez pont elég.

Még egy bal kanyar. A kép ami a szemem elé tárult mérhetetlen fájdalmat okozott.

A húgom vérben feküdt a folyosó közepén. Talán Killer gyorsaságának hála még meg lehet menteni...

Meg kell őt mentenem!

A folyosó szélén megláttam még George-ot is. Szóval őt védte Pen.

George mellett egy zokogó alakra lettem figyelmes. Az nem lehet...!

Az alak nem volt más, mint a testvérünk Tubbo. Megígértük, hogy nem ártunk egymásnak! Hogy mindig egymás mellett leszünk. Erre pont ő szegi meg az ígéretét?!

Talán jobb is így. Most már lelkiismeretfurdalás nélkül támadhatok. Hiszen bántotta a húgom.

A három másik alakot jobban megnézve savanyú mosolyra húztam a szám. Hát összegyűlik a család? Már csak Philza kéne...

A három ember ugyanis nem volt más, mint Qackity, Wilbur és Tommy. Remek.

Killer nem gondolkodott sokat. Előkapta számszeríját és egyenesen Tommy fejére szegezte a fegyvert.

A nyílvessző süvítése robajszerűen hatott a beállt csendben.

A lövedék pontosan Tommy mellkasa előtt robbant fel, ezzel csúnya sebet ejtve a fiúban. Egy kicsit sajnáltam. De aztán rájöttem, hogy ő választotta ezt az utat.

Rátámadt a húgomra. Pontosan tudta mi lesz ennek a következménye, mégis megtette.

-Egy lent. Ki legyen a következő...?- hallottam meg Killer belső hangját.