Erwin x reader (+18)

140 4 1
                                    

Virag_666 kérésére :3

Éppen az ágyunkban ültem, és vártam Erwint. Tudtam, hogy ma hosszú, kemény napja volt, és az utóbbi időben nagyon jól végzi a munkáját, ezért gondoltam meglepem. Természetesen mindig jeleskedik a munkájában, de most különösebben odafigyel mindenre.

-Megjöttem - hallottam meg férjem hangját, ahogy belépett a szobánkba. Egyből észrevettem meglepődött tekintetét, ahogy látta csak fehérnemű van rajtam.
-Erre a látványra a legjobb hazaérni. - közeledett felém.

-Nagyon fáradt vagy? - álltam fel, majd én is lépked kezdtem felé. Féltem, hogy már túl kimerült ehhez.

-Annyira nem, hogy ezt a lehetőséget kihagyjam. - harapta be kicsit ajkait. - Gyönyörű vagy. - suttogta már ajkaimra, mikor egymáshoz értünk, és mély csólba invitált. Hosszasan csókolt, miközbe bele-belemart a derekamba. A hirtelen jövő érzéstől megszorítottam ingjét, emiatt pedig belemosolygott a csókba.

Lassan lépkedni kezdett velem az ágy felé, majd mikor elértünk oda, eldöntött rajta. Fölöttem kerekedve tért át a nyakamra, ahol apró puszikkal látott el. Ezt követően, benyúlt pólóm alá, és bőröm cirógatta, miközbe erősen belecsókolt a nyakamba.

Minden olyan hírtelen történt. Már annyit vettem észre, hogy mindketten megszabadultunk az egymást takaró ruhadaraboktól. Erwin ezek után neki is kezdett az előkészítésemhez, és bejáratomnál kezdett el körözni. Lassan belémvezette egy ujját, majd mégegyett, és ollózó mozdulatokat tett. Felsóhajtottam a kellemes érzésre, majd hirtelen rántotta ki ujjait belőlem, ami nagy ürességet okozott bennem. Hamar felváltotta nyúlványait méretes férfiassága, mire mindketten felynögtünk. A szobát a kéjes nyögések és sóhajok borították be, valamint bőrünk összecsattanó hangja.

A végén szapora lélegzetvétellel feküdtünk egymás mellett, majd hirtelen húzott mégközelebb magához a párom.

-Jól vagy? - suttogta fülembe.

-A lehető legjobban. - mosolyogtam. - De következőnek hadd irányítsak én. - kértem.

-Úgy lesz. - puszilt bele a hajamba.

Nem sokkal később, egymás karjaiba léptünk át az álmok világába.

_________________________________
Nem érzem a legjobbnak most ezt a részt, de remélem azért tetszik.

Most hogy nemsoká félév, rengeteg dogát írok, ezért értem rá csak most megírni, de így is csak ilyen rövidre. Ezért bocsánat! :((

Attack on titan multifandom حيث تعيش القصص. اكتشف الآن