Ymir x Historia

108 6 4
                                    

afonyafelho kérésére <3

*Historia szemszöge*

Ymir születésnapja van, és kedveskedni szerettem volna neki egy kicsit. Írtam neki, hogy jöjjön ki a parkba, mert készültem neki egy kis ajándékkal. Kihasználva a szép nyári időt, piknikezést terveztem a parkba. A kedvenc csemegéink, sütiink készítettem el, vagy éppenséggel vettem meg a mai napra. Izgatott voltam, ugyanis próbáltam a maximumot kihozni ebből az egészből, de még így sem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog neki. Elhoztam természetesen még az ajándékát is, ami egy póló volt, amin egy közös képünk található, valamint egy arany nyaklánc, amit nemrég nézett ki magának. Próbáltam mindent megjegyezni amire szüksége van, vagy amiket megszeretne majd magának venni, hogy az ilyen helyzetekbe ezeket az ismereteket fel tudjam használni.

Hamarosan megpillantottam gyönyörű páromat közeledni felém. Kedves mosollyal illetett, melyet egyből viszonoztam. Gyorsan elészaladtam, majd szorosan megöleltem, olyannyira, hogy majdnem hanyatt estünk, ámde ez nem tudott jelen pillanatba érdekelni.

-Nagyon sok boldog születésnapot! - adtam apró puszot a szájára.

-Köszönöm..de mondtam hogy nem kell ekkora felhajtás. - viszonozta előbbi gesztusom.

-Dehogynem. Na gyere. - fogtam meg kezét, majd a nagy pléd felé vezettem, ami a fűbe volt leterítve.

-Ez...nagyon hangulatos Historia. Nagyon köszönöm. - ölelt magához hirtelen szorosan, majd apró puszikkal látta el ajkaim és arcom felületét.

-Naa. Ez csikiz. - nevettem.

Ymir ezt abbahagyva mosolygott le rám, majd hajamat összeborzolva foglalt helyet a pléden. Majszolgatni kezdtünk, inditottunk a kedvenc zenéink közül, és élveztük egymást társaságát. Boldogak voltunk, csak ez számított. Jól éreztük magunk, és próbáltam neki a legjobb születésnapot szervezni. Nem nagy dolog ez a piknik, de együtt lehetünk, nem? Nem a telefon előtt ülünk, nincsenek itt haverok akik beletrollkodnának ebbe a pillanatba. Csak mi ketten.

__________________________________
Tudom, nem valami hosszú, de nagyon remélem tetszett a rész.

Kérések tovbábbra is nyitva vannak, nyugodtan lehet kérni szituációt és oneshotsot is. ^^

Attack on titan multifandom Where stories live. Discover now