Annie x Oc

59 4 10
                                    

depiskocsog5 kérésére <3

Oc neve: Rin

A mai nap is nagyon fárasztó volt, csak úgy mint a többi. Eu a kiképzés teljesen kimerít, de tudom hogy ez kell a célom eléréséhez. Ahhoz, hogy csatlakozhassak, valamint túl is éljem a felderítő osztagba, muszáj ezt. Sietősen lépkedtem a szobám felé, hogy minél hamarabb le tudjak pihenni. Gyorsan suhantam el, a többi szoba ajtaja előtt, majd megpillantotam az enyémet, melyen villám sebességgel léptem be. Magam mögött bezárva az ajtót, meghallottam egy ismerős hangot. Közvetlen mögülem. Ugyanis az illető, aki történetesen Annie volt, az ajtó mögött megbújva állt, majd most mögém osonva a fülembe súgta:

-Ne tudd meg mióta várok rád, édesem. - simított végig derekam vonalán.

-A-annie? - szólaltam fel zavart hangon. Fejem vér vörös volt, de mivel a lámpát felkapcsolni se volt időm, szerencsére ezt a nem várt vendégem nem láthatta. De be kell vallannom, hogy nem bánom hogy a közelembe tudhatom a lányt.

-Mi tartott ennyi ideig cica? - sétált elém, és vészesen közel hajolt arcomhoz.

-É-én...én csak. - dadogtam zavaromba össze vissza, mire Annie egy csókkal hallgattatott el.
Derekamba marva húzott közel magához, majd erőszakosan megcsókolt. Nem hagyta hogy én irányítsam, egy percig sem. Végig ő dominált, én pedig éppenhogy tudtam követni őrületes tempóját.

Miután elváltunk egymástól, kissé leguggolva kezeit a combomra helyezte.

-Ugroj! - adta ki az utasítást. Jó kislány módjára tettem amit kér, így már az ölében voltam, miközben ő a combomnál fogva tartott szorosan magához. Az ágyam felé vette az irányt, majd könnyűszerrel ledobott az említett tárgyra. Észre se vettem, de már fölöttem kerekedett, majd  közel hajolva ajkaimhoz kezdett el hozzám beszélni.

-Csak az enyém vagy érted? Csak hozzám tartozol, senki máshoz. - éreztem mindvégig forró leheletét. - Megértetted?

-M-meg.

-Helyes. - csókolt hirtelen a nyakamba, és nem ez volt az utolsó amit tőle kaptam ezen az estén.

__________________________________
Remélem ez megfelel és tetszett. Most nagyon elkapott az ihlet, úgyhogy várható rész a Kageyamás könyvemből is. Ha van kedvetek lessétek meg ha még nem tettétek.

Na és hogy vagytok? Mi újság veletek?

Valamint az is eszembe jutott, hogy egyre jobban közeledünk a januárhoz...aot s4 part 2
Fel kell rá lelkileg készülnöm.

Attack on titan multifandom Onde histórias criam vida. Descubra agora