Tizennyolcadik rész (Mindegy..)

222 11 0
                                    

* Sasuke szemszöge*

Ezután, hogy ez az egész váratlan dolog megtörtént velem, egyszerűen már féltem felvállalni az egészet. Szégyeltem magam. Hiszen még csak egy iskolás kamasz kölyök vagyok, akinek már is ilyen dolgokon jár az esze? És mivan akkor, ha ez Narutónak máshogy esik le? Tán úgy hogy azt fogja hinni, hogy csak erre kell nekem? Sokáig tettem fel magamnak az újabb, és újabb kérdéseket. Naruto most a barátaival volt távol. Elmentek mozizni meg ilyen baromságok. De ez akkor sem változtat az adott helyzeten. Valahogy véget kell vetnem ennek.. ez így nem jó. Most mit kéne csinálnom? Közben hallottam, hogy Naruto visszaér a szobába, és leveszi a cipőjét, majd lehuppan az ágyra, és fáradtan sóhajt egyet. Éreztem, hogy ez nem az a megfelelő pillanat arra, hogy én, aki egy senki, és nem számít a véleménye úgy sem, kimondja. De azért megteszem, mert amit tettem, az egy cseppet sem jó útra haladás.

- Naruto... én... -vetettem rá a szemeim, és fáradtan sóhajtottam egyet, majd feljebb ültem az ágyamon.

- Mi a baj, Sasuke? - kicsi óhajt véve, de felült az ágyán, és felém fordult, majd hallgatta a mondandómat, amit én úgy 5-6 perc múlva kezdtem el.

- Én.. most ez nagyon furán fog hangzani, de kérlek figyelj rám!! Legalább most az egyszer.. - mondtam, majd egy kicsit könnybe lábadt a szemem. És "könnyelműen" felé fordultam.

- Mondd! - még nem vette észre, hogy nekem mi van a szememmel.
- HÉKÁS!!! MI A BAJOD?! ÉN TETTEN VALAMI ROSSZAT??? - kérdezte egymás után, innen már tudtam, hogy ez semmi jóra nem vezet. De ha meggondolom magam, akkor mit teszek??

- Uzumaki Naruto... Szakítani szeretnék. -itt ennél a résznél, egy olyan dolog történt meg, amit soha az életben nem hittem volna, hogy meg fog megtörténni. De valahogy, ez annyira meghatott, hogy felkeltem, és mivel egy Uchihát nem nagyon láthatnak sírni, ezért beszaladtam a fürdőbe, és ott sírtam ki magam a helyzeten.

Naruto odaszaladt az ajtóhoz, de bejönni ugyan nem tudott, mert be volt zárva. Direkt a tényért. Egyszerűen nem akartam, hogy ő, pont ő sírjon, ott meghaltam volna... nem hiszem el, hogy ez is megtörtént.. pedig még mibdig kurvára szeretem... az egész életem letölteném vele, hiába, hogy ő egy idióta balfasz.. sokszor egyáltalán nem tudok haragudni rá, akármilyen rosszat csinál..

- SASUKE MIT TETTEM??? - itt elmélyült a hangja, amire meglepődötten az ajtó felé nyúltam, de kinyitni ugyan nem mertem.

- én tettem valamit, amit nem kellett volna... szóval bocsáss meg... - a fürdőnkben volt egy nagy ablak, és pont szellőztettünk. Olyan este lehetett, és mindenki kussba volt, de csak mi voltunk ilyen hangosak. Ezért mivel nem akartam ezt, ezért kinyitottam az ajtót neki, és kiugortam az ablakon, majd elmentem kiszellőztetni a fejem. Amikor Naruto kinyitotta az ajtót, egyszerűen nem is tudom elmondani azt a fájdalmat, kesert... Sosem éreztem ilyennek..

*4-5 hónap múlva*

Én ugyan nem költöztem el sehová, ugyanúgy Narutó szobatársa vagyok, és minden este a keserét nézem. Hónapok óta nem mozdul ki a szobából, csak akkor, amikor boltba kellett mennie. Próbáltam hozzászólni, de nem mertem igazán... Őt már nem is érdekeltem. Az életkedve is romlott. Én ezt tényleg nem akartam.. nem tudtam egyáltalán, hogy ez így is fejeződhet, azt meg még jobban nem, hogy ez idáig fajulhatott.
- Naruto.. nézd.. sajnálom.. de olyat tettem, ami... hát valljuk be nem tisztességes..

- Haggyál már Uchiha. Mindketten tudjuk, hogy a te clanodban nem fordulhat "ilyen" elő, mert megfontoltam szétbasszák a fejed. Gondolom Itachi, anyád, apád, vagy akárki, tök mindegy ki azy de senki nem tudott errő az egész "kapcsolatunkról" már ha lehet ezt úgy hívni. Na mindegy. - sóhajt egyet. - engem tudod nem érdekel. Ahogy te átléptel az en küszöbömön, én is át fogok a tíedre. És leszarom már nagyba hogy itt hízelegsz nekem. Mint aki ártatlan.

valahogy gondoltam hogy ez lesz... nem néztem volna ki az életvidám, barátkozós típusú Narutóból, de ez van. Ezt az egészet én basztam el.

FOLYTII!! (valamikor)

Sziasztok, bocsi annak, akit megvárattam, de.. elég sok minden miatt nem tudtam írni, sem a vázlatot, sem a történeteket. Szóval lehet mondani továbbra is az ölteteket, amelyek tetszenek, azokat beleteszem, vagy a kövibe, vagy valamelyikbe, de benne lesznek. Na mindegy. Sziasztok! ^^

"Bármi Van, Én Szeretni Foglak..."   {SasuNaru}Where stories live. Discover now