Elfeledett Múlt? - Dehogyis! |BEFEJEZETT|

Nem tudsz nekem ártani!

Izumi

A napsugarai feltehetően már régóta játszottak az ablakomnál,  mégis csak most találtak a szemeimre.
Fáradt nyöszörgéseket hallattva ültem fel, testem csupán a félkezemmel mellkasomra szorított paplan takarta. Túlságosan fáradt vagyok, alig aludhattam 2-3 órát, mondjuk tegnap este elég későn feküdtünk le.

Tegnap este - próbáltam felidézni a történéseket.

,,- Izumi, olyan gyönyörű vagy... - suttogta, lihegései közt a fülembe Itachi, majd a nyakam és vállam találkozásához hajolt..."

Az említett részhez kaptam a kezem:

Te jó ég! Én és Itachi, Itachi és én! Mi...

Megvilágosodásomat egy hang szakította meg. Olyan volt mint egy köpeny, amit éppen vállra kapnak és közve összetűzesbe kerül a légmozgással. Bár lehet, a mintre nincs szükség.
Úgy döntöttem nem bámulom tovább szegény paplanomat, nehogy már zavarba jöjjön, hát reflexszerűen a hang irányába kaptam a fejem. Itachit figyeltem, amint éppen az akatsukis köpenyét húzza össze ezzel elvégezve az utolsó simitást, felkészülve a távozásra.

- Itachi! - hátulról rávetettem magam, vagyis amíg ő az ágy mellett állt én addig az ágyon térdelve öleltem hátulról, mit sem törődve meztelenségemmel.

- Nem mehetsz! Hiszen épphogy csak elláttam a sebeidet és így is rontottunk az állapotodon azzal, hogy...

- Hogy? - kérdezett vissza úgy, mintha nem tudná miről beszélek. Kitalálom, zavarba akar hozni.

- Hogy... - motyogtam zavaromba - Lefeküdtünk... - pirultam fülig. Egy halk nevetést hallottam a részéről, mire kérdően néztem rá. Már amennyit láttam belőle és a látványom kimerült a lófarokba kötött selymes, hosszú hajában. Feketeségébe néha megcsillant a fény. Teljesen más hatást keltett mint az öccse kacsafarktollazatra hasonló haja. (Bocs Sasuke fanok)

- Izumi - mondta selymes hangon - elengednél?

Mindent tudtam. Tudtam, hogy vissza akar menni, hogy a sebei miatt nincs jó állapotban, ha most elengedem lehet soha nem látom többé, mégis engedelmeskedtem.
Kezeim erőtlenül magam mellé rogytak és a könnyek szökéssel kísérleteztek és bár egész erős volt az ellenerő, egy-két így is szabadnak érezhette magát.

- Izumi - támasztotta meg homlokát az enyémbe - Minden pillanat, amit veled töltök csak javít rajtam. - mosolyodott el, miközben egy hajtincset helyezett a fülem mögé - Te nem tudsz nekem ártani! - suttogta parancsolóan az ajkaimra és talán utoljára, megcsókolt.

Elváltunk, majd egy ütést éreztem a tarkómon és szépen lassan minden elsötétült. Egy utolsó pillanatot azonban sikerült elkapnom...

Na hát tudom megint nagy volt a kihagyás, de ugye ezt még E/1 - be írom és az elég nehezen megy meg elég bénácskán is írom le amit akarok. Na de remélem tetszett!

Puszi. <3