Uchiha Izumi fájdalmai nem múllanak.
Hiába adta fel a shinobi létet emlékei csak jobban lelkébe égtek. Pedig mennyire elakarta felejteni azt a gondolatot, hogy kapcsolatuk kezdete a vég. Ám egy kis dango könnyen rávilágít e gondolatot hamisságára.
2...
Akkor itt a rész. Ennél nagyobb kihagyásom még nem volt, de ha későn is jönnek a részek nem hagyom abba a könyvet. Amúgy a szünetem rengeteg animét láttam ezért majd írok egy részt amibe leírom őket.
Izumi
Az ég gyönyörű volt
- Izumi... Miért költöztél ide? - kérdezte Itachi az eget bámulva.
- Amikor megölted klánunkat... Itachi én... Nem tudtam elfogadni, hogy ezt tetted én... Elakartam felejteni... - mondtam miközben lehajtottam a a fejem.
- Sikerült? - kérdezte.
- Nem én túlságosan is szerettelek- mondtam miközben próbáltam valami mosoly szerűséget szerkeszteni a képemre.
- Mi jár a fejedbe? Szerinted miért tettem? - kérdezte még mindig az eget bámulva.
- Itachi én bízok benned... Szerintem kényszerítettek! - mondtam talán kicsit túl gyorsan is.
A vendégem egy ideig megszeppent, de hamar megszólalt: - Okos lány vagy Izumi. Nagyon okos. - felállt, megsimogatta a fejem, majd kiegyenesedett. - Egyre hűvösebb van! Ideje bemenni! - terelte a témát.
Azzal elindult befele. Én is észbe kaptam, beszaladtam és megágyaztam neki a vendégszobában.
- Jó éjt, Izumi! - mosolygott rám az ajtóból.
- Neked is!
Azzal lekapcsoltam a villanyt, majd elhelyezkedtem az ágyamba ezzel a gondolattal: Remélem holnap még látom.
Na szóval csak egy kérdés
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
