Elfeledett Múlt? - Dehogyis! |BEFEJEZETT|

Milyen kényelmes...

Izumi

- Itachi? - kérdeztem pont olyan hangerőn, hogy éppen meghallja. Oldalra biccentette a fejét,  hunyorogva nézett felém majd felállt és elém sétált.

- Izumi. Mondd hogy te vagy az! - mondta bizakodó hangon.

- I-igen én vagyok az - válaszoltam kissé bizonytalanul.

- Nem változtál sokat! -mosolygott rám. Ez őszinte volt. Láttam a szemében, hogy őszintén mosolyog.

Különben igaza van. Tényleg nem sokat változtam a ruhám ugyanolyan azon kívül, hogy már nem hordom a kunai tartót valamint az Uchiha jelkép sincs már a pólóm hátuljám.

- Itachi, hova lettél? - kérdezte egy kék bőrű magas ember - Áh meg vagy! Te tudsz mosolyogni?! - jegyezte meg elképedve. Akkor ezek szerint ez egy különleges alkalom. Tehát ha jobban bele gondolok azért mosolyog mert újra lát engem.

- Mond csak Izumi, mit keresel itt távol Konohától? - kérdezte komoly tekintettel.

- Hát tudod én... Elköltöztem. - válaszoltam - Ha gondoljátok aludhattok nálam. Itt lakok nem messze! - mondtam kínos mosollyal.

- Kisame, ha benne vagy akkor oké, de nem fognak felismerni a faluba? -kérdezte. A tekintete kérdően nézett rám. Esküszöm egyre több érzelmet mutat ki az arcán.

- Ne aggódjatok nincsenek shinobik a faluba, de talán a köpenyt jobb lenne kifordítani a fejpántott pedig levenni.

Minden gond nélkül megtették amit mondtam. Nem tartott soká már indulásnak készen voltak. Viszont valamin megakadt a szemem. Kisame gigantikus kardján. Na jó. Azt sehogy az ég világon nem lehet elrejteni. Szerencse, hogy a falu szélén lakok. A gondolat menetemből egy kisebb érintés a vállamon rángatott ki. Erre lehajoltam felvettem a pénztárcám és intettem, hogy jöjjenek utánam.

***

- Itt is lennénk! - mondtam miközben kitártam a házam ajtaját, majd félre léptem, hogy be tudjanak menni.

- Hmm otthonos! - jegyezte meg Kisame - De hol is fogunk aludni?

- Ez a nappali - mutattam az előttem lévő házrészre. - balra az első ajtó a fürdő, a második a vendég szoba ott fogtok aludni. Az enyém meg jobbra a második ajtó ha valamire szükségetek lenne.

- Oké menjünk cuccoljunk le Itachi!

- Köszönjük, hogy nálad aludhatunk! - jelentette ki Itachi.

- Ohh semmiség! Úgyis egész nap csak unatkozok!

- Ugye tudod mi holnap korán indulunk? - kérdezte semleges arccal. Na eddig tartott az érzelmesség.

- Persze persze, gondoltam! - mondtam egy halvány mosollyal.

***

Már eltelt egy jó pár óra. Vacsorát nem kértek és szerintem már elaludtak. Tehát csend van így leülhetek olvasni.

Ezután a gondolat menet után levágtam magam a kanapémra és olvastam tovább a könyvet amit már rég elkezdtem, de sosem volt időm.

,, Az olvasás nagyon fárasztó'' gondoltam miközben ásítottam egy nagyot. Nagyon nehezek a szemeim, és milyen kényelmes ez a kanapé...

Na itt az újabb rész. Kisame olyan Egy akatsukis élete szerű lett de ez így tökéletes. Köszönöm hogy elolvastad és remélem tetszett😀
Puszi😘