Bátyus élvonalban

➳14

You are my sin

Jacob Wilson

———————————

Valahol egy részem még mindig meglepetten fogja fel azt a tudatot , hogy itt van. Emlékszem ahogyan a levél kézbesítése után az a gondolat tátongott bennem ,hogy ezt már vissza fordíthatatlanul elbasztam.

Viszont ő még is eljött. Ez pedig ha nagyon mélyen is de egy kis reményt felébresztett bennem.

A két legközelebbi barátom látta csak igazán rajtam Poppy hiányának jeleit. Folyamatosan minden nap ittam de nem bulikba sem olyan helyeken ahol ezer ember van csak is itt a négy fal között. Aki igazán maga alatt van az nem vágyik emberek társaságába hanem ha tehetné minden percét egyedül töltené. Mert annyira nagyon reménytelennek tűnik minden.

Pont annyira mint most a mi helyzetünkben is.

Tegyük fel ,hogy helyre hozhatom azt amit elrontottam. Akkor is mi változik? Itt főképpen arra gondolok ,hogy nem foghatom meg nyilvánosan a kezét. Nem csókolhatom meg mindenki előtt és nem hirdethetem világgá. Ő pedig ezt nem érdemli meg.

Olyan fiú mellett kéne lennie aki normális. Aki nem bántaná meg. Mert akármi is történik ismerem annyira magamat ,hogy ez befog következni akár mennyire is megakarom védeni mindentől. Csak magamtól nem tudom.

Viszont most nem lehetek feszült és nem hagyhatom ,hogy a rossz derűlátásaim elrontsák ezt.

Ezt ,hogy itt van Poppy. Eljött. Azért ,hogy megoldjuk.

Ezt pedig nem fogom annyiban hagyni.

Felkeltem az ágyból majd eldöntöttem oldalra arcomat ,hogy kiroppantsam elernyedt végtagjaimat. Elhúztam az ablak előtti függönyt és szemügyre vettem a mai időt. Jobb mint amire számítottam.

Ezerrel sütött a nap. Bár nem is lehetett volna másképpen ugyan is egy felhő nem volt az égen. Úgy tűnik nem csak az én hangulatomat befolyásolta Poppy itt léte hanem még Ottawa városát is.

Nincs itt az ideje hogy póló nélkül menjek le enni. Még.

Ezért benyúltam a szekrénybe és egy random fehér pólót húztam ki egy szürke melegítő nadrággal. Ha jól nézek ki legalább használjam is ki, nem?

Befújtam magamat a szerintem legférfiasabb illattal, és elégnek is éreztem az ennyi mennyiségű készülődést.

Azért mielőtt kiléptem volna szemügyre vettem magamat a tükörbe és igazítás gyanánt még a hajamba is beletúrtam.

Komótosan letrappoltam a lépcsőn és egyenes a konyhába vettem az irányt.

Viszont muszáj voltam ott helyben megállt parancsolni a testemnek. Főként azért mert Poppy egy szál bő pólóban ácsorgott a gáz felett.

Más számára lehet ő csak egyszerű hétköznapi lány de számomra annál több. Nekem ő a fény az éjszakába nekem ő levegő a nagy világba.

Szomjazom a tekintetére a teste melegére az ajka pezsdítő érzésére. Annyira piszkosul nagy hiányérzetet tud kelteni mikor valakire vágysz, mikor megadnál neki mindent de mindent ha lehetne.

—Megijesztettél!!—kapott a mellkasához.

—Megtudnám szokni mindennap ezt a látványt.—terült szét arcomon egy pajzán mosoly.

—De nem fogod!—nyújtotta ki rám a nyelvét ,mint egy kislány és elfordult.

Egyszerűen önfeledten nyugodtan nevettem és ami a legfontosabb ,hogy őszintén.

Leültem az egyik bárszékre majd vártam arra hogy elém kerüljön a reggelim. Persze ez Poppy-nak azonnal levehető volt ezért egyszerűen csak rosszállóan pillantott rám majd odaadta.

—Mikor fogsz már felnőni?!—nézett a plafonra és szerintem sokkal inkább magától kérdezte mint sem tőlem.

[...]

Utolsóként a napszemüvegemért nyúltam ezzel pedig szinte egy időbe néztem rá a fekete bőrszíjas karórámra. Az időt látva pedig türelmetlenül kezdtem el dobolni lábaimmal.

A lépcső felé pillantottam ,amikor végre Poppy jelent meg a legtetején. Két kezemet az égbe emelve fejeztem ki azt ,hogy mennyire vártam ezt a percet.

—Ne örülj még csak most sminkelem ki magamat. —ajkaim abban a percben elnyíltak egymástól és olyan szintű káromkodás futott végig a gondolataimba amit jobb ha nem ismétlek meg. —Csak vicc volt ne sápadj már le!—nevetett fel hangosan.

Én csak lazán eléálltam és mélyen a szemébe néztem. Apró termete rögtön csendben maradt amint megérezte a közelségemet. Szinte hallottam ahogyan a kongó ürességben zavartan nyel egyet és fújja ki az eddig bent tartott levegőt. Látszott ahogyan a pupillái kitágulnak arca kipirul és ajkai szinte megremegnek.

De ezt az idilli pillanatot megszakítottam azzal ahogyan egy hirtelen mozdulattal elkezdtem csikizni. Azt hiszem most sikerült nem kicsit meglepnem. Többé pedig nem volt csend. Csak is Poppy segítségért kiáltó sikoltását lehetett hallani.

Ahj te lány hát mire vártál két perccel ezelőtt?

Hogy megcsókollak? Hogy elmondom mennyire fontos vagy nekem? Hogy felkaplak és felviszlek magammal a szobámba?

Istenem csak tudjam fékezni magam.