Bátyus élvonalban

➳13

You are my sin

Poppy Jones

——————————

Zavartan köhögtem ahogyan lassan elengedtük egymást. Nem igazán éreztem úgy ,hogy most jó lenne a szemébe nézni ezért a földet kezdtem el pásztázni.

—Itt az autó, gyere.—mutatott maga mögé ,én pedig válaszra sem méltatva elindultam.

A bőröndöm súlyát hamarabb kezdtem el nem érezni mint azt gondoltam volna ugyan is elvette tőlem és betette a csomag tartóba. Nem vártam el tőle semmilyen kedves gesztust ugyan is ennek nem volt itt az ideje. Ezért is gyorsan kinyitottam magamnak az ajtót és már helyet is foglaltam.

Még akkor sem figyeltem rá amikor elindította a motort. Inkább csak a távolodó repteret néztem.

—Milyen volt az utad?—a lehető legbénább és legsablonosabb szöveggel próbál beszélgetést kezdeményezni.

Ezt ő sem gondolta komolyan.

—Jó, azt hiszem.—nem szándékoztam semmi sértőt hozzá vágni pedig legszívesebben ezt tettem volna. Mert megérdemelné.

Mély levegőt vett amit kristály tisztán hallottam. Nem tudom azért mert ekkora a csend köztünk vagy mert tényleg ilyen hangosan vett levegőt.

Megállt az autó én pedig értetlenül néztem rá. Kár volt.

Óceán kék szemei azonnal rabul ejtették az én sötét tekintetemet. Olyan régóta szomjaztam erre a pillanatra, hogy már nem tudom én látom férfiasabbnak vagy egyébként abszolút nem változott semmit. Viszont képtelenség lett volna nem észre venni ahogyan gondterhelt arca fátyolos ,ködös tekintettel mustrál. Szemei alatt hatalmas karikák ékelődtek ami alapján arra következtetek hosszú éjszakája volt. Haja a megszokottnál is kócosabb volt mint akinek arra se volt ereje ,hogy egyszer beletúrjon. Ajkai pedig kivannak száradva amin pedig az sem segít ahogy jelenleg idegesen harapdálja. Megfeszült testtartását követtem szemeimmel egészen a kormányig ahol elfehéredett ujjai a szorításból nem engedtek.

Rossz így látni.

—Megérkeztünk?—próbáltam kedvesebben hozzá szólni és közben valami lapos mosolyt nyújtani bár ez kevésbé sikerülhetett ugyan is nem tűnt megkönnyebbültebbnek.

—Igen, itt ez a fehér a miénk.—mutatott mögém amit alaposan szemügyre vettem.

Egyszerű és letisztult. Fehér színre festett falak egy sötét tölgy ajtóval és pár annál is szimplább ablakkal. A bejárathoz egy nagyobb lépcsővel lehet feljutni. Tetszik. Nagyon is tetszik.

Most én voltam a soros aki kifújja magát és kiszálljon.

Megvártam még kiveszi a bőröndömet és elindul az ajtó felé. A zsebéből előkotort egy nagyobb kulcscsomót mellyel belökte az ajtót. Szemeit rám emelte majd kezével intett ,hogy menjek be én először.

Lesöpörtem vállamról egy nagyobb tincs hajat majd szó nélkül beléptem. Azonnal végig vezettem tekintetemet az egész lakáson. Annyira Jacob stílusa volt ,hogy az kegyetlenül fájt. Egy nagyobb csattanás hallatszódott fel mögöttem mire ijedten kaptam hátra tekintetemet. A bőröndöm eldőlt.

Mosolyogva ráztam meg arcomat ,mert nem is ő lenne ha nem borítaná fel ezt is. Odaléptem és tenyeremmel a fogójáért nyúltam de az a baj ,hogy ő is. Ahogyan kezeink össze értek a bőröm azon a pontot bizseregni kezdett. Talán a sok emlékképtől talán attól ,hogy ennyire hiányzott az érintése.

Amíg eljutott egymás tudatáig ,hogy még mindig guggolunk és egymás kezét fogjuk ,futótűzként rántottuk el és pattantunk fel. Kínosan néztünk le mind ketten a földre ugyan is a bőröndöm ugyan úgy a földön feküdt eldőlten.

—Poppy.—rekedtes hangjára a szívem kétszer akkorát dobbant. —Én azért hívtalak el ide ,hogy helyre hozzam. Azért ,hogy megmutassam neked mennyire nem éltél eddig. Ha pedig ezt csináljuk.—tekintett rám sokat mondóan.—Akkor ez nem fog menni. Tegyük félre a múltat csak egy kis időre. Ha alkalmas lesz az idő akkor mindent megfogunk beszélni. Ígérem.

—Legyen. —néztem végig rajta és húztam el számat.—Főleg ha már ennyit utaztam.

Erre a mondatra felkapta arcát és tekintete szinte azonnal megtalálta az enyémet. Egy hatalmas vigyor kezdett el szétterülni arcán ahogyan az enyémen is.

Nem kellett egy perc és már önfeledten nevettünk. Mert tisztába voltunk azzal amit nem mondtunk ki.

Tiszta lappal kezdjük.