Bátyus élvonalban

➳4

You are my sin

Poppy Jones

——————————————

Megrökönyödve álltam ugyan olyan mozdulatlanul. Annyi különbséggel,hogy hányingerem lett saját magamtól.

Azért mert mondhatni a tesómmal kezdtem ki ez pedig undorító.

Akármilyen szempontból is nézzük.

Minden részem remegett és a libabőrt konkrétan olyan helyeken is tapasztaltam amit még csak nem is gondoltam,hogy lehetséges.

Nem mertem senki szemébe sem nézni attól féltem ,hogy nagy betűkkel a homlokomra van írva.

"Idióta aki kikezdett a mostohatesójával,,

—Jól vagy Poppy nagyon sápadtnak tűnsz?—mihelyst a kérdés felhangzott anya aggódóan került elő.

—Ülj le gyorsan össze ne essél itt nekem.—kettőt pislogtam és az előttem álló fiú megindult.

De nem felélem hanem egyenes a kijárathoz. Úgy vágta be maga után az ajtót ,hogy a ház beleremegett és még pillanatok után is vízhangozva hallottuk.

—Hát ez nem normális.—Thomas idegesen dörzsölte össze tenyerét viszont még is megcsillant a tekintetében az aggódás szikrája.

Valahol pedig én is aggódtam. Azért mert nem ismerem nem tudom mennyire megbízható. Vagy esetleg mi van ha annyira szereti az apukáját ,hogy ezek után képes lesz kárt tenni magában?

Mélylevegő ,nyugodj meg. Nem csak azért mert két felnőtt konkrétan mentőt akar hívni hanem azért is mert ezzel nem hozol rendbe semmit.

Erőt vettem magamon és kihúzódva álltam fel. Biztatás gyanánt bólintottam és felsétáltam az egyenlőre üres szobába.

Nem mondom rá azt,hogy az én szobám. Mert nem érzem annak. Most pedig még ridegség is jelen van ,hogy egy házba kell tartózkodnom vele.

Elegem van ahogyan egyre csak többet agyalok. Négy fal között ülök egy matracon mivel még csak ágyam sincsen egész holnapig. De nem is akarom mert akkor hivatalossá is válik az ide való költözésünk.

Szívem mélyén most torkom szakadtából adnák ki minden bent tartott érzést.

De nem tehetem.

Helyette inkább csendben emésztem magamat és dőlők a földre.

Oldalra fordítom arcomat egy könnycsepp legördül az arcomon melyet anyáért ejtek.

Mert nem ezt érdemli.

[...]

Szememet dörzsölgetve keltem fel ugyan is a könnyektől és a fent maradt sminktől igen csak csípett.

Azt hittem egy kis alvástól jobb lesz de csalódnom kelet. Mivel a szívem egyre csak jobban fájt.

Ez túl sok most nekem.

A telefonomért nyúltam hajnali két órától pedig csak fényesebbnek tűnik ez az újabb nap.

Pár nem fogadott hívásom barátnőmtől jól esett és biztos vagyok benne ,hogy mindenről tudni fog csak nem most.

Levegővételemet vissza fojtva nyomtam le a kilincset. Hiába is tudtam ,hogy ennyi az idő még is először szétnéztem mert nem Thomas vagy anya miatt aggódtam hanem miatta.

Nevetséges ,hogy még csak a nevét sem tudom.

Még is ennyire megkeseríti az életemet.

Jelenleg ezt gondolom róla.

Még is bűntudatot kelt.

Minél gyorsabb tempóban próbáltam a lépcsőn lejutni és meginni egy pohár vizet annál lassabban éreztem azt ,hogy bármikor is vége lesz ennek.

A bárszékre elégedetten ültem fel és támasztottam meg az arcomat.

Elbambulásomnak több oka is van még is már csak az ragadt meg bennem ahogyan a zár kattan én pedig rémülten fordulok oda.

Szinte beesett az ajtón a látszata pedig a szétesést biztosította. Enyhe alkohol szaga meg is csapott még is csillogó tekintete a józanságáról árulkodott.

Mélyen beszívta a levegőt ujjait hajába vezette és két lépéssel közelebb férkőzött hozzám.

—Azt hiszem rosszul indítottunk.—megvakarta tarkóját még is magabiztosnak tűnik.

—Gondolod?—egyáltalán nem volt itt az ideje még is kínomban elkapott a nevetés.

Először furcsán nézett rám de nem sok kellett és ő is hasonlóan nézett ki.

Attól féltem egész nap ,hogy mennyire lesz kínos látni most még is hajnali kettő óra és együtt nevetünk mindentől függetlenül.

—Jó lenne tudni a nevedet hugi.—ez egy ritka szar vicc volt még is csak jobban nevettem mert ez már tényleg mindennek a tető foka.

—Poppy Jones ,bátyus.—egy lapos pillantás keretei között végre fényderült a nevére.

—Jacob Wilson.—még a neve is tökéletesen illik hozzá.