A Maffia Otthona {Jimin ff.} ✔︎

4.

|Jimin pov.|

- A japán testvér klán elfogadta az ajánlatot?
- Igen, kérték a következő ülés időpontját.- felelte Rocky.
- Remek.- bólintottam. Lassan minden összeállt.- A szállítmánnyal mi a helyzet?
- Akadtak nézeteltérések, és van némi rizikó, de azon kívül jól haladunk. Ha ez sikerül, 82 észak- koreai menekültet menthetünk meg.
- Tökéletes!- vigyorogtam.- Hétvégén pihenhetünk. De mostmár holnap reggelig ne zavarjatok. Találkám van egy 56'-os, német Winston-nal.
- Jimin, még lenne valami.- szólt közbe a szoba másik végéből Eunwoo, elhúzva száját.- Jungkook tegnap este vacsorát vitt be Larának.
- És megette?
- Nem tudom.- ingatta fejét.
- Nézd meg a kamerán.- utasítottam. Eunwoo pár kattintás után már a kamerákat váltogatta, míg el nem ért a vendégszobához.
- Francba!- csaptam az asztalra az ájult lány láttán. Azonnal szobájához siettem. Megpróbáltam felébreszteni, hátha csak a kialvatlanság, de látszott rajta, hogy legyengült. Bőre sápadt volt, arca halvány.
- JinJin! Hol vagy már?!- nem tudtam várni, felkaptam a lányt és futottam vele a dokihoz.- Meg ne halj nekem! Hallod?- mantráztam megállás nélkül.
- Mi van vele? Rendbe jön? Nincs kedvem elásatni a hátsó kertben.- morogtam, míg a doki idegtépő lassúsággal végezte a dolgát.
- Nos...- vette le kesztyűjét, mikor méltóztatott végre megszólalni.- Nagyon gyenge, napok óta nem evett, szóval érthető. A szervezete besokallt. Feltétlenül ennie kell, ha felkel, különben nem sokáig bírja már.
- Rendben.- bólintottam rá mindenre automatikusan.
- Jimin...- ült le sóhajtva.- Tudom, hogy szigorú vagy és nem tűröd, ha valaki engedetlen. De életekkel nem játszunk, emlékszel? Annyi ember hal meg, amennyinek muszáj. Ez a lány sem lehet kivétel.
- Nem akarom megölni. Ezt te is jól tudod. Az elmúlt napokban sok üzleti ügy volt és teljesen elfelejtettem, hogy van egy rab madárkánk is.- járkáltam fel s alá összefont karokkal, majd észbe kaptam. Mit magyarázkodok én itt össze-vissza?- Ha felkel, etesd meg. Aztán küld be hozzám.- hagytam el a kórtermet.

|Lara pov.|

- Ilyet többet ne csinálj!- nézett rám szúrósan Hoseok, alighogy felnyitottam pilláimat.
- Én?! Jimin volt az a...- szálltam volna bele a vitába rögtön, pedig jóformán még fel sem ébredtem.
- Lara!- szólt rám sohajtva.- Tudod- kezdte csendesebben s letelepedett mellém.- Jimin sokmindent mond és tesz, mikor dühös. Ilyenkor nem gondolkodik.- mondta, majd körültekintett.- Mindenkinek megvan a gyenge pontja. Jiminnek te vagy. Ha a közelében vagy, kedvesebb és türelmesebb mindenkivel, kivéve veled. Tudod miért? Mert rajtad vezeti le minden negatív energiáját. Téged bánt, veled kiabál. Ez régen is így ment, emlékszel?
- Ja, mert én voltam a legkissebb és velem lehetett játszadozni.- morogtam szemforgatva.- Elhittem, hogy minden megjavulhat...- meredtem a semmibe. Gondolataim a múlt körül cikáztak. Mostanában egyre gyakrabban értek emlékrohamok.
- Egyél.- nyomott a kezembe egy tálat Hobi. Számat húzogatva elfogadtam, s megettem az egészet.
- Ott még van egy falatra való.- bökött a tányérra morcosan.
- Mostmár jó?- nyeltem le azt az utolsó nyamvadt borsót is.
- Igen!- bólintott nagyot egy olyan ragyogó mosollyal ajkain, hogy azt hittem megvakulok.- Jobban vagy?- komolyodott el hirtelen.
- Igen.
- Akkor készülj. Jimin látni akar.- pakolta el a tányérokat és minden mást, majd segített leszállni a magasított ágyról. Elkísért egy óriási, kézzel faragott fa ajtóhoz. Feltételeztem, hogy ez Jimin szobája.
- Hey, törpe, emlékezz, mit mondtam. Ma nagyon jó kedvében van, de nem árt vigyázni vele, főleg neked.- azzal kopogott négyszer, majd kinyitotta az ajtót és azonnal be is zárta azt mögöttem. Tévedtem, nem egy szoba volt, hanem kész lakosztály. Nappali, konyhasziget és négy különböző folyosó, de senkit nem láttam. Gondoltam, ha amúgysem szólnak rám, körülnézek. A berendezés drága és régies volt, azt az érzetet adta, mintha megállt volna az idő. Mint egy elzárt kis történelmi sziget, egy darab az elmúlt századokból. A kandalló tetején kiszúrtam egy képet. Három alakot ábrázolt: Jimint, Jungkookot és engem. A két fiú közt guggolva formáltam szívet kezeimmel, míg a mellettem lévő két srác fél kézzel átölelt. Ekkor 16 éves lehettem. Reszkető újjal simítottam végig a kandalló szélét, majd az aranyozott képkeretet is.
- Tetszik?- jött elő Jimin büszkén mosolyogva az egyik szobából, mire hirtelen a hátam mögé kaptam mindkét kezemet.
- Mintha a 10. században ragadtam volna. Jellemző rád.- varázsoltam hasonló görbületet arcomra, míg a fiú két poharat és egy üveg, drága bort tett a nappali közepén elhelyezett üveg asztalra.
- Csüccs!- intett, állát megemelve, a kanapé felé, közben elővett egy bontót.
- A legtisztább, legdrágább Romanée conti.- emelte a fény felé félig megtöltött poharát.- Eredetileg mással koronáztam volna meg a hét végét, de úgy gondoltam, ez neked is ízlene.- nyújtotta felém a másik poharat.
- Szolgálatban vagyok.- próbáltam hárítani.
- Ugyan, Park Lara soha nem utasítana el egy ilyen italt. Meg amúgy már nem vagy rendőr, halottnak hisznek, rémlik? Ne keress kifogásokat. Vagy talán félsz?- vonta föl szemöldökét provokatívan, mire elvettem a felém nyújtott poharat, s összekoccantva őket, felhajtottam tartalmát.
Jimin csak beszélt és beszélt, órákon át folyt belőle a szó s már a harmadik üveget bontotta ki.
A nagy mámor közepette úgy éreztem, hogy ismerem őt. Ebben a hidegvérű gyilkosban megláttam régi barátomat, társamat.
Merengésemből a férfi hirtelen közelsége zökkentett ki. A kanapé és maga közé préselve közeledett felém. Ajkai megmozdultak, valamit mondott, de nem hallottam fülemben lüktető véremtől. Elvesztem sötét íriszeiben, és már nem tudtam türtőztetni magamat. Önként simultam karjai közé, mint egy engedelmes kutya. Kezeimet nyaka köré tekertem, ujjaim tincsei közé szaladtak s én tettem meg az első lépést. Ajkaimra rántva, mohón estem neki s nem tudtam betelni vele, selymes bőrével, szédítő illatával, puha ajkaival. Tudtam, hogy meg fogom bánni, hogy ez felér egy öngyilkossággal, de nem érdekelt... 10 percig.
Hosszú csókcsaták sorozata után hirtelen kipattantak szemeim, még nem voltam józan, de kezdtem észhez térni. Jimin nyakamra hajolt s pille csókokkal jutalmazta bőrömet. Felsőm már nem volt sehol és a férfi ingjéről is hiányzott jópár gomb.
Csókjaival áttért kulcscsontomra, de azonnal abba is hagyta, érezve alatta megfeszülő testemet. Felegyenesedve rám pillantott s egy ideig arcomat fürkészte különös tekintettel. Gyengéden végigsimított kézfejemen, majd hirtelen emelte fejem fölé, szorosan összefonva ujjainkat s lehajolt egy ujjabb csókért, de ezt már nem hagytam. Szabad kezemet mellkasára vezettem s megpróbáltam eltolni, de teljes testsúlya ellen nem sokat tehettem.
- Megijedtél?- suttogta fülembe csendesen.
- Csak kijózanodtam.- löktem egyet rajta, mire felkelt rólam. Felülve beletúrtam vörös tincseimbe s sóhajtva keltem fel a kanapéról. Kicsit tántorogva, de az ablakhoz sétáltam.
- Mit keresek én itt?- tettem fel a költői kérdést magamnak.
- Gyere velem.- intett Jimin orrnyergét masszírozva.
- Hová?- kaptam rá tekintetemet.
- Alhatsz az ágyamban. Én majd elleszek itt kint. Reggel visszamehetsz a szobádba, de előbb józanodj ki teljesen.
- Inkább itt maradnék a kanapén.- húztam kissé össze magam.
- Ahogy gondolod. Jó éjszakát.- az üres üvegeket a konyha részre vitte és a kanapéból előszedett egy vastagabb takarót és leoltotta a villanyt, csak egy kis lámpát hagyott égve.