A múlt árnyékában [BEFEJEZETT]

#12

Egy elhagyott raktárépületben találkoztunk Kazutorával. Mikey nem volt oda az ötletért, de mivel valószínűleg Y/N érdekében történik a dolog... Maradjunk annyiban, hogy nem kellett sokáig győzködni.
Őszintén, én eléggé féltem ettől a találkozástól, tudom, hogy Kazutora egyáltalán nem kedvel, sőt. De Takemichi nem tudott semmit arról, hogy ez a beszélgetés befolyásolná-e a jövőt valamilyen szinten, szóval emiatt nyugodtabban indultam meg. Kazutora egy dobozon ülve várt ránk, ahogy meglátott minket felpattant, és közelebb jött.
– Jó, hogy kint vagy – szólalt meg Baji-san.
– Nekem mondod? – mosolyodott el féloldalasan barátja.
– Nincs kedvem cseverészni, szóval gyorsan mondd – vágott közbe Mikey. Kazutora sóhajtott.
– Egy szívességet szeretnék kérni tőletek. A helyzet az, hogy... Mint látjátok, rohadtul nem vagyok jó hatással a törpére... Szóval úgy döntöttem, hogy eltűnök az ő, és mindenki életéből. De szeretném, ha vigyáznátok rá...
– Na állj! –vágtam közbe. – Csak így eldöntötted? Ebbe neki nincs is beleszólása?
– Figyelj, nem azért hívtalak ide, hogy kioktass, én...
– Pont leszarom! Ugye tudod, hogy mennyire odáig meg vissza van érted? És te csak úgy itt akarod hagyni? Arra nem gondoltál, hogy az rosszabb lesz neki, ha nem vagy mellette?
– Chifuyu... – Baji-san kicsit értetlenül meredt rám. – De te nem...?
– A jövő már közel sem olyan, mint volt, hidd el – mosolyogtam osztagom vezetőjére. – A lényeg, hogy nem hagyhatod itt! Ennek tudod milyen következményei lennének?
– Pedig szerintem ez a legjobb megoldás! – helyeselt Mikey.
– Nem az! Y/N iszonyatosan törékeny. De nem mutatja ki, soha sem akarja, hogy tehernek gondolják mások! Ha most Kazutora itt hagyja, akkor mosolyogni fog, mintha semmi baja nem lenne, és mindenki el fogja hinni, holott ez hatalmas sebeket hagyna hátra neki! Ha egy kicsit is érdekel az a lány, akkor nem teheted ezt vele! – fakadtam ki. 
– Úgy beszélsz, mintha olyan jól ismernéd... – fintorgott Kazutora.
– Ismeri is. Talán jobban, mint bármelyikünk – állt ki mellettem Baji-san. – Nézd, Tora. Remek barátom vagy, tényleg. És őszintén, ha lehetett volna, nem akartam, hogy randizz a húgommal, de már késő. Pontosan tudom, hogy mennyire szeret téged, és te mennyire szereted őt. Ez egyikőtöknek sem megoldás... Hidd el, ha el is mész, valamiért annyira kötődtök, hogy előbb-utóbb ismét mellette lennél. Akkor meg minek ez a dráma? Menj oda hozzá, beszéljetek. Nem két óvodás vagytok, az ég szerelmére! Tudom, hogy barátok vagyunk, de a családom mindennél és mindenkinél fontosabb. És ha képes vagy ennyire megbántani, azt soha sem fogom neked megbocsátani!
– De... Én csak a legjobbat akarom neki, a francba is! Tegnap se tudtam megvédeni, pedig kellett volna! Így nincsen jogom mellette lenni!
– A tegnapi eset őt is megrémisztette... – szólt közbe Mikey. – Ha megbeszélitek, valószínűleg nem csinál több hülyeséget – mindannyian meglepetten figyeltük a fiút. Nem számítottunk arra, hogy minimálisan, de Kazutorát maradásra próbálja bírni majd. – Figyelj, a mai napig utállak, de ő téged választott, habár a franc se tudja, hogy miért... De te kellesz neki. És ezt becsüld meg, vagy én tekerem ki a nyakad – elgondolkodtam. Takemichi azt mondta, hogy Mikey ölette meg Kazutorát a jövőben, de Kazutora és Y/N együtt voltak... Talán a fiú később hagyta volna el az ifjabbik Bajit? 
Kazutora felsóhajtott, majd visszaült a mögötte lévő dobozra. 
– Pofám sincs elé állni...
– Nem tettél semmi rosszat... Azt mondta, hogy az egész az ő ötlete volt – ült le mellé Mikey is. 
– Nem akarom, hogy baja essen mellettem, vagy éppen miattam. Ha kell, elviszek minden balhét, csak ő maradjon sértetlen. Tudom, hogy a Toman vigyázna rá. Jobban, mint én!
– És mi lenne, ha... te is a Toman része lennél? – eddig is sokkoltak Mikey szavai, de ez az utolsó mondat volt a lehető legmegdöbbentőbb. – Ne érts félre, nem miattad. És nem lehetnél se kapitány, se semmi. De ha a Toman meg tudja védeni, akkor ha te is a része vagy, talán jobban bíznál magadban. Én is a legjobbat akarom neki, és ha ezt így elérem, akkor... Képes vagyok legyűrni a haragomat irántad – Kazutora is csak meglepetten figyelt. 
– Mikey... – motyogta.
– Nemrég még szarrá akartátok verni egymást... – gondoltam vissza a Halloweenre.
– Ha te is tovább tudsz lépni ezen, akkor megengedem, hogy újra tag legyél. Amennyiben nem, akkor azt csinálsz amit akarsz, és én húzok innen a picsába.
– 2 év az életemből, miattad... – Kazutora kezdte elveszíteni a fejét, ahogy visszagondolt arra az estére, amikor Shinichiro elhunyt.
– Baji-san! – szakítottam félbe mindenkit. – A Toman nem egy olyan csapat... Ahol mindenki egymás segítségére siet? Egy olyan, ahol megosztjuk a problémáinkat? – nagyot nyeltem, közben felváltva szemezve a dobozokon ülő fiúkkal. Emlékszem, hogy ezek olyan szavak voltak, amik meggyőzték Kazutorát és Mikey-t, miután elveszítettük Baji-sant.
– De igen – a mellettem álló fiú vállamra tette a kezét. – Kazutora. Tudom, hogy régen volt, de ilyennek akartuk a Tomant, nem? Akárhogy is nézem, te segítettél abban, hogy ma a banda ott legyen, ahol van. És ha már nem is vagy tag, de emlékszel az együtt töltött időkre, nem? Amikor kiálltunk egymásért!
– Azt se felejtsd el - mosolyodott el Mikey. –, hogy az enyém vagy. Minden, ami a tiéd, az enyém is. Ezt megígérted. Az örömöd, a bánatod, a nehézségeid. Mind az enyémek – Kazutora nagyot nyelt. Fejét lehajtotta, majd sírni kezdett. Senki sem szólalt meg, csak hallgattuk az előttünk ülő fiút, ahogy valószínűleg saját magával vívódik. 
– Sajnálom – nyöszörögte. – Mindent annyira sajnálok... – Mikey nem mondott semmit, még csak vigasztalni sem próbálta. De mégsem volt rideg ez a helyzet. Érezhető volt, ahogy a kettő közötti rossz viszony kezd egyre jobbá válni. Mintha az a hatalmas teher, amit ciepltek eddig a hátukon, kezdett volna szerte foszlani minden egyes lehullott könycseppel. Mikey hirtelen felállt, és elindult a kijárat felé.
– Szólok Mitsuyának, hogy készítsen neked egy új egyenruhát. Baji osztagában leszel – majd a hatalmas kapun kilépett. Én gyorsan utána szaladtam, hogy megköszönjem neki, de a kapun kiérve sehol sem láttam. Kicsit járkáltam a területen, majd a raktár oldalánál, a falnak támaszkodva guggolt. Egyik kezével homlokát fogta. 
– Mikey... – léptem oda hozzá. Ahogy felnézett rám, szomorúan elmosolyodott, a szeméből csak úgy folytak a könnyek. 
– Chifuyu, szerinted a bátyám nem bánja? Ismét bízni az ő gyilkosában... Lehetetlennek tűnt... – motyogta. Mellé guggoltam.
– Szerintem kifejezetten büszke rád. Nagyon nehéz dolog megbocsátani valakinek, és te voltál olyan erős, hogy megtedd – szavaimra apró mosoly kúszott arcára.
– Tudod, kezdem érteni, hogy miért vagy olyan fontos Bajinak – lehajtottam fejemet. – Te egy nagyon jó ember vagy.
– Bárcsak így lenne... – inkább magamnak mondtam ezt. Ha tudná, hogy milyen önző vagyok... A saját boldogságomért tettem mindent, lényegében. Hogy 15 évvel később minden tökéletes legyen. Az én életemben. Ha Takemichi nem állít meg, lehet, hogy megöltem volna egy 15 éves fiút, hogy utána nekem jó életem legyen. Nem Mikey, nem vagyok jó ember. Egyáltalán nem.

Még aznap találkoztam Takemichivel, elmeséltem neki mindent. Amikor felbukkantam, éppen Y/N faggatta valamiről, szeret érdeklődni mások élete felől. A fiú persze teljesen zavarban volt, azt se tudta, hogy mit mondjon a váratlan kérdésekre. A lány mintha elfelejtette volna, hogy pillanatokkal ezelőtt mennyire kíváncsi is volt, hogy milyen ez a Hina, aki barátom szerelme, amikor meglátta, hogy bátyjával közeledünk feléjük. A két Baji jókedvűen hagyott minket magunkra, hogy beszélgethessünk.
– Szóval Mikey és Kazutora kibékültek...? – vonta le a következtetést Takemichi mondandóm befejeztével.
– Valami olyasmi... De nem tudom, ha a jövő nem éppen a legkecsegtetőbb, nem kellene aggódnunk? – gondolkodtam el. – Ez sokkal bonyolultabb, mint amikor neked segítettem...
– Ne is mondd... Talán visszamehetnénk, hogy megnézzük miként alakultak a dolgok!
– Ne... Mármint, ha mindketten vissza is megyünk... Mi van, ha nem tudunk visszajönni? Pedig kellene? Legalább valakinek itt kellene maradnia, nem?
– Igazad van... – Takemichi elgondolkodott. – Figyelj, valószínűleg Naoto-val működik még a kapocs, megpróbálok visszamenni, és később visszajönni, rendben?  – bólintottam.
– Köszönöm. Rengeteget segítesz.
– Erre valók a barátok, nem?