A múlt árnyékában [BEFEJEZETT]

#7

CHIFUYU POV

– Ne aggódj, Kazutora vigyáz rá. Még a széltől is megóvná – szólalt meg Baji-san, majd egy sültkrumplit kezdett el enni.
– Akkor miért nem volt mellette 15 évig? – meredtem magam elé.
– Hagyd már abba... – forgatta meg szemeit.
– Nem érdekel, ha nem hiszel nekem. De tudom, hogy Y/N min ment keresztül. Én tudom a legjobban, és nem akarom, hogy ismét baja essen. Most, hogy lehetőségem van változtatni a dolgokon, nem akarom, hogy bármi rossz történjen vele, eleget szenvedett már.
– 15 évnyi fájdalomtól akarod most őt megvédeni, amire nem is emlékszik? Ezt te sem gondolhatod komolyan...
– Tudod, Baji-san, néha úgy beszélsz, mint aki nem hisz nekem, néha pedig, mint akinek ez a legtermészetesebb, hogy a jövőből jöttem – felsóhajtott.
– Nem lehet nem észrevenni, hogy valami változott rajtad. A mentalitásod, a személyiséged. Egy hónapja még minden bunyóban benne voltál, addig veretted magad, amíg már menni is alig tudtál. De mostanában sokkal többet gondolkozol a legtöbb cselekedeted előtt. Tényleg, mintha nem ugyanaz az ember lennél. Illetve, barátok vagyunk. Hinni akarok neked. De ez annyira lehetetlen... – teljesen igaza volt. – Mesélj a jövőről! Hátha van valami, amivel teljesen meg tudsz győzni! – felcsillantak a szemeim. Nem vetette el teljesen a dolgot, volt esélyem meggyőzni! – Szóval, elvileg meg kellett volna halnom 2 hete, utána találkoztatok, és mellette maradtál.
– Igen. Kazutorát 10 évre lecsukták. Lényegében soha sem vette fel a kapcsolatot velünk. Néhány hónappal később Emma-t is megölte Kisaki... És még rengeteg embert manipulált, akiket így a halálukba vezetett. Draken és Mikey teljesen kikészült. De végül Kisaki is meghalt. Utána egy ideig Hanmáról sem hallottunk szerencsére. Jaj, majdnem elfelejtettem! Eleinte, Takemichi jött vissza a múltba, és elmondta miket kell megakadályoznunk. De persze sem Y/N-ról/ről nem tudott, sem például Emma haláláról... Rengetegszer jött vissza, és mondta, hogy itt meg ott engem is megöltek... Ezek tudatában azért könnyebb volt az életemet alakítani. Mikey feloszlatta a Tomant, mert Takemichivel beszéltek, és így a lehető legtöbb szomorú jövőtől meg tudott mindenkit menteni. A húgodnak mindig is nagyon hiányoztál... Időközben, ahogy velem lógott, mindenki megismerte, megszerette. Minden évben Halloweenkor az egész Toman társaság ment ki meglátogatni a sírodat. Majd egy éve, Halloweenkor ott volt Kazutora is. Nagyon maga alatt volt, Mikey-val kibékültek ugye. De nem tudta túltenni magát azon, hogy lényegében ő okozta a halálodat. Egy idő után Y/N üvöltözni kezdett vele, pofozni, ahol érte. Hárman alig voltunk elegek, hogy megállítsuk. Kazutora pedig csak tűrte, hogy üssék. Akkor a húgod elkezdett öngyilkossággal fenyegetőzni. Persze, mindannyian iszonyatosan megijedtünk. Napokig le se vettük róla a szemünket, nehogy kárt tegyen magában, de erősködött, hogy csak Kazutora miatt lett ideges. Nem is csinált semmi hülyeséget, folyamatosan megnyugtatott, hogy ne aggódjak... Majd most, Halloweenkor...
– Azt hiszem értem, ne folytasd. Nem akarok többet hallani. De akkor, ha én életben maradtam, nem lesz semmi baj, igaz?
– Nem biztos, ami azt illeti. Valami biztosan változott, hiszen itt vagy! De valamiért nem vagyok nyugodt...
– Lehet egy kérdésem? – bólintottam. – Te kavartál vele? – teljesen lefagytam. Direkt nem említettem semmit, mégis hogyan...? – Az arcodra van írva. 15 évet éltetek úgy, hogy engem nem tudtatok megmenteni. De azért jöttetek vissza, hogy ő éljen. Hacsak nem valami szektát alakítottatok, ahol ő az istennő, vagy mit tudom én, ez lenne az egyetlen értelmes magyarázat. Esélyed sem volt rá, hogy tudj arról, hogy létezik, mégis, amikor először kellett volna találkoznotok tegnap a reptéren, mintha a menyasszony sétálna az oltárhoz, úgy néztél rá. 
– A menyasszonyom volt, valóban...
– Na ez lesz itt a legnagyobb probléma akkor – ismét egy sült krumplit vett szájába. – Gondolom ragaszkodsz hozzá, hogy minden így alakuljon ismét, igaz? – óvatosan bólintottam kérdésére. Zavarba ejtő volt erről beszélni, de szerintem egyértelmű lett volns kérdés nélkül is a válaszom. – De ő csak egy embert lát évek óta, és nem fogja olyan könnyen elengedni. Viszont a részletek ismeretében már értem, hogy hogyan kötött ki melletted.
– Tehát akkor hiszel nekem?
– Nem teljesen, de elfogadom, mint egy lehetséges opciót. Ha elvileg Mikey is elhitte, és te is, amikor Takemitchy előállt ezzel a hatalmas faszsággal, akkor adok egy lehetőséget a dolognak. Apropó, mikor mentek vissza a jövőbe?
– Ez kissé bonyolult... Takemichi már visszament... De én itt ragadtam, nem tudom, hogy miért. Szóval abban reménykedek, hogy majd visszajön, és elmagyarázza, hogy mi is folyik itt.
– Rendben, akkor cselekedjünk ezek alapján. Mi a következő nagy esemény?
–  Hakkai megpróbálja megölni a testvérét karácsonykor, azt hiszem... Ott lepleződött le Kisaki.
– Mit ártott Yuzuha annak a gyereknek? 
– Nem őt, a bátyját... A Black Dragon vezetőjét...
– Ohh, ez sokkal észszerűbb. De Kisaki immáron kint van a Tomanból, szóval ez tuti, hogy másként fog alakulni. Annak mi lett a vége? – elmagyaráztam neki mindent, ami csak eszembe jutott. Miközben gondolkozott, valahogy nem hagyott nyugodni, amit korábban említett. Hogy valaki mást szeretne Y/N? De ezt soha sem említette... Habár, belegondolva, rengeteg dolgot nem mesélt el nekem. – Ez a Takemitchy azért nem semmi – rántott vissza hangja gondolataim közül. – Figyelj, lehet, hogy én gondolom túl, de... Akkor csak meg kell ezeket előzni, nem? Elintézni, hogy Hakkai és Yuzuha ne legyenek Szenteste a templom közelében. Vaaaagy... – Baji-san elgondolkodott. A kis dobozos ketchupbe mártogatta a következő sültkrumplit. Inkább már áztatta. – Szóljunk előre Mitsuyának, Mikey-nak. Mi is ott leszünk. Taiju megkapja a magáét, és Yuzuha véletlenül sem öli meg – a terv elég reálisnak tűnt, szerintem működhetett is volna. – De ott van Kisaki... Ahogy a Moebius és a Valhalla mögött is ott volt, mi zárja ki, hogy nem tesz így a Black Dragonnal is? – itt volt a legnagyobb bökkenő. Nekünk ott volt a Toman, erős vezetőkkel, erős elhatározással. Ezzel szemben Kisaki mögött állt a Moebius és immáron a Valhalla is. Olyan helyzetet sikerült kreálnunk, ami sokkal bizonytalanabb jövő felé vezetett. Hiába ismertük Kisaki minden motivációját, hogy Mikey függője, hogy Takemitchy-t mennyire gyűlöli, amiért Hina őt választotta helyette. Ezek után is képtelenség lett volna megmondani, hogy mi lesz a következő lépése az embernek. 
– Szóval az előtt kell cselekednünk, hogy Kisaki bármit is tehetne – vontam le a következtetést.
– Helyes, kedves Watson! – erre felhúztam szemöldököm. – Bocs, ki akartam próbálni, de nem az én stílusom.
– Szerintem vicces volt, Baji-san - nem, nem volt az. Borzalmas, hogy mennyire nem vicces ez az ember, de már ettől is nevetnem kellett.

Még egy ideig próbáltunk valami megoldást kitalálni a helyzet orvoslására, de valahogy semmi sem tűnt egy igazán használható tervnek. Mindben ott volt egy hatalmas hibafaktor, amit Kisaki Tettának hívtak. Egy terv, ötlet sem volt olyan, amire azt mondtuk volna, hogy "na, ez lesz a megoldás!", és ettől csak sokkal frusztráltabbak voltunk. Hazaérve sem bírt kikapcsolni az agyam. Ahogy lehunytam a szemeimet, tömérdek gondolat rohamozott meg egyszerre: vajon mikor fog visszatérni Takemichi? Mit jelenthetett előző éjszaka az a furcsa álom? Tudunk segíteni Hakkai-nak? És persze Y/N sem maradhatott ki: tényleg csak egy "B" terv voltam a számára, amiért a bátyjára nem tudott támaszkodni? Ezért képes volt egy fél életet leélni velem? 
A hosszas gondolkozásban kezdett megfájdulni a fejem. A nap első sugarai sütöttek be szobám ablakán. Nagyot sóhajtottam, ismét nem sokat aludtam. Egy pár soros szitkozódás után a fürdő felé vettem az irányt, hogy megmossam arcomat. Alaposan szemügyre vettem a 15 éves Matsuno Chifuyut a tükörben. Igaz, ennél sokkal rosszabb volt a 13-14 éves énem, de azért ez a lázadó szőke haj... Idejét sem tudom, hogy mikor festettem utoljára szőkére a hajamat. A hajtőnél látszódott, hogy kezd lenőni a festés. 
– Vajon azzal tudom befolyásolni a jövőt, ha már most visszaváltok fekete hajra? – méregettem tükörképemet. Úgy határoztam, hogy engedek a fiatalság erejének. Amint visszatérek 2020-ba, a 2005-ös Chifuyu úgyis ismét szőkére festi a haját, mert fogalma se lesz, hogy miért lett hirtelen fekete a haja. – Délután el kell mennem a drogériába – konstatáltam. Kiléptem a fürdőből, a konyha felé vettem az irányt. Nagyjából még 2 órám volt, mire szólt volna az ébresztőm, de felesleges lett volna arra a 2 órára elmennem aludni. Egy pohár víz társaságában mentem vissza szobámba. Leültem az íróasztalhoz, az ablakon meredtem ki, vártam valamiféle felettünk létező szentségre, hogy megmondja, mit is kellene tennem. 15 évesen olyan könnyű az élet, mi? Egyáltalán nem... Talán 15 évesen éltem át életem legnehezebb időszakát, és most megint itt vagyok remény vesztve, keresve egy újabb megoldást a problémákra.