A múlt árnyékában [BEFEJEZETT]

#6

Y/N POV

Ahogy kirángatott az étteremből, nem szólt egy szót se, felültünk a motorra, és elhagytuk a helyet. Nem tudom mennyi ideig mehettünk, de amikor megállt, csak nézett maga elé csendben. Féltem megszólalni, ismertem annyira a fiút, hogy tudjam, nem jó ötlet kizökkenteni a gondolataiból. Csak vártam, hogy mondjon valamit.
– Miért akarnál azzal a nyomorulttal kettesben lenni? – nem fordult felém, úgy beszélt.
– Mert jófej, és jó hatással van Keisukére – feleltem egyszerűen.
– Teljesen hülye vagy. Szerinted az a srác annyira tökéletes? Tele beszéli a bátyád fejét minden hülyeséggel. Biztos vagyok benne, hogy miatta nem volt ott Baji a legutóbbi harcunk során, pedig el kellett volna jönnie. Nem, nem beszélhetsz vele! Utálom azt a kölyköt. Biztos téged is csak manipulálna...
– Tora, hagyd abba! Elegem van ebből az egészből! Milyen jogon mondod meg, hogy mit csinálhatok? Egész este hozzám se szóltál, 3 éve nem érdekel, hogy mit érzek, de megmondod, hogy kivel lóghatok, és kivel nem? – leszálltam a motorról. – Te voltál az egyetlen, aki leveleket írt nekem Keisukén kívül. Azt hittem hiányzom neked, de ha még egyszer meghallom, hogy olyan vagyok, mint a húgod, akkor esküszöm, hogy én foglak kinyírni! 
– Y/N... – alkaromat megfogta, de kirántottam kezéből.
– Nem, elegem van! Mi van, ha randizni akarok vele? Akkor azt is megtiltod? Tudod, rohadt önző vagy. Tisztában vagy vele, hogy 3 éve várok rád, de mindig találsz valami kifogást. Ne legyek melletted, de mással se legyek boldog? Még csak ne is beszéljek senkivel? Tudod, elmondták a srácok, akikkel randiztam, hogy miattad nem akarnak velem járni. Mert annyira rájuk ijesztettél, hogy a szar is beléjük fagyott. Szóval itt és most döntsd el: mellettem leszel, vagy sem? Mert nem vagyok arra többé kíváncsi, hogy szórakozol velem. 
– Szerinted nem akarok veled lenni!? Vajon miért mentem el meglátogatni téged? Hogy segítsek összecsomagolni, mielőtt hazajönnél? Persze, hogy hiányoztál! Kibaszottul. De rohadt jól tudod, hogy mennyi szarba keveredek, komolyan ezen akarsz aggódni, hogy mikor fognak engem megint lecsukni? 
– Ne döntsd el helyettem, hogy aggódni akarok-e érted vagy sem! Keisuke nem keveredik elég marhaságba? Hozzászoktam, szóval ne gyere megint a kifogásaiddal!
– És mi van, ha neked esik bajod? Miattam! Az is rendben van? – egyre hangosabban üvöltöztünk, csak hogy túlkiabáljuk a másikat.
– Nem érdekel... – halkultam el. Nagyon szerettem az előttem lévő fiút, mindennél jobban. Nem fért a fejembe, hogy mi tud ennyire bonyolult lenni azon, hogy mi ketten egymás mellett lehessünk. Ő csak megfogta kezemet, és közelebb húzott magához. 
– Nem kell ennyi mindent feladnod. Élned kéne az életed, és nem velem foglalkoznod – ő is halkabban beszélt, nagyon kedves hangnemben. – Meg akarlak védeni, de ha nem sikerülne, azt soha sem bocsátanám meg magamnak... 
– Ugye tudod, hogy nem változtatna a dolgon, hogy ha együtt lennénk végre? Így is veszélyben vagyok, amíg van egy bátyám, aki a Toman tagja...
– Nem hiába tud rólad alig valaki.
– Úgy ismersz, mint aki el fog bújni? Most, hogy ismét itt vagyok Tokióban, ezer százalék, hogy nagyon hamar megismernek – elmosolyodott mondatom hallatán. 
– Igen, mert annyira hangos vagy. De ezt is imádom benned.
– Tora... Kérlek, válaszolj. Elfelejtem ezt az egészet, és feladlak, ha most visszautasítasz. De tudni akarom – egyáltalán nem akartam feladni. Egy cseppet sem. Őszintén szurkoltam, hogy engem válasszon. De a válaszadás helyett, csak meredt maga elé, gondolkozott. 

Kazutorával nagyon viharos volt a kapcsolatunk mindig is. Eleinte mindig azon veszekedtünk, hogy Keisuke kit szeret jobban, hiszen amikor hazalátogattam külföldről, akkor a bátyám rengeteg időt töltött velem, amire a fiú nagyon féltékeny volt. Nem volt túl baráti a viszonyunk, folyamatosan egymást oltogattuk. De akkor is tetszett már, habár azt hittem ez egy kisiskolás kori szerelem, és ha visszamentem a kollégiumba, akkor elmúlik a dolog. Majd jött az az eset, amire emlékezni se akarok. Azonnal visszarepültem Tokióba, nagyon ideges voltam, hogy a bátyám nevelőintézetbe kerül-e. De nem így történt. Keisuke otthon magát okolta, hogy Kazutora minden bajt elvitt, és neki is osztoznia kéne a terhen. Egyszerűen nem lehetett megnyugtatni. Mikey is összeverekedett vele, ami teljesen érthető volt. Ha valaki tőlem vette volna el a szeretett tesvéremet, én is biztosan megőrültem volna. Mindenkinek nagyon nehéz volt Shinichiro-san elvesztése, de úgy éreztem sarokba lettem szorítva. Keisuke mellett lett volna a helyem, hiszen a testvérem. Hálás voltam Kazutorának, amiért nem hagyta, hogy a bátyám bajba keveredjen. És ennek tetejében Mikey a gyerekkori barátom. Elveszítette a tesvérét, azt a Shinichiro-t, aki anno annyit vigyázott ránk. Így jobban belegondolva, szerintem Shinichiro-san volt a legelső szerelmem is. 4 évesen olyan menőnek tűnt, hogy egy idősebb fiú löki a hintámat, vagy homokozik velem. Emlékszem, egyszer megbeszéltük, hogy majd idősebb leszek, akkor feleségül fog venni, mert nagyon finom volt a homokból készített torta, amit a kezébe nyomtam... (Talán nem kéne a 4 éves emlékeimben kutakodnom...)
Szóval, visszatérve: nem tudtam kinek az oldalára kellett volna állnom, amikor a baleset megtörtént. Inkább visszamentem a kollégiumba; távol akartam lenni ettől az egész ügytől, amennyire csak lehetett. Mikey sose haragudott rám emiatt, megértette a helyzetemet, de sokszor hányta a szememre, hogy nem kellene túlszottan jó viszonyt ápolnom Kazutorával. Érthető volt az ő álláspontja is, de nem bírtam elszakadni a fiútól. Rendszeresen leveleztünk, amikor hazajöttem, többször meglátogattam. Persze sem Keisuke, sem Mikey nem tudtak erről, valahogy nem éreztem szükségét, hogy elmondjam nekik. Hiába volt a lehető legbizarrabb helyzet, én szépen lassan beleszerettem Kazutorába. Teljesen az agyára mentem, de sose mondta, hogy hagyjam békén. Ugyanúgy kereste a társaságomat, akárcsak én az övét. 

– Rendben, legyen. Nem akarlak elveszíteni, egyáltalán. És ha tényleg nem zavar a dolog, akkor engem se. Mindent megteszek, hogy megvédjelek... Csak maradj mellettem, kérlek – felelte a fiú. Nagyon szerettem volna ezt a választ hallani, de valahogy nem tudtam hinni a fülemnek. Elkerekedtek a szemeim, és nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. Rám nézve ő is elmosolyodott. – Tényleg ennyire boldog vagy? 
– Szerinted? 3 év telt el, ki ne lenne boldog!
– Na, gyere ide – húzott magához egy ölelésbe. Szorosan hozzábújtam, a szívem majd kiugrott a helyéről. – Viszont... Ne kösd mindenki orrára. Csak nagyobb lenne a veszély.
– Keisukének elmondhatom? 
– Nem, azt én fogom. Nem tudom mit fog reagálni, de reméljük életben fog hagyni. Annak a szemét Mikey-nak ne mondd el. Mindent megtenne, hogy kicsináljon engem.
– De Mikey sose bántana! Te is tudod, pisis kora óta ismerem... És amúgy is... Itt lenne az ideje, hogy kibéküljetek. Tora, te is fontos vagy nekem, épp, ahogy ő. Nem akarok egyikőtök ellen sem lenni...
– Ne beszéljünk erről. Majd a dolgok alakulnak maguktól. De nem látok rá sok esélyt, hogy valaha is jóban lennénk ismét...
– Akkor majd én teszek róla!
– Ebbe ne bonyolódj bele! Ezt nekünk kellene tisztázni. De egyikünk sem akarja... Szóval te végképp ne csinálj semmit, értetted?
– De ideges lettél... 
– Ígérd meg!
– Tora...
– Ígérd meg! Nem szólsz bele a Mikey-val való vitámba!
– Nem ígérhetem meg. Ne haragudj. Ha valamit, akkor ezt nem. El fogom érni, hogy minden olyan legyen, mint régen – Kazutora felsóhajtott. – Most mi van?
– Olyan makacs vagy, mint a bátyád... Nem gondoltam át eléggé, hogy mire is vállalkozom...
– Hát, most már nem léphetsz vissza! – bolondoztam vele. Pontosan tudtam, hogy nem bánja ezt az egészet. Ha valamiben biztos voltam, hogy én se voltam számára soha közömbös, és mindennél boldogabb voltam, hogy végre mellette lehetek.