A múlt árnyékában [BEFEJEZETT]

#11

CHIFUYU POV

Amint hazaértem a Baji család lakásából, azonnal ledőltem aludni. Miért is ne lett volna egy kimerítő nap után az a furcsa álmom?
Ismét ott feküdtem a kórházban, mint már megszokottá vált. Viszont Baji-san nem volt a szobában. Az ajtó épp akkor nyílt, Takemichi jelent meg a szobában.
– Szia, Chifuyu – egy mankón támaszkodott, látszott rajta, hogy ő is a kórház betege, köntösben, papucsban csoszogott oda ágyamhoz. – Annyira sajnálom... Ha tudtam volna, hogy ez lesz... Nem rángattalak volna vissza magammal... – ült le ágyam mellé. – Ha csak megint vissza tudnék menni... Nem hagynám, hogy ez történjen... Ez még rosszabb, mint valaha – leszegett fejjel ült mellettem. – Még arra se voltam képes, hogy meglátogassalak mostanáig... Milyen "partner" vagyok én? Te bíztál bennem, én pedig cserben hagytalak – sírta el magát. – Annyira sajnálom... – szipogta. Fogalmam sincs miért mondja ezeket, de hihetetlenül elszomorító volt. Takemichi egy remek barát. Bántott, hogy ennyire rosszul érzi magát. Tudtam, hogy úgyse érez semmit, de az én lelkemet megnyugtatta, hogy megfogtam a kezét. És ekkor fordult minden át, teljes sötétség vett körül.

Reggel úgy keltem, mint máskor ha másnapos voltam. A fejem rettenetesen fájt, érzékeny voltam a hangokra, a fényre. Konkréten nem éreztem magamban arra sem erőt, hogy az ágyból kikeljek. Aludni akartam volna, de valaki ráfeküdt a csengőnkre. Természetesen a szüleim korán elindultak dolgozni, szóval egyedül voltam otthon. Egy pokrócot a fejemre húztam, majd kicsoszogtam a bejárathoz. Nagyon nem volt kedvem beszélgetni másokkal. Az ajtót kinyitottam, reménykedve, hogy csak néhány kedves néni próbál majd rám sózni néhány prospektust, hogy megváltoztassák a hitemet, de...
– Chifuyu! – Takemichi állt az ajtónk előtt. – Chifuyu, te vagy az?
– Takemichi? Te mit keresel itt? – motyogtam. 
– Visszajöttem! – szemeim elkerekedtek. Még mindig rosszul éreztem magam, de azonnal beráncigáltam a fiút lakásunkba. 
– Ülj le, és mesélj el mindent! – szinte parancsnak hangzottak szavaim. De Takemichi így is tett. Leültünk, és mielőtt bármit is mondhatott volna, kérdésekkel kezdtem bombázni: – Mi van otthon? Miért nem tudtam visszamenni? Y/N rendben van?
– Chifuyu, egyszerre csak egy dolgot... Szóval, azt mondod, hogy te a legutóbb itt maradtál, amíg én hazamentem? – bólintottam. – Tudod... A jelenben mi balesetet szenvedtünk. Egy elég komoly autóbalesetet. Te kómába kerültél, én pedig hetekig ágyhoz voltam kötve... És te még mindig alszol, az a helyzet. Talán ezért nem tudtál visszatérni... Nem tudom, csak találgatok én is. 
– És Y/N? – félve kérdeztem meg.
– Y/N és te soha nem jártatok. Ő Kazutora-kunnal járt. Elvileg nagyon hosszú ideig. Ellenben sosem békültek ki Mikey-val... A Toman ismét valami kegyetlen szövetkezet lett... és Mikey megölette Kazutorát. Baji-kun él és virul! De a baleseted után kilépett a Tomanból, hogy melletted legyen... Helyette Y/N belépett, és megpróbálta bosszúból megölni Mikey-t... Jelenleg életveszélyes állapotban fekszik kórházban... És persze Baji-kunon kívül senki sem akar vele beszélni... Tényleg, minden a feje tetejére állt... De ha érdekel, lehet, hogy nem lett Y/N a menyasszonyod, viszont... van egy remek ember az életedben.
– Kösz, hogy próbálasz felvidítani, de ezen hírek mellett nem fog sikerülni... Tényleg, hogy jöttél vissza?
– Tegnap elmentem, hogy meglátogatlak a kórtermedben... Végre járóbeteg lettem. És ahogy megfogtam a kezed...
– Ennek így egyre több értelme van... – gondolkodtam el, mire Takemichi furcsán nézett rám. – Figyelj, Baji-san rendszeresen látogatott meg?
– Hát hogyne! Mindig panaszkodott, amikor átjött hozzám, hogy az egyik nővér nem figyel rád eléggé, és amikor ő volt az ügyeletes, mindig bent maradt éjszaka, hogy na majd ő a gondodat viseli!
– És ezért nem tudott Draken gyerkeire vigyázni... – meredtem magam elé.
– H-honnan tudod, hogy Draken-kunnak lettek gyerekei?
– Oké, ez nagyon hülyén fog hangzani... Mondjuk nem hülyébben, mint az, hogy utaztunk az időben. Szóval, miután elmentél, lett egy visszatérő álmom, ahogy Baji-san mellettem van, és olvas fel könyvekből, vagy elmesél dolgokat, amik történtek a csapattal... És ezeket mind ő mondta az álmomban. Tehát ezek szerint...
– Azok nem is álmok voltak – fejezte be Takemichi mondatomat. – Ez kezd ijesztő lenni, Chifuyu.
– Tudom, inkább ne is beszéljünk erről!
– És itt mi a helyzet? 
– Tegnap letartóztatták Kazutorát és Y/N-t, és Kazutora mindent magára vállalt... Y/N  a fejébe vette, hogy kiszabadítja, én meg mondtam, hogy talán Hina apja segíthet neki... – hadartam el a legfrissebb dolgokat.
– Chifuyu, egy nyomozó nem fog a kedves mosolyunk miatt kiengedni valakit a zárkából!
– Tudom! De annyira maga alatt volt... És Baji-san is ideges volt, valamit ki kellett találnom! De akkor a lényeg, hogy csak mondd meg nekik, hogy ezt nem tudja Hina apja elintézni, rendben? És amíg te "megkérdezed" a barátnőd apját erről, addig lesz időnk egy tervet kitalálni! Na mit szólsz?
– Kérdezhetek valamit? – bólintottam. – Miért akarsz segíteni Kazutorának? Ha hagyod annyiban, akkor több lehetőséged lesz Y/N mellett lenni...
– Takemichi. Mióta itt vagyok... Illetve itt ragadtam, rájöttem néhány dologra. Én tényleg nagyon szeretem azt a lányt, de szerintem ő soha se szeretett engem ugyanannyira. Tudtad, hogy Mikey-val mintha testvérek lennének? Ezt soha sem említette... Vagy, hogy kedvelte volna Kazutorát... De mivel Baji-san még él, ezért ugyanúgy tudja szeretni, nem utálja... Engem nem azért választott, mert szeretett, hanem mert jókor voltam jó helyen. Akkor szüksége volt valakire... És pont ott voltam. 
– Chifuyu...
– Nézd, még ha nem is veszem feleségül, amikor visszamegyünk... Legalább megmentettem Baji-san és az ő életét. Nekem ez több mint elég – néma csend telepedett az étkezőre. Néha felmerült bennem egy-egy gondolat ezzel kapcsolatban, de féltem beismerni ezeket magamnak. Nem voltunk mindig teljesen boldogok, de minden párnak vannak rosszabb pillanatai. El akartam hinni, hogy ketten megoldunk mindent. De előző este, amikor teljesen kiakadt Kazutora miatt, hogy még Mikey-val is olyan szinten képes volt szembe szállni... Rájöttem, hogy nem én kellek neki. Tudtam, hogy el kell engednem végre. 15 év sok idő, a fél életemet mellette töltöttem. És éppen emiatt szeretném, ha annyira boldog lenne, amennyire csak lehet. – Rendben, Takemichi. Új terv. Kihozzuk Kazutorát, és egy szép jövőt fogunk mindenki elé tárni! A lehető legjobbat!

Nem volt konkrét elképzelésünk azzal kapcsolatban, hogy miként valósítjuk meg a dolgot, de ebből nem akartam engedni. Első körben ki kellett hoznunk Kazutorát, hogy megbeszélhessenek mindent Baji-san húgával. Majd amilyen gyorsan lehetett, Mikey-val is kibékíteni őket. Éppen ugyanúgy ötleteltünk Takemichivel, mint amikor visszakerültünk ide, a múltba. Csak most egyáltalán nem volt fogalmunk se arról, hogy mit is hozzunk ki a helyzetből. Bonyolultabb volt, mint hittük. 
– Ti meg min agyaltok – egy étteremben ülve vártuk a megváltó ötletet, hogy ránk találjon, amikor is Baji-san lépett be oda. Kérdezni akaratam, hogy mit keres ott, de megelőzött a válasszal: – Ahogy erre jöttem, láttam a motorodat. Gondoltam benézek – ült le mellém. Takemichivel gyorsan felvázoltuk neki a helyzetet. Tudtam, hogy nem hiszi el ezt a dolgot, de legalább van fogalma arról, hogy mi is történik, és ez teljesen elég volt. – Ez szép és jó, de mindjárt itt van a karácsony is.
– Ezt meg miért mondod? – értetlenkedtem.
– Hakkai? Tudod, a kettes osztag helyettese... – teljesen lefagytam. Abszolút elfelejtettem, hogy nem csak ez az egy problémánk van. – Chifuyu, nyugi. Bízd rám és Mikey-ra. Elintézzük. Ti csak foglalkozzatok ezzel, rendben? – aprót bólintottam.
– Annak ellenére, hogy nem akarod elhinni, hogy mi is történt, mégis jobban odafigyelsz, mint gondoltam – mosolyogtam rá.
– Kénytelen vagyok, ha igazad lenne véletlenül, akkor itt valaki meghalna... És ha már elvileg én életben maradtam, nem akarom elveszíteni az életemet. 
– Tényleg, Baji-san! Y/N hogy fogadta, hogy "Hina apukája" tehetetlen az ügyben? – utalt Takemichi a kis "füllentésünkre". Nem, kár szépíteni. Hatalmasat hazudtunk a lánynak.
– Vagy három különböző tervvel állt elő, hogy megszökteti Kazutorát, de leállítottam. Most Mikey-val és Drakennel lóg, hogy elterljék a gondolatait. Szóval igyekezzetek, mert a végén felrobbantja a rendőrséget... – végszóra megcsörrent kapitányom telefonja. Meglepetten nézett a képernyőre. – E-ez... Ez Kazutora – mutatta felénk a kijelzőt. 
– Vedd fel! – sürgettem, majd így is tett. 
– Tora! Aha. Tényleg? Ez szuper. Várj, miért? Rendben... Akkor egy óra múlva. Oké, szia – majd letette. – Ne gondolkozzatok, kiengedték. Csak bírságot kell fizetnie, nem csukják le – közölte a híreket egyszerűen Baji-san. 
– Akkor szóljunk a húgodnak! – nem értettem, hogy miért nem ez volt az első gondolata.
– Nem, majd később. Először veled akar beszélni. És Mikey-val is... Tudod, ettől most előre rettegek. Remélem nem nyírják ki egymást. Takemichi! Addig lógnál a húgommal? Hogy ne fogjon gyanút, tudod...
– Baji-san...
– Mi van? Azt mondtad a jövőben mindenki tök jóban van vele!
– De ez a múlt – segítettem neki.
– Ja, tényleg... Nem ismeri. Akkor most megismer téged, úgy jó? 
– Miért nem marad egyszerűen otthon? – sóhajtottam. – Nem az lenne a leglogikusabb?
– És aztán elindul, hogy ő hisztit rendez a rendőrök előtt, mire közlik vele, hogy kiengedték a srácot? Ja, nagyon logikus, Chifuyu. 
– Nem érdekel, akkor Takemichi... – adtam be derekamat.