Nyári kaland

21

Ott ültünk csendben egymás mellett. Valami fura érzés kapott el hirtelen. Ránéztem Lénára. Szomorúnak tűnt és ez nagyon rossz érzéssel töltött el. Eddig annyira kis mosolygós volt. Vajon valami rosszat mondtam? Megbánthattam?
O: Minden oké?
Léna nem szólt semmit, csak maga elé bámult. Hozzá értem a kezéhez, de elhúzta.
Nagyon meglepődtem, nem tudtam hogy kezeljem.
O: Valami rosszat tettem Léna?
L: Nem -mondta halkan. Csak tudod, mi nem is találunk igazából. Neked megvan a kis életed itt, nekem ott. Különböző élethelyzet... -mondta

Hirtelen kezdett elhalkulni minden amiket mondott. Bántottak a szavai. Egy kis időt beszéltünk még, de nagyon rossz hangulat kapott el mindkettőnket. Elindultunk a kisbuszhoz, de csak sétáltunk egymás mellett. Léna szavai csengtek a fejemben. Talán csak el akar lökni, hogy könnyebb legyen később.
Aztán megszólalt megint.
L: Menjünk vissza a kemping helyre kérlek. Fáj a gyomrom, nem igazán érzem jól magam. És ha nem vagyok jól, képes vagyok nem helyesen gondolkodni és mondok olyanokat, amiket megbánok később. Kérlek
Induljunk vissza.
O: Rendben. Gyere erre parkoltam.

Nagyon feszült hangulatban vonultunk vissza. Amennyire boldognak láttam, annyira volt szomorú most. A tükörben láttam meg, ahogy elpityeregte magát. Nem tudom mi kavaroghat benne, de amit én most érzek az leírhatatlan.
Tisztában vagyok, hogy nincs közelemben, hogy talán ez lesz az utolsó, hogy látom. Egyszerre van bennem minden féle érzelem. Kicsit mérges, hogy bántott. Félelem, hogy nem láthatom és érezhetem többé a csókját, ölelését, illatát. Szeretet, ami egy pillanat alatt alakult ki. Nem tudtam felfogni ennyi idő alatt, hogy képes az ember ennyi érzelmet táplálni.
Bár tudtam mibe megyek bele, mégis sodródni akartam az árral. Mert annyira jó érzés volt, egy teljesen másik énem hozta ki belőlem Léna. És meg szerettem volna vele tapasztalni mindent.

Már kezdett besötétedni, amikor a barátainkhoz értünk.
Visszakísértem Lénát a sátorhoz, mire végre rám nézett és megfogta a kezem.
L: Holnap kora reggel indulunk mi. Én nagyon nem érzem jól magam, lepihenek. Reggel nem tudom jó ötlet lenne-e találkozni..
O: Nem tudom.. sokminden kavarog bennem. De én még szeretnélek látni.
L: Reggel megbeszéljük, megyek.
Egymás kezét szorítottuk, majd elengedte. Nagyon rossz érzés volt. Éreztem rajta, nem akarja, hogy megcsókoljam. Csak elengedett. Figyeltem, ahogy bebújik a sátorba.
Ahogy elindultam visszafele láttam Tamarát. Odamentem, bár kellemetlenül éreztem magam. Tudtam kérdezősködni fog, de nekem nem volt kedvem erről az egészről beszélni. Nagyon felzaklatottnak éreztem magam. Pár szót váltottam vele, annyit mondtam a kirándulásról, hogy jó volt. És azzal leültem vacsorázni a többiekhez. Mosolyt erőltetve magamra, próbáltam becsatlakozni abba a légkörbe, ahová visszacseppentem. A való életbe.
A barátaim épp beszélték, hogy lesz egy koncert itt a parkban. Hogy ők el akarnának menni, legyen ez a záró estünk. Persze nem akartam ünneprontó lenni. Amúgy sem szeretnék teljesen belemerülni a gondolataimba, bár legbelül nagyon pocsékul éreztem magam.
Amint kiderült Children of Distance koncert lesz. Imádom őket, még sosem voltam egy koncertükön sem. Pedig kiskorom óta hallgatom őket.
A srácok felszerelkeztek borral és 10 óra előtt, míg kezdődött a koncert előre mentünk iszogatni, a színpadtól nem messze. Megittam két pohár bort, ami egyből meg is csapott.
Eszembe jutottak a Lénával töltött pillanatok és annyira hálásnak éreztem magam. Hogy ezt mind megtapasztalhattam. Pont vele. Bevillant a mosolya és rengeteg emlék. Meggondolás nélkül vettem elő a telefont és léptem rá a messengerre. Lénának üzentem.
-"Nekem jobb kedvem van sokkal. Te jobban vagy?"
-"Picit kezdek jobban lenni, csak kicsit fáj a gyomrom"
-"Én borozok. Lesz koncert. Jaj én úgy örülök itt voltál basszuuus. Most kezdem felfogni, hogy mi történt"
-"Dinkaaaa 😂😂, hánytól van a koncert?"
- "10"
-"Na addig pihizek picit és kimegyek"
-"Okés"

Később hívott is. Elejébe mentem, nekem nagyon bolondos kedvem volt az italtól. Direkt ittam, erre az egész rosszul elsült délutánra. A sok fájdalmat nyomtattam le. És úgy ütött ki, hogy óriás mosollyal, mintha semmi bajom nem lenne. Lénát a barátaim fele vezettem. Amikor odaértünk csak úgy voltunk egymás mellett, mint két idegen, amíg kezdődött a koncert.
Koncert közben Ági odaugrott hozzám és megfogta a kezem, majd ugrálni kezdett velem. Ágival torkunk szakadtából énekeltünk. Pont olyan mély érzésű dalok voltak, amilyen én is vagyok. Minden zenéjükbe be tudtam illeszteni Lénát és engem.
Néha Lénára is pillantottam.

L: Olivia, megyek vissza.
O: Nem tetszik?
L: Fáradt vagyok.
O: Várj vissza kísérlet.
Épp odaszóltam a haveroknak, megyek "mosdóba". Igaz imádtam a koncertet, de Lénát most ezerszer fontosabbnak éreztem. Picit kezdtem is kijózanodni, már komolyabb lettem én is.
L: Köszi, hogy elkísérsz.
Odaértünk a sátor elé. Léna el akart köszönni. Mivel felfogtam, valamiért a csókot már nem preferálja, talán mert annyira kiszámíthatatlan, hogy akkor most itt ennyi és kész!? Szerintem egyikőnk sincs tisztában mi van.
Kezdtem elfogadni Léna viselkedését és igyekeztem felfogni, hogy kettőnk kis világát el kell engednem.
Ezzel a gondolattal néztem Lénára. Megöleltem, de akkor kitörtem sírásban. Eddig bírtam vissza folytatni mindent. Szorosan ölelt, hosszas ideig.
L:Gyere üljünk picit le ide.
Még beszéltünk egy kicsit, talán már meg is nyugodtam forma. Megbeszéltük, hogy reggel ne találkozzunk inkább. Jobbnak gondoltam én is, hisz nem csókolhatom mások előtt. Jobb most elköszönni tőle.
A telefonom hangja szakította félbe a pillanatot, a többiek üzentek, hogy várnak rám.

Elkísért egy darabig.
Amikor megálltunk, megöleltem. Kezét a hajamban éreztem, ahogy közben beletúrt hátulról. Lassan engedtem el, a keze még a hajamban. Belenéztem a szemébe, amikor hirtelen közelebb húzott és megcsókolt.
Szenvedélyes volt és tüzes. Csak úgy égette a szám. Mint a filmekben, olyan volt. Egyikőnk sem bírta abbahagyni. Azt éreztem, bár sose járna le az a pillanat.
Percekig tartott. Egész testem beleremegett.

Lépteket hallva, Léna ellökött magától. Egy lépést hátrébb állt, mintha mi sem történt volna. Mikor körül néztem, nem láttam senkit, ezért oda léptem, mélyen a szemébe néztem és adtam egy puha csókot a szájára.
O: Légy jó Léna!
L: Te is Olivia!
Azzal elindultam a többiek fele. Egészen addig vissza sem néztem, amíg el nem kanyarodtam úgy, hogy ő már ne láthasson. Kicsit fájóan mégis a csóktól boldogan haladtam tovább.

A többiek jókedvűen jöttek felém. Visszamentünk a sátrakhoz és lefeküdtünk aludni.
Direkt nem húztam ébresztőt, még véletlenül se menjek ki Lénához. Ő azt akarta ne, hát betartom.
Amikor már felébredtem egyből Léna sátra fele vettem az irányt. Ahol már csak a hűlt helye volt.